Mérési jegyzőkönyv a KöMaL nyári táboráról

Mérési jegyzőkönyv a KöMaL nyári táboráról

A KöMaL fizika versenyzői közül a legjobbaknak már 30 évvel ezelőtt is indított nyári tábort Gnädig Péter, aki tavaly ment végleg nyugdíjba a lap eddigi történetének leghosszabb ideig kitartó fizikus szerkesztője munkaköréből. A táborok tematikáját a MATFUND alapítvány az elmúlt években kiterjesztette a matematika tehetséggondozásra is: a meghívott fiatalok fele a nemzetközi matematikaversenyekre készül fel a megszokott helyszínen, Dombóvár-Gunarason.

Négy táborozó fiatal beszámolóiból idézzük fel a nyári élményeket, amelyekből részleteket közlünk. Ketten a matematikatábor, és ketten a fizikatábor résztvevői közül foglalták össze röviden a történteket.

„Július 29-én, szombat délelőtt érkeztünk meg Dombóvárra, ahol a szállás elfoglalása után azonnal elkezdődtek a matekprogramok.
A tábor kezdete előtt 2-3 fős csoportokban kellett az amerikai válogatóversenyekból (USAMO) szép, tanulságos feladatokat kiválasztani, amelyeket feladatsorokként összeállítva kaptunk meg a délutáni gondolkozásblokkok alatt.
A napjainkat svédasztalos reggelivel indítottuk, hogy legyen elég energiánk az ezutáni foglalkozásokra. Délelőtt két csoportra oszlottunk: egy haladóbbra, ahol az idei olimpiai válogatóverseny döntősei voltak, illetve egy kevésbé haladóra, ahová főként a fiatalabb korosztályból kerültek. A két csoportot Dobos Sándor és Kiss Géza tanította felváltva, akik érdekes és meglepő feladatokat hoztak a korábbi évek matek diákolimpiáiról. Míg Dobos tanár úr inkább kombinatorika és számelmélet témában mélyítette el a tudásunkat, Kiss Géza tanár úrral főleg geometriai kérdéseket jártunk körbe.
A keddi délelőtt rendhagyó volt: az aznapi matekfoglalkozás helyett csapatverseny volt, ahol a MEMO verseny feladataihoz hasonlókat kellett megoldanunk 5-6 fős csoportokban, majd írott formában beadni őket. Számomra ez különösen hasznos tapasztalat volt, hiszen korábban még nem volt hasonló megmérettetésben részem.”

Bui Nikolett
Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium, 9. évf.

„Július elején a dombóvári KöMaL-matektáborban vehettem részt. A hétnapos tábor fő célja az olimpiai versenyfelkészítés volt, de azért emellett a szórakozásra is jutott idő.

Gondolkodók

A délutáni gondolkozást minden nap Kovács Benedek koordinálta. Az összes foglalkozáson feladatsorokat kaptunk, amin egy ideig gondolkoztunk egyénileg, és végül közösen megbeszéltük a példákat, amik a legérdekesebbnek tűntek. A vacsorát az esti szabad program követte. Nagyon jól éreztük magunkat, biliárdra, focira, társasozásra és meccsnézésre is volt lehetőség. Az egyik nap még egy fizika előadást is meghallgathattunk.
A kedd és a csütörtök rendhagyó nap volt, hiszen kedden délelőtt egy csapatversenyt csináltunk, csütörtökön pedig elmentünk a dombóvári fürdőbe. A tábor lezárásaként késő estig énekeltünk és beszélgettünk a tábortűz körül. Maradandó élmény volt számomra az egész, és hálás vagyok a szervezőknek, hogy itt lehettem."

Csupor Albert Dezső
Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium, 11. évf.

Szabadtéri előadás

„Idén először vettem részt a KöMaL nyári táborában, és szinte biztos, hogy nem utoljára! A táborban a KöMaL-feladatok eredményes megoldói vehetnek részt, matematika és fizika részre bontva. Szerintem ez a tábor az egész éves kitartó munkánk méltó zárása volt. A közel egyhetes táborban csapatokban dolgoztunk. Öt darab háromfős csoport volt, mindegyikben egy OKTV-döntőssel és egy kilencedikessel, így nemcsak a táboroztatóktól, hanem a csapattársaktól is rengeteget tanulhattunk.

