„Berzsenyista gimnáziumi tanítványainak egy részhalmazával
(későbbi matematika szak) erősítettem a Varsói Szerződés
haderejét… Egyébként szám szerint kettő darab tanárról
hozsannáztak, A Gartnerről meg A Herczegről.
Gartner és Herczeg – ez úgy belém ivódott, mint Stan és Pan
vagy Schiller és Goethe...”[1]
Esterházy Péter
Nagy veszteség érte a tudományos újságírók közösségét és a matematikusok társadalmát. Életének 88. évében, április 30-án elhunyt Herczeg János neves matematikatanár, az Élet és Tudomány nyugalmazott főszerkesztője.
Herczeg János 1934. augusztus 17-én született Budapesten. Az óbudai Árpád Gimnáziumban érettségizett, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett matematika–fizika szakos tanári diplomát 1956-ban. („Ha nem találkozom Fejes Tóth Lászlóval, valószínűleg festő vagy irodalmár volnék. Néha megkérdezem magamtól: Talán úgy jobb lett volna?”)[2]
Először Ócsán, a Bolyai János Gimnáziumban, majd Kispesten egy kísérleti szakmunkásképző középiskolában tanított, eközben félállásban az ELTE Geometriai Tanszékén is. Végül a Berzsenyi Dániel Gimnáziumba került, ahol a speciális matematika tagozatos osztályokban oktatott. (Az iskolának a matematika szépségét kellene elsősorban megmutatnia – vallotta.)[3]
Egyetemista korától, 1954-től lett állandó szerzője az Élet és Tudománynak: Bizám Györggyel közösen írta a Logar Miska feladatai rejtvénysorozatot, melyből 1958-ban könyvet is megjelentettek. Utóbb a lapban Fenyő Béla főszerkesztő javaslatára Bizám és Herczeg országos mozgalmat indítottak A gondolkodás iskolája feladatmegoldó versenyükkel. A cikksorozatból a Műszaki Könyvkiadó gondozásában két könyv született, a Játék és logika 85 feladatban és a Sokszínű logika. Mindkettőt többször kiadták magyarul, de lefordították német, orosz, lengyel, szlovák és cseh nyelvre is. A gondolkodás iskoláját később Reiman Istvánnal, utóbb Pataki Jánossal 2008-ig szerkesztette.
Herczeg János 1974-ben a Magyar Rádió munkatársa lett, az Iskolarádió egyik szerkesztője. 1989-ben az akkoriban kialakult tematikus tudományos ismeretterjesztő magazinműsor készítőinek, a Gordiusz Műhelynek a vezetője lett. Megálmodta és megteremtette a Gordiusz Műhely műsorstruktúráját és módszereit. Alázattal, hivatástudattal szolgálta a tudomány eredményeinek közérthető terjesztését, közkinccsé tételét. Műsorkészítő szerkesztőként, műsorvezetőként, riporterként is kivette részét az általa indított sikertörténetből, amely két évtizedig tartott a közszolgálati rádió mindhárom akkori csatornáján. Tudatosan törekedett a természettudományok és a humán kultúra összefonódó területeinek bemutatására. Rádiós pályafutásának kiemelkedő teljesítménye a 221 adást megélt, Vekerdi Lászlóval készített riportesszé sorozata, A véges végtelen, ami átfogó tudomány- és művelődéstörténeti remeklés, igazi kultúraterjesztő misszió. Az első húsz adás nyomán 1996-ban hasonló címmel könyvet írtak. A Csillagórák Vekerdi Lászlóval című könyve pedig 2011-ben jelent meg a Typotex kiadónál. („Nehéz riporteri feladat volt, melynek megoldásában sokat segített a tanári múltam. Mert a tanári munka is abban áll, hogy tisztességesen felkészülünk óráinkra, feltesszük a probléma megoldásához vezető kérdéseinket, s arra a gyerekek különböző válaszokat adnak. Ilyenkor nem szabad rájuk erőltetnünk a saját gondolatmenetünket, a legjobb, ha az övékén indulunk tovább, úgy próbálunk eljutni a bizonyításhoz. A folyamatos készenlét, a gondolatmenetek alakítgatása felpörgeti az ember agyát, egy-egy ilyen óra borzasztóan elfárasztja a tanárt. Egy nap ily módon, ilyen ütemben, 2-3 óránál többet nem lehet tanítani. Sohasem értettem, miért akarják megemelni a tanárok óraszámát. Ez biztosan a tanítás színvonalának a rovására megy.”)[4]
Herczeg János lapkészítő emberként is maradandót alkotott. Az Élet és Tudomány ismeretterjesztő hetilapnak 1995–2004 között volt a főszerkesztője. A lap új fénykora fűződik a nevéhez. Szelíd bölcsességgel és rendíthetetlen kitartással vitte végig elképzeléseit, miközben megteremtette az alkotómunkához elengedhetetlen nyugalmat a szerkesztőségében.
