AZ INTERJÚ-PORTRÉ MENÜPONT JÓL VAGY KEVÉSBÉ ISMERT MATEMATIKUSOKAT, VAGY OLYAN, EGYKOR MATEMATIKUSKÉNT VÉGZETTEKET SZERETNE BEMUTATNI, AKIK MA MÁS SZAKMA ELISMERT KÉPVISELŐI, SPORTOLÓK, MŰVÉSZEK...(ROVATSZERKESZTŐ: OLÁH VERA.)

Dr. Csákány Béla, a Szegedi Tudományegyetem TTIK Bolyai Intézet Algebra és Számelmélet Tanszékének professor emeritusa, a matematika- és számítástudományok doktora, a JATE egykori rektora 2022.március 13-án, életének 90. évében elhunyt. Kollégái, tanítványai nevében Szendrei Ágnes és Waldhauser Tamás búcsúztak tőle. Az intézet honlapján megjelent nekrológot közöljük.

Az Ugródeszkák matek szakon 2. részében Biszak Előd, az Arcanum Adatbázis Kft. 34 éves ügyvezetője beszél arról, miért is volt számára hasznos, hogy matematika szakra járt. Nem lett belőle sem kutató, sem oktató, viszont egy nagyon sikeres céget vezet, ahol alkalmazza az egyetemen tanultakat.  Bérczi-Kovács Erika készítette az interjút.

Frankl Péter egyetemista korában ismerkedett meg Erdős Pál  révén Ronald Graham nemzetközi hírű matematikussal, akitől megtanulta, hogyan lehet három golyót egyszerre dobálni a levegőben. 20 év elteltével egyetemi tanárként Japánban rendszeresen zsonglőrködött (és hozzá kalapozott is) az utcán, így lett belőle ott híres tv-személyiség. Hosszú éveken át ő vezette a japánok csapatát a  Matematikai Diákolimpiákon. A video itt következik.