Örömteli matekozásra teremtve – Szakácsné Györey Bernadett
Szakácsné Györey Bernadett, Betti férjével, Lacival egy matektáborban ismerkedett össze, majd 2004-ben együtt végeztek az ELTE-n matematikusként, utána augusztusban házasodtak össze, ma pedig Csepelen élnek négy fiukkal. Betti 2014 óta a helyi Jedlik Ányos Gimnázium matematikatanára, sikeres versenyfelkészítő, továbbá 2022 óta az ELTE Matematika Doktori Iskola Didaktika programjának doktorandusza.
Miért pont a matematika?
Az én életemben ez eléggé determinálva volt. A matekos adottság korán megmutatkozik, mellettem pedig ott volt a matektanár anyukám, aki örömmel foglalkozott velem, ellátott fejtörőkkel. Ötödikben elkezdtem versenyekre járni, ahol megerősítést és élményeket szereztem. A többnapos döntők egy matekos közeget is biztosítottak, ahol jól éreztem magam. Aztán jött a specmatek, KöMaL, szakkörök, táborok, egyetem… Szerettem gondolkodni, a körülmények pedig tökéletesek voltak ahhoz, hogy matekos irányba induljak. Magyarországon nagyon szerencsés helyzetben vannak a matematika iránt érdeklődő gyerekek, ez már az én iskolás koromban is így volt.
A matematikusi vagy a matektanári pálya kezdett vonzani?
Már gimnazistaként is tartottam egy kis szakkört alsóbb évfolyamosoknak, a barátnőmnek is szoktam magyarázni. És valójában folyamatosan matekórán ültem, ha otthon voltam: a kétszobás kis panellakásunkban édesanyám a konyhában tartott magánórákat, így, ha valami harapnivalóhoz szerettem volna hozzájutni, akkor át kellett vergődnöm egy matekórán, majd a szobámból is tökéletesen hallottam mindent. Anya pedig állandóan tanított. Tehát édesanyám példája és a megtapasztalt matekos örömök révén először matematikatanárnak készültem, de tizenegyedikben voltam egy nyílt napon az ELTE-n, és akkor felismertem, hogy van olyan hely, ahol még többet lehet matekozni. Így matematikus szakra mentem, de a tanítás gondolatát nem vetettem el. Minden tanári szakos tárgyat elvégeztem matematikus hallgatóként, amit csak lehetett.
És végül tanár lettél.
Az elméleti matematika doktori iskola hallgatói voltunk a férjemmel, amikor megszületett az első gyermekünk, Domi. A doktori folytatása akkor soknak, de a tanári kiegészítő szak megfelelő intenzitásúnak tűnt, így amíg az első három fiunkkal otthon voltam, addig elvégeztem a tanári kiegészítő szakot. Nem sokkal Beni – a harmadik gyermekünk – ovikezdése után egyszer csak csörrent a telefon: a férjem, Laci középiskolai matematikatanára hívott, hogy nem vállalnék-e egy félállást a Jedlikben. Vállaltam. Tehát a matek is és a tanítás is maguktól kopogtattak be az életembe – beengedtem őket, barátságot kötöttünk.
Minden efelé mutatott, ezen az úton támogatott, és gondolom az is megtartott ebben, hogy Laci is matematikus.
Igen. Tizenegyedik után ismertük meg egymást egy matektáborban.
Melyik táborban?
A Hármashatár-hegyen tartott Montágh Balázs, Kós Géza és Hraskó András egy nyári tábort, ahova az OKTV eredményeink alapján hívtak meg minket. Családias hangulatú volt: pár szervező, tizenkét fiú és én. Itt ismerkedtünk meg, majd hamarosan egy párt alkottunk. Örömmel vártuk, hogy majd évfolyamtársak legyünk matematikus szakon.
És így is lett.
Igen. Én a Bolyai Kollégiumban laktam, Laci pedig külsős tag volt ugyanitt. A vizsgaidőszakban reggeltől estig ott volt, együtt tanultunk.