Megerősítette a felgyorsult kutatómunka fontosabb eredményeit bemutató Első kézből rovatot, a Diákoldal melléklettel fiataloknak és tanáraiknak adott válogatott feladatokat, tanfolyamsorozatokat. A Mindentudás Egyetemével együttműködve, az előadások előtt megjelentetett érdekes interjúkkal egészítette ki az elhangzottakat. Épülni kezdett az Élet és Tudomány internetes változata és archívuma, mind a 32 oldala színes lett. Idejében a lap igazi tudásfeldolgozó műhellyé vált.
Nyugdíjba vonulása után társadalmi munkában haláláig szerkesztette az ÉT-Galéria képes rovatot. Kiderült, művészlélek rejtőzik a matematikus képzettség mögött. A lap amatőrfotós olvasóiból közösséget épített, beküldött képeiket gondolatszálakkal, gyémántcsiszolatú kis esszékkel fűzte össze. A galériában megjelentetett fotók szerzőinek biztatásként leírta meglátásait. Nagyon jellemzi őt az itt idézett szöveg. A fotón, amihez írta, egy sziklamélyedésben felgyűlt esővízben úszó színes falevelek láthatók. Rájuk két, keresztet formáló faágacska esett. A kis vízfoltban visszatükröződik a kék égbolt. János erről ezt írta a felvétel készítőjének: »Talányos ablak, amelyen átlátunk egy másik Világba. Fenti vagy lenti? Ránk bíztad a döntést… Mint ahogy abban is, hogy elvágyunk-e oda, vagy inkább maradunk? „Azt mondd meg nékem, hol lesz majd lakóhelyünk / Maradunk itt, vagy egyszer majd továbbmegyünk?” – halljuk Cseh Tamás rekedtes hangját. És töprenghetünk, hogy ez a kép egy ősi pogány mondavilágra utal-e, vagy a krisztianizálódott ég–föld leképeződés-filozófia. Rács vagy feszület a két merőleges pálca? Valójában vízszintesek, és vektoriális szorzatuk adja a menny–föld tengely irányát.
Mekkora a valószínűsége, hogy két lehullott ágdarab közel derékszögbe kerüljön? Ha nem így lett volna, ez a kép sem született volna meg, de még kellett a kis tócsát szegélyező fényszalag, és főként a két piros bogyó.«
Az ezredfordulón összefogtunk, és lapjainkat, az Élet és Tudományt és a Természet Világa folyóiratot népszerűsítendő Ezrednyitó Tudományos Esték címmel előadássorozatot szerveztünk. Jeles szerzőinkkel együtt bejártuk a hazai iskolavárosokat, határainkon túli magyar tannyelvű iskolákat, népszerűsítettük lapjainkat és a természettudományt. Személyes jelenlétünkkel is építettük a kapcsolati hálót, megnyerve sok tanárt, értelmes diákot közös ügyünknek. Erdélyben egy idő után már el is várták megjelenésünket a Bolyai Nyári Akadémia nevezetesebb rendezvényeinken. Matematikatanárok lévén, különösen jó kapcsolatokat ápoltunk az erdélyi Bolyai-kutatókkal.
Együtt Erdélyben. Jobbról: Herczeg János, Staar Gyula, Toró Tibor, Velencei András
Amikor a neves marosvásárhelyi professzor, Weszely Tibor új könyve – Bolyai János - Az első 200 év – megjelent, Herczeg János ezt nyílt levél formájában így méltatta a Természet Világában:[5]
” Kedves Tibor!
Az idei szabadságomon azzal ajándékoztam meg magam, hogy első szavától az utolsóig elolvastam könyvedet. Veszélyes vállalkozásnak bizonyult.
Közben a mi szelíd Dunánk – megunva a németek, osztrákok gátlástalan (vagy inkább nagyon is gát-lós) természetátalakítását – nyújtózkodott egy nagyot, és jött bizony fel a víz az én tahibeli kertem aljában is. Szomszédnőm épp a legérdekesebb részek olvasásakor kiabált át a kerítésen, hogy a polgármesteri hivatalban osztják a homokzsákot, menjek érte. Én azonban lementem a vízpartra, ami akkor már kertünk lejtőjét annak alsó harmadában keresztezte. A vízfelszíntől a várható maximális emelkedés távolságában elképzeltem egy hiperszférát, és úgy becsültem (euklideszi geometriával közelítve), hogy az még a házam alatt marad, így – bízva a geometriában – visszatértem könyvedhez. (Egy-egy fejezet közti meditálásként azért át-átmentem a szomszédnak homokzsákot tölteni.)
