KÖNYVESPOLC – AJÁNLÓ ROVATBAN ELSŐSORBAN OLYAN KÖNYVEKRŐL SZERETNÉNK TUDÓSÍTANI ÉS OLYAN ELEKTRONIKUSAN ELÉRHETŐ ÍRÁSOKAT AJÁNLUNK, AMELYEK A MATEMATIKA BÁRMELY RÉSZE VAGY KAPCSOLATAI IRÁNT ÉRDEKLŐDŐK SZÁMÁRA KÍVÁNATOSAK LEHETNEK. (ROVATSZERKESZTŐ: TÓTH JÁNOS.)

Higgyünk-e a krétainak, aki azt mondja, hogy minden krétai hazudik? Tudhatja-e Micimackó, hogy ha valaki valamiről bármit is tud, az csak Bagoly lehet? Mire kérdez rá ennek az ismertetőnek a harmadik kérdő mondata? Az ördögi körök olyan paradoxonok, amelyekben valaki vagy valami (például egy szöveg) saját magáról tesz állítást. Ron Aharoni hihetetlenül sok hasonló témát és jelenséget vonultat fel a köznyelv, a matematika, a filozófia és a szépirodalom területéről, és írásából számos, ezekkel a furcsaságokkal foglalkozó szerző gondolatait ismerhetjük meg. Molnár Zoltán Gábor írt kritikát a TypoTeX kiadónál Kepes János fordításában nemrégiben megjelent könyvről.

A HVG Okoskönyvek sorozatának két „matekkal” foglalkozó könyvét olvastam el. Mindkettőt Johnny Ball írta. Az első, a Matekmágusok 2012-ben, a második, a Gondolj egy számra 2013-ban jelent meg magyarul. A kiadó a sorozatot 8–12 éveseknek ajánlja. – A könyveket elolvasta  és véleményezte Gyenes Gábor. 

 

Edward Frenkel: Csók és matek a világ rejtett szíve  (Love and math) című könyve meglepően nagy sikert aratott Amerikában. Magyarul a TypoTeX Kiadó jelentette meg 2016-ban, Tusnády Gábor fordításában. A könyvhöz Stipsicz András írt ajánlót.

,,A könyvben felsorolt játékokat és ötleteket szórakoztatásnak szántuk, ezért csakis jókedvűen érdemes kipróbálni őket. De akármennyire élvezitek is, ne vidd túlzásba!” Boltban, utcán, orvosnál, akár a fürdőkádban is előkerülhetnek ezek a feladványok, hiszen a matek a mindennapi életünk része, valóban mindenhol megtalálható. Kőkúti Ágnes ajánlja Rob Eastaway és Mike Askew: Matek mindenhol c. könyvét.