A -sokaság olyan Riemann-sokaság, melynek holonómiacsoportját a kivételes Lie-csoport tartalmazza. Ebben a cikkben megmagyarázzuk ezt a definíciót, leírjuk a -sokaságok néhány fontos tulajdonságát, és megvizsgáljuk, hogy milyen hasonlóságok és különbségek fedezhetők fel ezen terek és a Kähler-, valamint a Calabi—Yau-sokaságok között.
Egy Riemann-sokaság holonómiacsoportja egy kompakt Lie-csoport, amely bizonyos értelemben globális mértékét adja a sokaság lokális görbületének. A sokaságra és a metrikára tett megfelelően szép feltételek mellett az öt kivételes Lie-csoport közül csak a léphet fel a tér holonómiacsoportjaként. Berger 1950-es klasszifikációja ugyan nem zárta ki, de az volt az általános nézet, hogy ilyen metrikák nem léteznek. 1987-ben azonban Robert Bryant sikeresen bizonyította lokális példák létezését. Két évvel később — bizonyos vektornyalábok totális terén egy szimmetriamódszert alkalmazva — Bryant és Simon Salamon találta az első teljes, nem-kompakt példákat ilyen metrikákra. Azóta fizikusok igen sok további példát találtak szimmetriával rendelkező -holonómiájú nem kompakt terekre. Végül 1994-ben Dominic Joyce okozott nagy meglepetést több száz kompakt példa létezését bizonyítva. Bizonyítása nem konstruktív, felhasználja bizonyos nemlineáris elliptikus egyenletek megoldásának egzisztencia és unicitási eredményeit, ahogy a Kähler-sokaságokon a Calabi-sejtés Yau-féle megoldása sem konstruktív módon igazolja a bizonyos feltételeknek eleget tevő Calabi—Yau-típusú (-holonómiájú) metrikák egzisztenciáját és unicitását. 2000-ben Alekszej Kovaljov talált -holonómiájú kompakt sokaságokra egy másik konstrukciót, mellyel több száz újabb, nem explicit példát adott. Kompakt esetekre jelenleg is csak ez a két konstrukció ismert. A -geometriákról és néhány kompakt példáról kiváló áttekintést találunk a [3] monográfiában.
A Riemann-holonómiát illetően a csoport jelentősége valójában nem abban rejlik, hogy ez egyike az öt kivételes Lie-csoportnak, hanem abban, hogy ez az automorfizmuscsoportja az októnionok nyolcdimenziós nem asszociatív valós divízióalgebrájának. Az októnionokon adott egy pozitív definit belső szorzat; továbbá az egységelem által kifeszített alteret valós, míg az ortogonális komplementerét tisztán képzetes októnionoknak nevezzük: . Ez teljesen analóg a kvaterniók algebrájával, azzal a különbséggel, hogy az assszociativitás hiánya bizonyos bonyodalmakat okoz. Az analógia alapján bevezethetünk -en egy keresztszorzást az alábbi módon: legyen , és legyen , ahol az októnionok szorzatát jelöli. (Az szorzat valós része nem más, mint , pontosan úgy, ahogy a kvaterniók esetén, ahol az euklideszi belső szorzást jelöli.) Az így bevezetett keresztszorzat eleget tesz az
nem zérus, hanem a szorzat nemasszociativitását méri: . Megjegyezzük, hogy -ben a keresztszorzást felhasználva bevezethetünk egy 3-formát (mindhárom változójában lineáris és antiszimmetrikus formát) az alábbi módon: . Itt nem részletezett okok miatt ezt a formát asszociatív 3-formának nevezzük.
