AZ INTERJÚ-PORTRÉ MENÜPONT JÓL VAGY KEVÉSBÉ ISMERT MATEMATIKUSOKAT, VAGY OLYAN, EGYKOR MATEMATIKUSKÉNT VÉGZETTEKET SZERETNE BEMUTATNI, AKIK MA MÁS SZAKMA ELISMERT KÉPVISELŐI, SPORTOLÓK, MŰVÉSZEK...(ROVATSZERKESZTŐ: OLÁH VERA.)

Különleges ülésnapot tartott az MTA Matematikai Tudományok Osztálya június 5-én a Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézetben. A Big Five centenáriumán a 100. születésnapját idén ünneplő Fuchs Lászlónak, az MTA külső tagjának Freund Tamás, az MTA elnöke átadta az Arany János-életműdíjat, majd egy-egy előadás hangzott el a nagy ötök, Aczél János, Császár Ákos, Fuchs László, Gaál István és Horváth János matematikai munkásságának tiszteletére.

Ujházy Márton matematikusként végzett 2011-ben, de már a képzés alatt tudta, hogy középiskolában szeretne tanítani. Rögtön felvették az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumba, ahol azóta vezetőtanárként tanárszakos hallgatók fejlődését is segíti. Tanári, osztályfőnöki és vezetőtanári feladatai mellett felfedeztető tananyagbank-fejlesztésben vesz részt. Szabadidejében táncházban zenél, és persze, mint az interjút készítő Paulovics Zoltán is, biciklizik. A tanári hivatás nehézségeiről és szépségeiről szól a beszélgetés.