Egymás mellett tanultatok, vagy tényleg együtt? Avagy: hatékony volt?
Tényleg együtt. Még a matekon belül is hasonló az érdeklődési területünk, de a tanulásunk folyamatában van különbség. Én minden apró részlet átgondolása után alakítok ki egy átfogó képet, apró lépésenként haladok, Laci pedig inkább fordítva, egy átfogó kép kialakítása után mélyül el a részletekben. Tanuláskor ez hasznos volt, kiegészítettük egymást.
Hamar eldőlt, hogy a kombinatorika felé orientálódtok?
Matematikus szakon gyorsan, töményen ismerkedhettünk meg a matematika különböző területeivel. Ilyen tempó mellett jól láthatóvá válik, hogy milyen jellegű gondolkodás illeszkedik teljes természetességgel a mi gondolkodásunkhoz, és mire kell „rábeszélni” az elménket. A gondolkodásom önmagában is inkább diszkrét matekos, de ezt az irányt megerősítette sok – előadóként is – nagyszerű matematikus, akitől diszkrét matematikát hallgathattunk.
Nem volt kérdéses, amikor negyedéven sávokat (akkoriban ez volt a szóhasználat) kellett választanunk, hogy a diszkrét matematikát mindketten felvesszük. Én főként diszkrét geometriát, Laci főként statisztikát tanult emellett.
Ötödévben kezdtük a gyakorlatvezetést: az Elekes tanár úr véges matematika előadásához tartozó három gyakorlatból egyet-egyet mi tartottunk. Kedves emlékeink vannak erről az időszakról, a Tanár Úr az esküvőnkön is ott volt.
Így vezetett az utunk a Számítógéptudományi Tanszékre, ott lettünk doktoranduszok.
Többek között Ujházy Marcit, a sorozat előző interjúalanyát is Laci tanította.
Gondolom nem integráljelek voltak az esküvői tortátokon, hanem mondjuk Gauss-féle binomiális-együtthatók 😊.
Egyik sem, de nagyon jól sikerült az esküvőnk. A közös barátaink főként matematikusok voltak, így a matematika nem a tortán, hanem a vendégseregben képviseltette magát.
És hogyan zajlott az otthoni tehetséggondozás?
Szerettük volna legjobb tudásunk szerint támogatni a gyerekeinket, bármi iránt is érdeklődnek. Persze sejtettük, hogy lesz bennük nyitottság a matematikára, felkínáltunk nekik gondolkodnivalókat. Igyekeztünk, hogy találkozzanak olyan tevékenységekkel, amire fogékonyak, amiben örömüket lelik, de nem szerettünk volna semmit erőltetni. A gondolkodós tevékenységek közül is más-más ragadta meg őket. Örültünk a sokszínűségüknek – jó, hogy meglett mindenkinek a saját területe, amiben ő a legügyesebb, legjártasabb a családban.
Ábelnél már pici korában látszott, hogy a számok, a matematika varázsolja el. Ez az ovis rajzain is megmutatkozott, és a mondandójának is általában matekos tartalma volt.
Hogyan kezelték ezt az óvodában?
Oviban is, iskolában is természetesen, kedves humorral fogadták Ábel elhivatottságát. Akadnak aranyos emlékeink. Egyszer például az óvodába érkezve az óvó bácsi azzal fogadott minket, hogy szeretne elnézést kérni tőlünk. Elmesélte, hogy Ábellel hetesével számolást játszottak (Ábel mondta a számokat, az óvó bácsi hallgatta), ő lelkiismeretesen figyelte, nem vét-e hibát Ábel, de hétszáznál már nagyon elfáradt, és megkérte Ábelt, hogy máskor folytassák, lefújta a játékot.
Most hogyan viszonyulnak a matekhoz?
