SOKSZOR TALÁLKOZUNK OLYAN FELADATTAL, ÖTLETTEL, AMIT SZÍVESEN ELTESZÜNK KÉSŐBBI HASZNÁLATRA. A  TANÓRA – SZAKKÖR ROVAT SZERETNE HOZZÁJÁRULNI A MATEMATIKATANÁROK ESZKÖZTÁRÁNAK GAZDAGÍTÁSÁHOZ, FÓRUMOT KÍVÁN ADNI A GONDOK, NEHÉZSÉGEK MEGTÁRGYALÁSÁRA IS. (ROVATSZERKESZTŐ: Győry Ákos.)

Ez az írás a 2024-ben a békéscsabai Rátz László Vándorgyűlésen elhangzott szemináriumi foglalkozás alapján készült. A közölt feladatok azt próbálják meg bemutatni, hogy miként lehet a szakköri munkában érdekes, egymásra épülő, egyre nehezedő feladatokat feladni a tanulóknak az egész világon egyre dinamikusabban fejlődő valószínűségszámítás témaköréből. Fonyó Lajos és Fonyóné Németh Ildikó cikkének első részében bolyongásokkal foglalkozik a síkbeli koordináta-rendszerben, majd a kocka és  az oktaéder élein. A megoldásokhoz változatos módszereket, jó ötleteket kínálnak a szerzők

A győri Révai Miklós Gimnázium közel 240 éves történetében a matematika és annak tanítása mindig központi szerepet kapott. Kétrészes cikksorozatunk első részében Csete Lajos és Árki Tamás az intézmény kialakulásáról, három legendás tanáráról, Arany Dánielről, Kárteszi Ferencről és Czapáry Endréről ír. A következő rész decemberi számunkban már a gimnázium jelenéről fog szólni. Következik az első rész.

A Békéscsabán megrendezett idei Rátz László Vándorgyűlés hívószava az együttműködés volt.  200 résztvevő kísérte figyelemmel az előadásokat, szemináriumokat. Az eseményről Kosztra Gábor írását olvashatják. A megnyitó és számos előadás elérhető, visszanézhető a Társulat Youtube csatornáján. Nyitóképünkön az idei Beke Manó-díjasok. Cikkünkből és a videókból is bizonyára kiderül, mitől több  egy hagyományos tanári továbbképzésnél az RL.V.

2024 áprilisában a szegedi és a debreceni egyetem közös Matematika és Informatika Didaktikai Kutatások konferenciájának célja volt, hogy lehetőséget biztosítson a magyarországi és a határon túli, matematika és informatika didaktikával foglalkozó kutatók és PhD-hallgatók, egyetemisták találkozására. 7 ország 88 résztvevőjének találkozójáról számolt be Báró Emőke.