Hogyan csinálják a japánok? A Budapesti Japán Iskolában jártunk...

在ハンガリー日本国大使館付属

ブダペスト日本人学校

A 12. kerületben két iskola közös udvarán japán zászló leng. Az egyikbe magyar, a másikba japán gyerekek járnak. A Virányos Általános Iskolában harmadik osztálytól lehet tanulni a japán nyelvet, és ugyanaz a tanárnő magyarul tanítja a szomszéd iskola külföldi diákjait heti 1 órában. A gyerekek közvetlenül is megismerkedhetnek a távoli ország kultúrájával, hiszen rendszeresen közös programokat szerveznek a japán iskolával. Japánt erős gazdasági kapcsolatok fűzik Európához, így ma már Magyarországon is sok japán cégnek van képviselete, ezzel együtt nő azoknak a családoknak a száma is, akik gyerekeikkel együtt több évet töltenek hazánkban. 2005-ben nyílt meg[1] a Magyarországi Japán Nagykövetséghez tartozó Budapesti Japán Iskola, amely japán tanterv szerint működik, ezzel könnyebbé téve a hazatérés után a gyerekeknek a japán iskolarendszerbe való visszailleszkedést.

Mivel közismert, hogy a távol-keleti országok diákjai milyen alapos matematikatudással érkeznek a felsőoktatásba, az Érintő szerkesztői szerettek volna bepillantást nyerni a japán matematikatanítás módszereibe. A legutóbbi PISA felmérésen a 35 OECD ország között Japán matematikából és természettudományokból is az első helyen végzett. Vajon ők hogyan csinálják?

 A Budapesti Japán Iskolában szívesen fogadtak minket egy óralátogatásra és azt követő beszélgetésre.

Belépéskor, mint mindenkinek, nekünk is le kellett cserélni az utcai cipőnket vendégpapucsokra.

Sakai Keiko igazgató-helyettes asszony kísért fel bennünket, aki már több mint 20 éve él Magyarországon és nagyon jól beszél magyarul. Elmondta, hogy iskolájukban elsőtől kilencedik osztályig járnak a gyerekek, az osztályok létszáma az alsóbb évfolyamokon 10-15 fő, de kilencedikben előfordul, hogy már csak ketten vannak. Ő ének-zenét tanít. Amíg az órakezdésre várakoztunk a zeneteremben, örömmel fedeztük fel néhány muzsikus fényképe között Kodály Zoltánét is.

Percre pontosan kezdődött a nyolc hetedikes matematikaórája. Tanáruk, Hino Toru 10 éve végezte el az egyetemet, 3 éve tanít Magyarországon, feleségével és két gyermekével él Budapesten.

Az óra kezdetén itt is, akár egy magyar iskolában, az egyik tanuló jelentést tett, majd meghajolva köszöntötték egymást a tanár és a diákok. Ezt követően felszabadult, vidám, pörgő és érdekes 50 perc következett.

Az óra anyaga az algebrai kifejezések átalakítása volt. Először egyszerű példákon keresztül foglalták össze az alkalmazható lépéseket kérdezz-felelek formában. Ez a tábla bal szélére került, végig a táblán maradt, így szükség esetén hivatkozni lehetett az óra elején elhangzottakra.

Ezután feladatokat oldottak meg a gyerekek a tankönyvükből. 3 percet kaptak a megoldásra, amit a tévé képernyőjén látható stopperóra mért. Tanáruk közöttük járkált, figyelte a munkájukat. (Szemmel láthatóan sem őt, sem tanítványait nem zavarta, hogy fényképeket és videofelvételt készítettünk: ez utóbbi egyes részletei a szövegben linkekkel nyithatók meg.)

 Ezt követően két csoportban megbeszélték a gyerekek a megoldásaikat. Hino tanár úr a nála lévő tablettel lefényképezett néhány füzetet. A közös megbeszéléshez kivetítésre kerültek a lefényképezett megoldások. A hibákat maguk a tanulók fedezték fel és javították ki nagy lelkesedéssel, tanári megerősítéssel. A táblára került az egyik feladat helyes megoldása, miközben a diákok szóban is indokolták az egyes lépéseket. A tanár színes krétával felírta, amit mondtak. Láthatóan fontos volt neki, hogy valóban tudják, hogy mit, miért és hogyan végeztek el.

Az óra következő részében hibás átalakítást írt fel a tanár a táblára, a gyerekek feladata volt eldönteni, hogy jó-e vagy rossz a megoldás és a füzetükbe a véleményüket, indokaikat le kellett írni. Pár perc múlva részletesen megbeszélték a leírtakat, szinte mindenki magától hozzászólt.

Az óra befejező szakaszában hat feladat került fel a táblára. Hat tanuló kapott közülük egyet-egyet, megoldotta a füzetébe, majd tanáruk kiszólította egyszerre mind a hatot a táblához, hogy írják fel a megoldásokat. A táblára rövid kavarodás után – ki férjen oda a táblához, ki várjon – lassan felkerültek a megoldások. A megoldók el is mondták, hogyan gondolkodtak, az egyikük hibásan írt fel egy előjelet, azt a másik rögtön javította. Hino tanár úr kétkedően kérdezte a többieket, vajon melyiküknek van igaza, várt, amíg a lassúbbak is látták, hol a hiba.

A gyerekek le is írták a jó megoldásokat a füzetbe, majd aki előbb készen lett, az kivitte a füzetét. A tanár úr pillanatok alatt végigellenőrizte és szignózta az összes füzetet.

Az óra udvarias köszönéssel és meghajlással zárult.