Domi érdeklődése a legszerteágazóbb, általa mi is új vizekre eveztünk. Piciként a könyvek, mesék, a színház foglalkoztatták, majd rajzversenyeken szerzett díjakat. Mindig látszódott a biztos, tiszta logikája, de a matematikához csak később kapott kedvet. Talán szerepet játszott ebben az, hogy a versenyek – szemben Ábellel – valósággal sokkolták. Magunk sem tudjuk, pontosan mi segítette ehhez hozzá, de hatodikban áttört ez a gát, felszabadult a versenyeken, önbizalmat szerzett. Innentől többet matekozott, táborokba járt. Domi logikájának másik megnyilvánulása a nyelvek szeretete, ez mindig domináns volt számára (az angol és német mellett máig örömmel latinozik, a magyar nyelvtant is különösen szereti). A társadalomtudományok és a gazdaság jó ideje foglalkoztatják – most tizenkettedikes, a Corvinusra jelentkezik. Reméljük, hogy ezen a területen a matekos és más irányú adottságait is tudja majd kamatoztatni.
Ábel tizenegyedikes, kezdetektől nagy és határozott léptekkel a matematika felé vette az irányt. Rendkívül elhivatott, állandóan – itthon, útközben… – gondolkozik valamilyan problémán. Szakmailag fantasztikus a háttere ahhoz, hogy a matekozásba fektetett idő és energia által a leghatékonyabban fejlődjön. A specmat alapóráin felül szinte minden délután szakkörön vesz részt (szuper szakkör, olimpiai szakkör, olimpiai iskola…), számos nagyszerű tanártól tanulhat, illetve külön matekozik egy volt évfolyamtársunkkal, Terpai Tamással. Emellett egymást érik a táborok, versenyek, nemzetközi megmérettetések, ahol rengeteg élményt és megerősítést szerezhet. Nagyon jó látni, hogy amiben örömét leli, abban ilyen sikeres és egy szép pálya körvonalazódik ki előtte. (Legutóbb az idei Nemzetközi Matematikai Diákolimpián szerzett aranyérmet. A szerk.)
Beni nyolcadikos, társasági ember, nem híve a sarokban matekozásnak. Talán ez is hozzájárult, hogy a gondolkodás szeretete számára a sakkozásban csúcsosodott ki, illetve rutinos társasjátékos. Mindig barátságban volt a matematikával, de a szabadidejéből onnantól kezdett csak többet áldozni rá, hogy részt vett a MaMuT táborban, ahol nagyon jól érezte magát. Azóta egy táboros barátjával járnak Pósa Lajoshoz matekozni, társasozni, jár a hétvégi táborokba – nagyon motiválóak ezek az alkalmak számára. Beninek a matek is társas tevékenységként az igazi.
Pici Gellértünk hét éves, másodikos. Jár sakkozni, szöveges kis fejtörőket is nézegettünk már vele, ha kedve támad, ügyesen megoldja az egyszemélyes játékok (SmartGames, ThinkFun) feladványait, de őt legjobban egyértelműen a társasjátékozás varázsolja el. Lelkesen hallgatja (akár órákon keresztül), tökéletesen megérti, megjegyzi a legösszetettebb szabályrendszereket, majd remekül kombinál, áttekinti a lehetőségeit a játék alatt – valójában matekozik. Kedvelt játékai között van a Mars terraformálása, Terra Mystica, Anachrony… Egy aprócska heavy gamer.
A négy Szakács-fiú
És szívesen matekozik – a szó szűkebb, iskolai értelmében?
Igen, nagyon jól megy neki, és ami ebben a korban (is) különösen fontos, hogy nagyon szereti a tanítónéniket, a tudománya forrásait. És persze hall itthon mindenféle szavakat, amelyekre érdeklődően rákérdez. Az alábbi, egy esti elalvásra tett kísérlet során elhangzó beszélgetés példázza ezeket az eseteket.
– Mi az a skatulyaelv? – vetette fel Gellért.
– Ha három macit szeretnél betenni két dobozba, akkor valamelyikben több maci is lesz.
Bár adtam már életemben alaposabb választ is erre a kérdésre, akkor figyelembe véve, hogy egy alvásra szánt elsőssel vitattuk meg a problémát, tartózkodtam az általános eset említésétől.