Alighanem az ismeretterjesztés remekművét alkottad meg. Tökéletes arányérzékkel adtál mindenből sokat, de nem többet a kelleténél… Ennek a kötetnek ott kellene lennie minden művelt magyar ember könyvtárában, és az iskolákban felvenném a kötelező olvasmányok listájára. Magam is gazdagodtam általa, pedig már tudtam egyet s mást ebben a témakörben.”
Weszely Tiborral az Élet és Tudomány szerkesztőségében 2006-ban
Mindezt azért is idéztem, hogy említés essék Herczeg János nagy szerelméről, a Dunáról, hiszen ő ezt egy matematikatörténeti munka méltatásába is becsempészte. E vonzalom bővebb kifejtése egy nagyobb írás témája lehetne.
Duna-parti ártéri erdőben, 2020-ban egy téli délelőtt (Sárospatakiné Herczeg Anna szívességéből)
Herczeg János a Tudományos Újságírók Klubjának évtizedig volt elnökségi tagja és a Hevesi Endre-díj Alapítvány kuratóriumi elnökeként is dolgozott. Munkásságát számos elismerés övezte: Beke Manó Emlékdíj (1974), Hevesi Endre-díj (1990), Prométheusz-érem (1993), Táncsics Mihály-díj (1994), Akadémiai Újságírói Díj (1996), Honoris causa Jedlik Ányos-díj (2000), TÚK Enciklopédia Díj (2001), Rátz Tanár Úr Életműdíj (2005).
Nemrég még azt írtam neki egyik szép munkájának elismeréseként: „Folytasd tovább A véges végtelenig!” Most meg már a halálhírével kellene megbirkóznom valahogyan. Kedves János! Sokunknak nagyon fogsz hiányozni!
Staar Gyula
Lábjegyzetek
[1] Esterházy Péter: Ez az érdes, karcos (Élet és Irodalom, 2004. április 23.)
[2] Gordon Győri János–Halmos Mária–Munkácsy Katalin–Pálfalvi Józsefné: A matematikatanítás mestersége. Matematikatanárok a matematikatanításról (Gondolat Kiadó, Budapest, 2007)
[3] Uo.
[4] A csillagórákból könyv született. Herczeg Jánossal beszélget Staar Gyula (Forrás, 2012. 2. sz.)
[5] Herczeg János: Nyílt levél Weszely Tibornak (Természet Világa, 2002. 11. sz.)
Herczeg János 2019-ben (Burkus Alexandra felvétele)
Megjegyzés
A Tudományos Újságírók Klubjának honlapján megjelent nekrológot – engedélyükkel és felkérésünkre bővítette a szerző.
Staar Gyulát a Természet Világa főszerkesztőjeként ismertem meg talán 25 évvel ezelőtt, akkor Herczeg Jánossal, az Élet és Tudomány főszerkesztőjével együtt küzdöttek a folyóiratok anyagi megbecsüléséért, mert azt, hogy a lapok tartalma nagyon is megérdemelte a kiemelt figyelmet, senki nem vitatta. Náluk felkészültebb, gondosabb, szakmáját a legmagasabb fokon művelő, mégis szerény és jó ember kevés akadt, elkötelezett természettudományos ismeretterjesztő munkájukra példaként tekintettem.
Herczeg Jánossal viszont 14 évesen, a budapesti Berzsenyi Gimnáziumban találkoztam először: azt hiszem, nem sértek meg senkit, a sok kiváló matektanár közül is kiemelkedett, órái élményt adók, széleskörű általános műveltsége, tudása imponáló volt. Anyukám is matematikát tanított a Berzsenyiben, később a Műszaki Könyvkiadónál ő szerkesztette a Játék és logikát, majd a Sokszínű logikát, tőle tudom, hogy a rajzokat, ábrákat is mind János készítette. Most én őrzöm az oroszra, lengyelre, németre lefordított Játék és logika könyvek egy-egy példányát. A legnagyobb élmény volt Herczeget a rádióban hallgatni, nekem a Reggeli csúcs műsora tetszett a legjobban, amit milliók hallgattak munkába menet vagy otthon. Ki tudná ma elképzelni, hogy valaki gondolkodtató, megérthető, érdekes matematikai, logikai feladatokat tűz ki, magyaráz el kedves hangon, humorosan – és mindig volt a hallgatók közül, aki megoldotta!
János rendszeresen eljött a Bolyai Társulat rendezvényeire is, általában csendesen, távolról figyelt. Az Érintőben 2019-ben jelent meg írása Kristálynövesztés címmel. Abban az évben meglátogattam, megcsodáltam festményeit, műveit, rendezésre váró könyvtárát, emlékeit, sajnos, utoljára. (Oláh Vera szerk.)