KÖNYVESPOLC – AJÁNLÓ ROVATBAN ELSŐSORBAN OLYAN KÖNYVEKRŐL SZERETNÉNK TUDÓSÍTANI ÉS OLYAN ELEKTRONIKUSAN ELÉRHETŐ ÍRÁSOKAT AJÁNLUNK, AMELYEK A MATEMATIKA BÁRMELY RÉSZE VAGY KAPCSOLATAI IRÁNT ÉRDEKLŐDŐK SZÁMÁRA KÍVÁNATOSAK LEHETNEK. (ROVATSZERKESZTŐ: TÓTH JÁNOS.)

Kéri Gerzson: „Vázlatok három tantárgy diákolimpiáinak a versenyzőiről, valamint az országos versenyek legjobbjairól 1894–2024” címmel megjelent munkájának és az azt megelőző „Hatvanhat év legtehetségesebb matekos diákjai. A matematikai diákolimpiák magyar versenyzői 1959–2024” saját kiadású könyvének nemrég megjelent, 2025-ig kiterjesztett online változatáról Oláh Vera írt könyvajánlót.

A kecskeméti MATEGYE Alapítvány a 2020-ban megjelent Hibás feladatmegoldások az általános iskolában című könyvének folytatásaként adta ki 2025-ben Orosz Gyula: Hibás feladatmegoldások a középiskolában című munkáját. Mindkét mű rendhagyó módon közelíti meg a matematikai gyakorlást: nem csak az „egyik helyes” útvonalat, azaz a megoldást mutatják be, hanem a tanulók és tanárok számára egyaránt rendkívül értékes hibaanalízist kínálnak.