GAZDA(G)SÁG NEVET ADTUK A GAZDASÁG – TECHNIKA – MŰVÉSZET ROVATNAK, AMELYBEN BEMUTATJUK, HOL, MIKÉPPEN HASZNÁLJÁK FEL A MATEMATIKÁT, MILYEN GAZDAG IS AZ A KÖR, AMELYIK ÉRINTI EZT A TUDOMÁNYÁGAT. ( ROVATSZERKESZTŐK:  ILLÉS TIBOR, MOLNÁR-SÁSKA GÁBOR ÉS RÖST GERGELY.)

Henri Poincaré (1854–1912) neve ismerős lehet a geometriából, hiszen a Bolyai-geometria egy modelljét ő adta meg. Poincaré azonban nem csak iskolateremtő matematikus volt, hanem értékes módon járult hozzá a tudományfilozófia fejlődéséhez, és figyelemreméltó gondolatokat fogalmazott meg a matematikafilozófia területén is. Ezeket a gondolatokat fejti ki Molnár Zoltán Gábor.

A Magyar Tudományos Akadémia elnökének és tagjainak támogatása mellett, 2019 májusában alapították meg a Fiatal Kutatók Akadémiáját. 2021-ben az FKA hivatalosan is bekerült az MTA Alapszabályába és költségvetésébe. Gselmann Eszter matematikus szemmel mutatja be azt, hogy miért fontos a fiatal kutatók, általánosságban véve az egész kutatói réteg és az egész társadalom számára az FKA.