– Csak macikra és dobozokra vonatkozik? – világított rá a beszélgetőpartnerem, hogy érzékelhetően elnagyoltam a magyarázatot.
Beismertem, hogy a körülményekre való tekintettel lecsíptem a pontos válaszból, majd közös megegyezéssel elhalasztottuk a skatulyaelv alaposabb, macikon és dobozokon túlmutató átbeszélését.
Ideiglenes elcsendesedésünket aztán egy újabb tisztázandó kérdés szakította meg:
– Van még szó, amit nem tanítottál még meg?
Megrémített a gondolat, milyen következménnyel bírhat a pihenésünkre nézve egy igazán őszinte válasz. Végül abban maradtunk, hogy „akad”, de azokról majd másnaptól kezdve beszélgetünk.
Betti Gellérttel
Persze ilyen gének, családi közeg és neveltetés mellett nem is kellene csodálkozni a gyerekek érdeklődésén. A családotok életében megjelenő matematika és a sakk már szóba került, de még nem kérdeztem a zenéről. Te zongoráztál, ugye?
Igen, zongoráztam, fuvoláztam, illetve egyetemistaként orgonáltam. Mindhárom nagyobb fiunk járt zeneiskolába (Domi és Beni zongorázott, Ábel gitározott), de már abbahagyták. Úgy gondolom, értékes idő volt ez számukra, de végül jelentősen kisebb teret nyert az életükben a zene, mint anno az enyémben. Gellért pedig tavaly ügyes kis furulyás volt, most klarinétozni kezd, és már kiszemelte magának a szaxofont. Régebben még álmodoztam családi zenekarról, de – reálisan nézve – legfeljebb duó lesz belőle.
Visszakanyarodva, végül mindketten abszolváltatok, de nem fejeztétek be a dokori képzést: Laci programozó lett, te pedig nyolc évig otthon voltál a gyerekekkel és közben tanári diplomát szereztél. Illetve zajlott az otthoni tehetséggondozás.
Mindketten abszolváltunk, de mivel a kis családunk – nagy örömünkre – gyorsan gyarapodott (Domi, Ábel és Beni még a húszas éveinkben születtek), elsodródtunk a kutatástól.
Laci programoz, statisztikai elemzéseket csinál. Talál benne megfelelő szellemi kihívást, egzisztenciális szempontból megfelelő, és jól tud élni a rugalmas időbeosztással is – elégedett a munkájával. Talán én sajnáltam jobban, hogy végül mindketten elkanyarodtunk az elméleti kutatástól.
Mert te igent mondtál a félállásra a Jedlikben.
Igen, ez volt 2014-ben. Három évig tanítottam Gellért születése előtt, majd három évig ismét otthon voltam. Most kezdem az ötödik tanévemet a visszatérésem óta. Jelenleg a tehetséggondozó nyolcosztályos képzésünk hetedik és kilencedik évfolyamának tanítom a két-két csoportját.
Az alsó kivételével – az iskolában sokan csak tőled tanulnak matematikát. Nagyon meghatározó, hogy mit látnak, hogyan csiszolod a gondolkodásukat. Milyen tanár vagy?
Kivételes helyzetben lévő.
Ezt hogy érted?
Magam számára ideális helyzetben vagyok. A nyolcosztályos osztályok nagyon aranyosak: megérkezik hozzánk harminc-egynéhány pici ötödikes, akik túl vannak a felvételin, nagy siker és büszkeség számukra, hogy sokszoros túljelentkezés mellett bekerültek a harmincfős osztályba. Lelkesek, támogató háttérrel és jó képességekkel, általában a továbbiakban is kitartó munkamorállal… És ráadásul nem is tagozatosok.
Azt hittem, szívesen tanítanál tagozaton.