Azt mondjuk, hogy egy 7-dimenziós sokaságon megadható egy -struktúra, ha megadható a hozzá tartozó frame-nyaláb struktúracsoportjának egy redukciója a természetes módon -beli részcsoportnak tekinthető csoportra. Ebből következik, hogy egy -struktúra meghatároz egy Riemann-metrikát és egy irányítást. Valóban, egy -struktúrával ellátott sokaságon létezik egy „nemelfajuló” 3-forma, melyre igaz, hogy az sokaság minden pontja körül megadható olyan koordinátarendszer, hogy a pontban a megegyezik az -en korábban bevezetett asszociatív 3-formával. Továbbá a 3-formából egy metrika és egy irányítás származtatható kanonikus, ugyanakkor erősen nemlineáris módon. E metrika segítségével a -ből az „indexek felemelésével” bevezethetünk egy keresztszorzatot. Összegezve: a -struktúrával rendelkező sokaság ellátható metrikával, keresztszorzással, 3-formával és irányítással, melyek eleget tesznek a
feltételnek. Ez teljesen hasonló a majdnem Hermite-sokaságok megfelelő struktúrájához, ahol adva van egy metrika, egy majdnem komplex struktúra, egy 2-forma és egy irányítás, melyek eleget tesznek az
feltételnek. Lényegében egy sokaságon akkor adható meg egy -struktúra, ha az érintőtere sima módon azonosítható a képzetes októnionok terével, ahogy egy Hermite-sokaság esetén is az érintőtér sima módon azonosítható (a szokásos euklideszi belső szorzattal ellátott) -mel. Az Hermite-sokaságok pszeudo-holomorf görbéihez hasonlóan a -struktúrával rendelkező sokaságokon is megadhatók kalibrált részsokaságok kitüntetett osztályai. A kalibrált részsokaságokról bővebben a [2] dolgozatban olvashatunk.
Annak szükséges és elégséges feltétele, hogy egy sokaságon létezzen -struktúra, az, hogy irányítható és hogy spin legyen, ami ekvivalens azzal, hogy az első két Stiefel—Whitney-osztálya zérus. Így tehát igen sok ilyen 7-dimenziós sokaság van, ahogy igen sok majdnem Hermite-sokaság is van. De a történetnek itt még nincs vége.
Legyen egy -struktúrával rendelkező sokaság. Mivel ez meghatároz egy Riemann-metrikát és egy ehhez tartozó Levi-Civita-féle kovariáns deriválást is, vizsgálhatjuk, hogy teljesül-e a feltétel. Ha igen, akkor az -t -sokaságnak nevezzük, és ekkor megmutatható, hogy a Riemann-féle holonómiacsoportját tartalmazza a csoport. Egy ilyen „párhuzamos” -struktúrát találni igen nehéz, mert az ismeretlen 3-formára egy bonyolult nemlineáris parciális differenciálegyenletet kell megoldani. A -sokaságok esete bizonyos értelemben hasonló a Kähler-sokaságokéhoz, melyek pontosan azok a majdnem Hermite-sokaságok, melyekre teljesül a feltétel. Ugyanakkor Kähler-sokaságokat sokkal könnyebb találni részben azért, mert a metrika és a komplex struktúra lényegében függetlenek egymástól (csak egy enyhe kompatibilitási feltételnek kell eleget tenniük), míg a -sokaságok esetén mind a metrika, mind a keresztszorzat nemlineárisan származtatható a metrikából. Azonban az analógia nem teljes, mert megmutatható, hogy ha , akkor a Ricci-görbülete eltűnik. Így tehát egy -sokaság mindig Ricci-lapos. (Ez az egyik magyarázata annak, hogy miért érdeklik a fizikusokat ezek a sokaságok: a 11-dimenziós -elméletben — csakúgy, ahogy a Calabi—Yau-féle 3-sokaságok a 10-dimenziós húrelméletben — a „kompaktifikáció” szerepét játsszák. Az [1] dolgozatban áttekintést találunk a -sokaságok szerepéről a fizikában.) Tehát bizonyos értelemben a -sokaságok hasonlóak az olyan Ricci-lapos Kähler-sokaságokhoz, melyek épp a Calabi—Yau-sokaságok.
