Máté László

Tisztelt Gyászolók, Rokonok, Barátok, Munkatársak!

Máté Lászlótól kell búcsúznunk, 92. születésnapja előtt néhány nappal. Mindig váratlan tragédiaként ér bennünket kedves ismerősünk vagy rokonunk halála, ez talán most még inkább így van: ő volt maga az állandóság, biztonság, úgy éreztük, hogy számos betegsége és magas életkora ellenére örökké fog élni. Az Egyetemen eltöltött évtizedei alatt karok, tanszékek intézetek át- meg átalakultak, ő maradt, mint biztos pont.

Lacival mintegy húsz éve vagyunk munkatársak, de ismeretségünk kezdete a múltba vész: konferenciákon korábban is találkoztunk. Legalább ennyire fontos, hogy (sajnos, csak egyetemi tanulmányaim befejezése után) megismerhettem azt a könyvét, amely magyar nyelven elsőként mutatta be a szélesebb közönség számára a funkcionálanalízis szépségeit, beleértve annak alkalmazásait is¹. A rekurzív sorozatokról szóló szakköri füzetéből² is sokat tudtam hasznosítani. Ezek a témák kapcsolódtak kutató munkájához³ is, amelynek középpontjában az iterált függvényrendszerek álltak, és ezekből kiindulva tartotta a diákok körében oly népszerű, szabadon választható óráit is. A legutolsó időszakban leginkább az foglalkoztatta, hogy hogyan tudná kurzusait úgy megújítani, hogy a hallgatók számára érdekfeszítő és hosszú távon hasznosítható tudást nyújtson.⁴ Nyilván ezért jelentkezett hozzá mindig sok hallgató; mindannyian tudjuk, hogy ezt nem könnyű elérni. Nagyon fontosnak tartotta, hogy mindig konkrét problémákból induljon ki, és csak akkor absztraháljon, amikor már van miből. Soha nem elégedett meg a tételek bizonyításával, azt is megkövetelte (és ebben példát is mutatott), hogy a diákok algoritmust és programot is gyártsanak befejezésül - egyúttal numerikus kísérletek kezdeteként. Röviden szólva: egyetemi oktató létére érdekelte az oktatás módszertana, saját tevékenységének hatékonysága.

Annak bemutatására pedig, hogy mennyire érdekelték az újdonságok, hadd említsem meg, hogy utolsó éveiben igen sokat olvasott neurobiológiai modellekről, régóta készült szakmai megbeszélésre a terület egyik külföldön élő, magyar származású szakemberével, Kozma Róberttel.

Néhány hónapja még rendszeresen bejárt az Intézetbe, teázni, beszélgetni, érdeklődni. Miután számos betegsége a mozgásban erősen korlátozta, telefonon beszélte meg (nemcsak velem) az őt érdeklő problémákat, szakmaiakat, intézetieket, de a világ híreit is. Sokat tanultam ezekből a beszélgetésekből a tárgyi ismereteken túl is.

Két kedvenc idézete nagyon jellemző felfogására. Az egyik - prózában - Nem az a fontos öcsém, honnan jössz, hanem az, hogy hová tartasz.⁵ S a másik: Oly nagy vagy, mint az ügy, amelyet szolgálsz, és olyan fiatal, mint az álmaid.⁶

Azzal emlékezhetünk rá méltó módon, ha követjük őt nyitottságban, a kollégák iránti kedves érdeklődésben, és a hallgatók szeretetében.

Befejezésül hadd idézzem egyetértően Vizvári Béla, közös barátunk és kollégánk levélben küldött szavait: Megtiszteltetésnek érzem, hogy ismerhettem. Kiváló ember volt. Legyen neki könnyű a föld.

2017. november 3.

Tóth János