Annak is meglenne a maga szépsége, de jelenleg nem szívesen váltanék. A nyolcosztályos osztályokban lehetőségem van arra, hogy az adott csoport aktuális igényei szerint jussunk el a gondolkodás, a felfedezés öröméig. A nyolcosztályosokkal hatékonyan lehet dolgozni, így az elsajátítandó tananyag megtanulása mellett jut időnk felfedezni. Mivel nem kimondottan matematika irányultságú osztályokat tanítok, az állandó hatékonyság kényszere sem korlátoz minket (se speciális tananyag, se matekos teljesítményorientáltság) – békésen elidőzhetünk annál a kérdésnél, ami épp legjobban megragadja a diákokat. A kapcsolódó érdekes, megfontolható gondolatokra igyekszem rámutatni, és próbálom ösztönözni a gyerekeket, hogy csoportosan elmélkedjünk egy-egy kérdésen, vagy visszatérjünk egy korábbi problémához, ha valakit foglalkoztatott a felvetése óta. Ilyen körülmények között talán az is jobban felszínre tud jönni, ki miben ügyesebb a matekon belül – fontosnak tartom az egészséges önbizalom építését is. Az önbizalom építése és a gondolkodás örömének megtapasztalása által igyekszem fenntartani, növelni a diákok nyitottságát a matek, a gondolkodás iránt.
Olyan diákokkal és olyan körülmények között dolgozom, ahol persze nem mindig minden ideális, de a fentiek megvalósításának van realitása – ezt neveztem kivételes helyzetnek.
És tartasz még szakköröket is?
Igen, a versenyfelkészítés mellett ott további izgalmakat, érdekességeket fedezhetünk fel együtt. Absztrakció terén is általában picit előrébb járunk, mint a tanórákon.
Mondasz egy példát?
Egy Rubik-kockával foglalkozó szakkörön például leírtuk permutációkként a 2×2×2-es kocka forgatásait, és néhány alap algoritmust „papíron” ellenőriztünk, permutációkat szoroztunk. Ejtettünk néhány szót arról is, hogyan használhatják ezt a formalizmust a programozásban jártasabbak kocka-algoritmusok kitalálására. Ez a foglalkozás a „kocka-érában” történt: az iskolának felajánlottak sok – több osztálynyi – használt, 3×3×3-as Rubik-kockát, tanórán megtanultunk egy alap kirakást, és így „kockafertőzötten” jöhetett a „kocka-matematika”. Nagy sikere szokott még lenni a SET játéknak is, ahhoz kapcsolódóan is érdekes kombinatorikus kérdésekről lehet gondolkodni.
A legutóbbi osztálykiránduláson kockázva pihen néhány gyerek.
A gyerekek mindig sokat kérdeznek, és persze nekem is van egy-két kapcsolódó gondolat a fejemben, így nem tudunk mindennek a végére járni. A legfontosabbnak azt tartom, hogy amivel foglalkozunk, azt tényleg megemésszük. Rendszerint az egyéni okosodáson túl közösségi élményt is nyújtanak a szakkörök, egy kis matekos közösséggé válunk.
A matematika mint közösségteremtő és -formáló erő? Tanárként mi ebben a szereped? Hogyan alakítod, segíted ezt a folyamatot?
Fontosnak érzem, hogy a matek iránt elkötelezett diákok valamilyen matekos közeghez kapcsolódjanak. Jó, ha van lehetőségük megosztani a gondolataikat, meghallgatni, megvitatni mások ötleteit. Ha a matematika közösségformáló, akkor az a matekozás örömére tereli a hangsúlyt. A versenyek nagyon motiválóak, élményeket, célokat és visszajelzést adnak, de azzal is fenyegetnek, hogy túlzott versenyszellem alakul ki. Ha a közös matekozás élménye dominánsabb, akkor talán a többiek a sikerért harcolva sem ellenfelek, hanem versenytársak lesznek a diákok számára. Felejthetetlen élmény számomra, mikor egy Zrínyi verseny eredményhirdetése után a jelen lévő, szintén díjazott osztálytársai magasba emelték a Zrínyi-győztesünket. Szuper kis csapatokat taníthatok!
A duplaórás szakköreim számomra is a hetek pici ünnepei. Okos, egymásra figyelő szakköröseim vannak, színes egyéniségek – élmény velük gondolkozni, felfedezni.
