A magyar tudományos élet egyik legrangosabb elismerését, a Bolyai-díjat idén Stipsicz András, a HUN-REN Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet kutatóprofesszora és igazgatója, az MTA rendes tagja kapta meg. (Itt olvasható az MTA híre.) Stipsicz András a Bolyai-díj átvételét követően elmondta: „A Bolyai-díj a magyar tudományos közösségtől kapott kiemelkedő elismerés, de ezt a díjat matematikusként megkapni még nagyobb jelentőségű, és különösen az számomra, aki geometriával és topológiával foglalkozom. Bolyai János munkásságát már az egyetemen tanultuk, és az évek során újra és újra előkerült kutatásaink során, hiszen Bolyai meghatározó eredménye, a hiperbolikus geometria bevezetése a háromdimenziós terek elméletének egyik sarokköve.”

A Bolyai-díj Magyarország egyik legrangosabb, magánszemélyek által alapított tudományos elismerése. A díjat első alkalommal 2000-ben adták át, és olyan magyar állampolgárságú, illetve magyar származású személynek adományozhatják, aki nemzetközi mércével is kimagasló eredményt ért el a tudományos kutatás, fejlesztés, a tudományos utánpótlás nevelése, illetve ezek eredményeinek a társadalmi-gazdasági életben való hasznosítása terén.
Az elismerés tudományterülethez nem köthető, amelyet az eddigi díjazottak listája is jól példáz. A Bolyai-díj nyerteséről egy erre a célra létrehozott független, tizenöt fős díjbizottság dönt. A díjbizottság kiválasztásánál fontos szempont, hogy – kifejezve a Bolyai-díj multidiszciplináris jellegét – a tudományágak minél szélesebb köre legyen képviselve. Elnöke a mindenkori köztársasági elnök, további tizennégy tagjának felét a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, másik felét pedig a Bolyai-díj Alapítvány alapítói delegálják.
Korábbi díjazottak: Freund Tamás, Roska Tamás, Bor Zsolt, Lovász László, Ritoók Zsigmond, Perczel András, Nusser Zoltán, Pál Csaba, É. Kiss Katalin, Barabási Albert László, Karikó Katalin, Stépán Gábor. (Forrás: bolyaidijalapitvany.hu.)
Stipsicz András az Eötvös Loránd Tudományegyetem matematikus szakának elvégzése után New Jersey-ben (USA), a Rutgers Egyetemen doktorált. Az MTA rendes tagja, a Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet kutatóprofesszora és igazgatója, működésének egyik sikere a nemzetközi konferenciák számára kialakított Erdős Központ.
Kutatási területe a differenciáltopológia, azon belül az alacsony (legfeljebb négy) dimenziós terek vizsgálata. Legfontosabb eredményeit négydimenziós sokaságok sima struktúráinak konstruálásában és háromdimenziós sokaságok kontaktstruktúráinak vizsgálatában érte el.

Számos tudományos cikk és könyv szerzője. Korábban elnyerte már egyebek mellett az Alexits György-díjat (2000), a Rényi-díjat (2005) a Bolyai Plakettet (2006) és az Akadémiai Díjat (2014).
A Lendület, a két ERC (European Research Council) Advanced Grant és az Élvonal pályázatok által támogatott kutatócsoportjában sok fiatal kutatót vezetett be ebbe a nemzetközi érdeklődés homlokterében lévő témába. 2025 óta az ERC Tudományos Tanácsának tagja.
A díjról és a díjazottról többet is megtudhatnak a Rényi Intézet honlapján, ahol meghallgathatják a Stipsicz Andrással készült rádióinterjút is.
Az Érintő szerkesztőbizottsága ezúton is gratulál főszerkesztőjének a kitüntetéshez!