AZ INTERJÚ-PORTRÉ MENÜPONT JÓL VAGY KEVÉSBÉ ISMERT MATEMATIKUSOKAT, VAGY OLYAN, EGYKOR MATEMATIKUSKÉNT VÉGZETTEKET SZERETNE BEMUTATNI, AKIK MA MÁS SZAKMA ELISMERT KÉPVISELŐI, SPORTOLÓK, MŰVÉSZEK...(ROVATSZERKESZTŐ: OLÁH VERA.)

Az interjút Kelemen Bélával, a MOL Csoport Üzleti Kiválóság Igazgatójával, a Műegyetem címzetes egyetemi tanárával Illés Tibor készítette. Kelemen Béla rendszeres meghívott előadója a Műegyetemnek és a Veszprémi Pannon Egyetemnek. Az interjúban karrierjéről és sikerének titkáról mesél. A cikket lejegyezte és szerkesztette Romsics Erzsébet, lektorálták Illés Tibor és Kelemen Béla.

Máté László Szokatlan gondolatok geometriai sorozatokról című írása egy évvel ezelőtti számunkban jelent meg. Bevezető gondolata ez volt: ...néhány példán keresztül azt szeretném megmutatni, hogy ha egy geometriai sorozatot végtelen sorozattá terjesztünk ki, akkor ezzel a látszólag kis lépéssel nagymértékben tágíthatjuk diákjaink matematikai szemléletét. Ez a kiterjesztés az első lépés lehet a határérték fogalma felé és megadhatja azt az élményt, amit a végtelen kicsi és a végtelen nagy világa nyújt a megszokott makrovilágunkkal szemben.

Vándor, lábaid nyoma az út s nem más. Vándor, nincs út, az út maga a vándorlás. Vándorlásból születik az út, s visszatekintvén látszik az ösvény, melyet senki sem taposhat többé. Vándor, nincs út, csak barázdák a víz tetején” (Antonio Machado) Az ELTE Matematikai Intézetének honlapján november elején jelent meg a hír: Fájdalommal és megrendüléssel tudatjuk, hogy szeretett és tisztelt kollégánk, Mezei István feladva a betegségével folytatott egyenlőtlen küzdelmet, 2017. november 4-én eltávozott közülünk. Besenyei Ádám és Faragó István nekrológját az Érintőben is közöljük.

2017 szeptemberében különös, továbbított e-mail jutott el hozzám, egy meghívó Faragó Andor, Faragó István és Faragó György emlékére botlatókő elhelyezésére a Bartók Béla út 52. számú ház előtti járdán. Bevallom őszintén, nem tudtam, mi is az a botlatókő. A wikipédiához fordulva kiderült, hogy Gunter Demnig német szobrászművész alkotásai azok a holokauszt áldozatai előtt tisztelgő, macskakőre rögzített 10 × 10 centiméteres réz emléktáblák, amelyeket az áldozatok egykori lakhelye előtt helyeznek el a járdába süllyesztve.