Azt hiszem, az ilyen alkalmak öröméhez leginkább azt tudom hozzátenni, hogy én is nagyon élvezem ezeket a délutánokat. Szép megfontolnivalókkal készülök, jól érzem magam a diákjaim között. A szakkörökön én is maximálisan teret engedhetek a vidámságot, viccelődést kedvelő egyéniségemnek, mivel ezeken a kötetlenebb alkalmakon kevéssé szükséges tanárszerepben fellépnem, inkább csak „gondolatkoordinátorként” működöm. És semmiképp sem titkolom a szép gondolatok iránti lelkesedésemet.
Volt már, hogy tehetségesnek láttál egy diákot, de őt nem érdekelte annyira a matek?
Igen. Például egy nagyon tehetséges diákom (Kalmár döntő, Zrínyi döntő után) úgy döntött, hogy a kötelező tanuláson felüli idejét teljesen a sportnak szenteli. Az iskolában továbbra is maximálisan helytáll, matekórán érdeklődő, de már nem szakkörös, és így nyilván matekversenyeken sem tudja tartani a lépést a szakkörös társaival.
Nyilván?
Talán a matek az a tárgy, ahol a versenyeken az adottság legtöbbet nyom a latba, de felkészülés nélkül – főleg az egyre magasabb évfolyamokon – nehéz jó eredményt elérni. Ha mondjuk a kitűzött öt feladatból három olyan gondolaton múlik, amivel az elmúlt tíz év feladatsorait áttekintve már háromszor-négyszer találkozott egy versenyző, akkor nagyon jó adottságokkal is nehéz versenyben lennie vele egy olyan diáknak, aki nem látott még hasonló megfontolást, és néhány óra alatt, önállóan kellene felfedeznie azt, amit a társa magabiztosan alkalmaz. A célirányos versenyfelkészülés a szakköreimen zajlik, így a nem szakkörösöknek nagy a hátránya ilyen téren.
Nem keltett benned csalódottságot, hogy egy kiváló adottságú diákod a matek helyett inkább mást csinálna?
Az említett diákom hozzáállása, nagyszerű egyénisége változatlan, csupán hozott egy tudatos döntést az ideje, kapacitása átcsoportosításáról. Ez számomra teljesen érthető, nem okoz csalódottságot.
Az persze felvet bennem kérdéseket, ha egy tehetséges diákomnál az útkeresés folyamatában még nem körvonalazódik másik irány, de a matek mégis parkolópályára kerül. Az élet minden területén igyekszem nem túlzottan ragaszkodni az elképzeléseimhez és bízni abban, hogy a fordulatok előre vezetnek – az iskolai életemben ezt általában sikerül megvalósítanom. Így, ha válaszok nélkül is maradok ilyen helyzetben, az is elfogadható számomra.
A tehetséges diákok is különbözőek sok szempontból. Milyen tehetségtípusok vannak? Melyik típust hogyan érdemes segíteni?
Persze nagyon leegyszerűsíti a valóság változatosságát és összetettségét, de beszélhetünk precíz és intuitív matekosokról.
A kidolgozós, nagyobb technikai felkészültséget igénylő típusú versenyeken az intuitívak, kreatívak kevéssé kapnak pozitív visszajelzést. Tehát nekik meg kell mondanom, hogy „okosak”. Nyilván akad olyan is, akinek nem kell szólni, mert bőven van önbizalma, de hosszú távon könnyen elkopik a motiváció, ha a szakköröstársak hozzák az országos döntőket, ő meg egyik versenyen sem tud bizonyítani. Pedig beleteszi ugyanazt a munkát, nem kevésbé tehetséges, csak más jellegű a gondolkodása.
Ahhoz, hogy ne hagyja abba a foglalkozást a matematikával, szólni kell: nem baj, ha nincs eredmény, és van módja annak, hogy legyen, csak valamit máshogy kell csinálni. Persze, aki matematikus szeretne lenni, annak magas szintre kell fejlesztenie a precizitás képességét, de hatodikban, hetedikben még azon van a fókusz, hogy eredmények, sikerek nélkül is kitart-e, lelkes marad-e.