Mindhármunknak nagyon tetszett az óra, több okból is. A gyerekek szemmel láthatóan érdeklődőek, vidámak, nyitottak és aktívak voltak, óra végére lehetett tudni, ki közülük a leggyorsabb felfogású, ki az, aki mindent tud, ki a lassúbb, megfontoltabb és ki a gyengébb. A csoportmegbeszélésen szívesen magyaráztak az utóbbiaknak.

Hino tanár úr avval tartott fegyelmet, hogy lekötötte őket, mindenkit meghallgatott, senki sem félt, hogy rosszat mond. A téma feldolgozását változatos módszerekkel fűszerezte, ezzel motiválta a tanulókat. Óravezetése átgondolt, pontos, mintaszerű volt.

Figyelmesen követte a gyerekek munkáját. Részletes magyarázatok hangzottak el mind a pedagógus, mind a diákok részéről. A hibákat a csoportmunka során, majd frontálisan is megbeszélték. A gyerekek füzetének külalakja nagyon szép, rendezett volt. Bár japánul nem értettünk, az algebra nyelve könnyűvé tette az óra menetének, a tanulók munkájának követését.

Az óra megtekintése után Sakai Keikoval és Hino Toruval közösen beszélgettünk a látottakról, a japán iskolarendszerről, a matematikaoktatásuk tartalmáról és módszeréről is. Az elhangzottakat most néhány téma köré csoportosítjuk:

Közoktatás Japánban, tanterv, tankönyv, tanított témakörök matematikából

A japán gyerekek 7 éves korukban mennek iskolába, kilenc osztály elvégzése kötelező. Az ezt követő 3 osztály a felsőoktatásra készít elő. Az osztálylétszámok jellemzően 30-35 fő körüliek.

 Kötelező központi tanterv van, ami meghatározza az adott évfolyamon a tananyagot. Néhány tankönyv közül lehet válogatni egy adott évfolyamon, de ezek lényegében csak a tananyag sorrendjében térnek el egymástól.

Az általunk látott 7. évfolyam heti 4 órában tanulja a matematikát, összesen 31 órájuk van egy héten, amiből egy órát korrepetálásra használnak. Otthoni tanulásra 7x15 percet terveznek.

A tananyagnak nagyjából 70%-a algebra, 20%-a geometria, 10%-a statisztika. Nagy hangsúlyt fektetnek a számolási készség kialakítására, fejlesztésére. Számológépet csak a tananyag kb. 10%-ában használnak. Korábban a geometriai témák jelentettek nehézséget a tanulóknak. Hino úr véleménye szerint ma ebben sokat segít a számítógépes szemléltetés, mutatott is néhány alkalmazást a tabletjén.

Milyen számonkérési alkalmak vannak, milyen gyakran?

A tanév során öt alkalommal a törvény által előírt számonkérés van. Ezen kívül is gyakran kapnak feladatlapot a tanulók. Láthattunk ilyen kitöltött feladatlapokat más osztályok munkáiból is. Nem csak tesztfeladatokat tartalmaznak, sokszor szerepel a megoldások szöveges indoklása is. Érdekességként jegyezzük meg, hogy a kilencedikesek feladatlapjaiban kerületi szögekre, húrnégyszögekre vonatkozó feladatokat is láttunk. A füzeteket a tanár rendszeresen beszedi és átnézi, hasonlóan ahhoz, amit az órán láttunk. Node nem mindegy, hogy 8, vagy 35 füzetet kell megnézni és értékelni – vetettük fel, de Hino tanár úr természetesnek vette, hogy otthon Japánban ő 35-tel is megbirkózott.

Tehetséggondozás, felzárkóztatás

Ebben az iskolában a kis csoportlétszám lehetőséget ad az egyéni foglakozásra. Az ügyesebb gyerekek a tankönyvi feladatokon felül kapott feladatlapokkal gyorsan elkészülnek. A gyengébb, lassabban haladó gyerekeknek pénteken a 7. órában korrepetálást tartanak.

Hogyan tanítják az informatikát?

Erre a kérdésre meglepő választ kaptunk. A japán műszaki termékeket ismerve azt vártuk, hogy az info-kommunikációs technológiával való ismerkedés már az iskola alsóbb évfolyamain fontos szerepet kap. Nem így van. A mobiltelefont az iskolába tilos behozni. Otthon kell hagyni. Számológépet csak a tananyag kis részéhez használnak. Az általunk csodált technikai ismeretekkel csak magasabb évfolyamokon, sőt inkább csak a felsőoktatásban ismerkednek meg behatóbban. A híres fejlett digitális technikára pedig a nagy cégek tanítják meg a dolgozóikat. Az iskola avval, hogy kifejleszti a számolni tudást, mégpedig nem besulykolva, hanem gondolkodtatva, úgy érzi, eléggé megalapozza a jövő tudományát.

Lehet így is? Elgondolkodtunk, talán érdemes lenne mélyebben is megismerni, akár itthon ki is próbálni e távolkeleti ország oktatási módszereit. Az biztos, hogy hasznos volna, ha elindulna egy párbeszéd, amelynek révén sok mindent megérthetünk és mi is kipróbálhatunk. Minden bizonnyal a mi hagyományaink, módszereink is érdekesek lehetnek a japán tanárok számára. A különbségek és az azonosságok összehasonlítása új irányokat nyithat a jövő generáció matematikához való hozzáállásának megváltoztatásában.

Horváth Eszter, Hubert Tibor, Oláh Vera

(A fotókat és a videókat Hubert Tibor készítette.)