Ha megengedjük, hogy a holonómia valódi részcsoportja legyen a csoportnak, akkor igen sok példát kaphatunk -sokaságra. Például a lapos tórusznak, vagy a és az szorzatsokaságoknak is (ahol egy Calabi—Yau-féle -sokaságot jelöl) a holonómiacsoportja a -nek egy-egy valódi részcsoportja. Bizonyos értelemben ezek „triviális” példák, mert alacsonyabb dimenziós konstrukciókra redukálódnak. Az olyan sokaságokat, melyek holonómiacsoportja a teljes csoport, irreducibilis -sokaságoknak nevezzük. Éppen ilyenek azok a sokaságok, melyeket Bryant, Bryant—Salamon, Joyce és Kovaljov konstruált.
Még hiányzik egy „Calabi—Yau-típusú” tétel, mely megadná annak szükséges és elégséges feltételét, hogy egy kompakt 7-dimenziós sokaságon, melyen megadható -struktúra, mikor adható meg olyan -struktúra, mely párhuzamos ( ). Igazából még azt sem tudjuk, hogy mi lenne az erre vonatkozó sejtés. Néhány topologikus feltétel már ismert, de messze vagyunk még attól, hogy elegendőségi feltételt adjunk. De ahelyett, hogy ezt a problémát a Calabi-sejtéshez hasonlítanánk, inkább egy másikkal kellene összevetni, amelyre jobban hasonlít. Nevezetesen a következőhöz: tegyük fel, hogy egy -dimenziós kompakt, sima sokaság, melyen megadható egy majdnem komplex struktúra. Mi annak a szükséges és elégséges feltétele, hogy az -en létezzen Kähler-metrika? Számos szükséges topologikus feltétel ugyan ismert, de közelében sem vagyunk annak, hogy elegendőségi feltételt adjunk.
Ami miatt a Calabi-sejtés mégis kezelhető (bár kétségkívül nehéz), az az a tény, hogy ha egy Kähler-sokaságból indulunk ki (ahol a metrika holonómiája ), akkor az -hez csak eggyel kell csökkenteni a holonómiacsoport dimenzióját. Ezután a Kähler-geometria -lemmája alapján a Calabi-sejtést egy skalárfüggvényre vonatkozó (bár erősen nem lineáris) elliptikus parciális differenciálegyenlet megoldhatóságára lehet visszavezetni. Hasonló „sejtés” a Kähler- vagy a -sokaságok esetén parciális differenciálegyenlet-rendszerek megoldhatóságára vezet, melyeket sokkal nehezebb kezelni.
Spiro Karigiannis
Irodalomjegyzék
[1] S. Gukov, M-theory on manifolds with exceptional holonomy, Fortschr. Phys. 51 (2003), 719—731.
[2] R. Harvey and H. B. Lawson, Calibrated geometries, Acta Math. 148 (1982), 47—157.
- [3] D. Joyce, Compact Manifolds with Special Holonomy, Oxford University Press, 2000.
Megjegyzések
- Spiro Karigiannis a University of Waterloo adjunktusa. E-mail címe: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
- A cikk egy korábbi változata a MathOverflow-ban feltett kérdésre adott válaszként jelent meg, és elérhető a http://mathoverflow.net/questions/49357/g-2-and-geometry címen.
- A szerző köszönetet mond Pete L. Clarknak, aki e cikket a Notices of the AMS folyóirat “WHAT IS ...?” rovatába javasolta.
- A fenti dolgozat eredetije 2011 áprilisában jelent meg a Notices of the American Mathematical Society folyóiratban. Ez a fordítás a szerző és az AMS engedélyével jelenik meg. Fordította Muzsnay Zoltán.
- Spiro Karigiannis, WHAT IS...a G2-Manifold? Notices Amer. MAth. Soc. Vol. 58 Num. 4 (April, 2011) 580-581 ©2011 American Mathematical Society.