Különleges ülésnapot tartott az MTA Matematikai Tudományok Osztálya június 5-én a Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézetben. Pálfy Péter Pál és Páles Zsolt köszöntője után a 100. születésnapját idén ünneplő Fuchs Lászlónak, az MTA külső tagjának, a Tulane University professor emeritusának Freund Tamás, az MTA elnöke átadta az Arany János-életműdíjat. Evvel az életük során jelentős tudományos munkásságot végző és kiemelkedő eredményeket elérő külhoni magyar tudósokat, kutatókat díjazza az Akadémia. Fuchs László az algebrában – azon belül az Abel-csoportok vizsgálatában –, valamint a magyar algebrai kutatások kibontakozásában betöltött kimagasló szerepéért kapta a rangos elismerést.
A „Big Five” nevet Fejér Lipót adta annak az 5 kiemelkedő diákjának (Aczél János, Császár Ákos, Fuchs László, Gaál István és Horváth János), akik a II. világháború utáni nagyon nehéz években saját szervezésű, hetenkénti szemináriumaikon tanultak együtt, és olyan eredményeket értek el, hogy 1947-ben mindannyian doktoráltak. Későbbi életútjuk is igazolta nagyságukat, és bár külön-külön, ki itthon, ki külföldön, de mindannyian neves matematikaprofesszorok lettek. 10 évvel ezelőtt, 90 évesen még mind az öten részt vettek a számukra ugyanitt rendezett ünnepi ülésen. Ma már csak egyikük emlékezett köszönőbeszédében társaira. Fuchs László kivételesen jó szellemi és fizikai állapotban beszélt a bennfentes hallgatóságnak, állítva és bizonyítva, hogy 100 évesen is lehet foglalkozni matematikával.
Meglepetés ajándékként Kacskovics Imre, az ELTE TTK dékánja platina oklevelet adott át az egyetem egykori dékánja, Fuchs László részére:
A Rényi Intézet honlapján, itt megtekinthető az eseményről és az előadásokról készült hír és az eseményről készült videófelvétel.
MTA-fotó Szigeti Tamás