Szerencsére ma már vannak olyan versenyek (főként a Bolyai-verseny feladatsorai támogatják, díjazzák ezt a gondolkodást), amelyeken ők is érhetnek el sikereket. És ezeket a feladatokat a tanórára, szakkörre is beemelhetjük, reflektálhatunk. Fontosnak érzem a különböző gondolkodási típusok fejlesztését, a köztük lévő kapcsolatok erősítését.
A kivételezett helyzetben lubickolva is vannak azért hullámok, kihívások?
Jelenleg olyan körülmények között dolgozom, ahol lehetőségem van az óráimra, a diákjaimra koncentrálni, a tantestületünkben pedig sok kedves kollégára találtam, barátságaim köttettek. Tudatosan próbálom érzelmileg távol tartani magamtól azokat a tényezőket, amik rám nehezedhetnének, beárnyékolhatnák a munkámat – az „iskolai felejtsük el” rekeszembe irányítom, ami hátráltatna, és egyelőre elégséges a rekesz kapacitása. Így szakmai tekintetben nem mondhatom, hogy jellemzőek a hullámok, inkább megoldandó feladatokkal, lehetőségekkel találkozom.
A kihívások keresése miatt kezdted el a didaktika PhD-t az ELTE-n?
Részben igen. Lelkesen vetettem bele magamat a tanításba, és élvezem azóta is. Maradt azonban bennem hiányérzet. És észrevettem, hogy minden hónapban várom a tizedikét.
Megjelenik az új KöMaL…
Igen! Jó dolog, hogy a KöMaL-feladatok kikapcsolnak, de egy nagyobb teret próbáltam velük betölteni. Tetten értem magamban egy szellemi kapacitást, aminek a kihasználatlansága hiányérzetet keltett bennem.
Az iskola nyüzsgése után otthon is nagy a népsűrűség, így szociális téren mindig fel vagyok töltve. Egyre idősebbek a fiaink, így abba az irányba halad az életünk, hogy lesz lehetőségem új tevékenységekre. Úgy éreztem, szívesen fordítanám a felszabaduló időmet a tanítás, mint szakmai tevékenység mellett szakmai elmélyülésre. Tulajdonképpen szükségem volt szakmailag is a belső csendre.
És mi történik a csendben?
Nyugodtan, elmélyülten gondolkodom. Szeretek gondolkodni, tanulni, felismerni, építgetni. Biztosan nem lennék egyensúlyban, ha mindig csak a gondolataim társaságában léteznék, de ez a véglet sem a családunkban, sem tanárként nem fenyeget.
Lehet, hogy visszatérsz az elméleti kutatáshoz?
Nem tudom, hogy alakulnak majd a lehetőségeim, motivációim. Most örülök annak, amit elkezdtem, és nyitott vagyok a folytatás tekintetében.
A gyerekek hogyan fogadták, hogy újra „egyetemista” lettél?
Talán az érdeklődés a legmegfelelőbb szó a reakciójukra. Domi és Ábel hamarosan egyetemisták lesznek – időnként kérdezgettek az aktuális egyetemi tevékenységemről. Néha konkrétan didaktikáról, játékelméletről is beszélgettünk. Gellért pedig általában arra fókuszált, mikor érek haza.
Végül mit üzensz a matematikatanár olvasóknak?
Mindannyiunknak más az erőssége, és abban is különbözünk, mik a prioritásaink a tanításban. Így igazából csak magamnak üzenhetek.
Magamnak azt üzenem, hogy amíg többen szeretnek sudokuzni a csoportjaimban, mint matekozni, addig még sok a teendőm. Mert aki szereti a sudokut, az szeret gondolkozni, és így szerethetné a matekot is, de talán a tanórákon nem ezt az arcát ismerte meg a matematikának. Ne szorongjanak, ne legyenek frusztráltak a diákok, ha jön a matekóra, hanem – lehetőség szerint – örüljenek!
Az interjút Paulovics Zoltán készítette.