Kísérlet előkészítése

Eleinte, mivel még csak kilencedikes vagyok, féltem, hogy nem tudok majd hozzájárulni a csoport sikeréhez. De mindig voltak olyan feladatok, amelyekben én is részt vehettem, és ha elakadtam, mindenki szívesen segített!
Az első közös program a matematikusokkal egy izgalmas előadás volt fizikából, az optika témakörében. Nemcsak ismeretterjesztő jellegű volt, hanem valóban hasznosítható tudást adott. Egy hétköznapi példával indult, így a bonyolultabb részeket is könnyebben megértettük.
Egy délután közülünk a bátrabbak kipróbálhatták a krumpliágyút. A krumplikat ellövésük után próbáltuk megkeresni, és néhányat sikerült is megtalálni. Ezután közösen megnéztük a Kapos folyót, az estét pedig közös játékkal és beszélgetéssel zártuk.

A  krumpliágyú

Az utolsó napon mi, fizikások katapultot építettünk. Szinte bármit felhasználhattunk, amit a tábor területén találtunk, és ebéd előtt ki is próbálhattuk őket. Érdekes volt látni, hogy mennyiféle szerkezet készült szinte ugyanazokból az alkotóelemekből.

Az utolsó délután a közeli strandon önfeledten labdáztunk a vízben, csúszdáztunk és sokat nevettünk. Este az eredményhirdetés után tábortüzet raktunk a matematikusokkal, és a tűz körül késő estig énekeltünk. A matekosok hangszert is hoztak, így igazán jó hangulatban telt az este. Imádtam ezt az egy hetet, amit Dombóváron töltöttem ennyi remek emberrel, akiknek tényleg szenvedélyük a fizika. Rengeteget tanultam mindenkitől, és az esti feladatmegbeszélésekből is mindig lehetett valami újat megismerni. Szomorú voltam, hogy véget ért, de remélem, jövőre is lesz lehetőségem menni és újra találkozni ezekkel az emberekkel. Új barátokra találtam, sőt, még olyat is, akivel szeptembertől csapatversenyben is folytatjuk a KöMaL-t!”

Kis Boglárka
Kecskeméti Katona József Gimnázium, 9. évf.

             Mérési jegyzőkönyv

A mérés

célja: A KöMaL fizika- és matematikatáborának vizsgálata.

helye: Dombóvár-Gunaras

ideje: 2024.6.30-tól 2024.7.5-ig

elméleti háttere:
A táborba alapvetően a pontversenyekben részt vevők kerülhetnek be, de más érdeklődők is jelentkezhetnek, a 9-12. évfolyamról.

összeállítása:

  • A hotelben egy matekos csapat, saját tanárokkal.
  • A kempingben (idén, a mérés harmadik elvégzése idején) 15 diák, 2-4 fős házakban, 4 fizikával vagy annak egy területével foglalkozó táborvezető, 1 vendégelőadó.

menete:

  • de.: reggeli, azután ebédig feladatmegoldás (mérési, numerikus és elméleti feladatok)
  • du.: ebéd, ezt követően általában a feladatmegoldás folytatása, egy nap séta a Kaposhoz és a krumpliágyú kipróbálása, egy alkalommal fürdőzés
  • este: vacsora majd némi szabadidő után feladatmegbeszélés és különböző témákról előadás

mért adatai, tapasztalatai:

  • étkezések: Nagy étvágyúaknak is kielégítő mennyiségű, változatos étkeket kaptunk, a reggeli pedig svédasztalos.
    feladatok: A 3 fős csapatok minden tagja találhat tudásának megfelelőt, ha pedig túl nehéz lenne, lehet kérdezni, segítséget kérni. Ennek köszönhetően sokat tanulhatott mindenki.
  • feladatmegbeszélés: Minden megoldásról, mire kíváncsiak voltunk lehulla a lepel. Azonban sokszor azokat is meglepték az itt látottak és hallottak, akik foglalkoztak az adott feladattal, mert nem ugyanazon megközelítéssel vizsgálták a problémát.
  • előadások: Témái voltak a feladványok, s azok megoldásai közben felmerült kérdések, lehettek azok matematikaiak vagy fizikaiak, mint például az optikai úthossz és a Fermat-elv. Ezen alkalmaknak vége sokszor csak azért lett, mert az ágy már nagyon hívogatott minket.

következtetés:

A tábor ismét jó volt, buzdítok mindenkit a jövő nyári részvételre.

A jegyzőkönyvet Sütő Áron készítette,
Egri Dobó István Gimnázizum 11. évf.

 

Megjegyzés

A KöMaL-táborokról az Érintő korábbi híreiből érdemes újra elolvasni a 2021-es,
https://ematlap.hu/hirek-ujdonsagok-2021-4/1129-komal-uj-sagok,
vagy a tavalyi táborról szóló beszámolót:
https://ematlap.hu/hirek-ujdonsagok-2023-3/1317-komal-man-es-az-ekvioptikusok,
és az erről szóló részt Dobos Sándor az olimpiai felkészítésről szóló beszámolójában:
https://ematlap.hu/hirek-ujdonsagok-2024-09/1426-imo-2024-bath-anglia.

A szerk.