Dani Rodric: Economics Rules: Norton, NYC 2015
A mű eredeti angol címe – legalábbis számomra – többértelmű; talán a legjobb fordítás: a közgazdaságtan szabályai. A kiegészítő címet elhagytam: The rights and wrong of the dismal science, mert az átlagolvasó nem tudja, hogy a dismal science a közgazdaságtanra vonatkozik. Az elnevezés oka: a 19. század közgazdászai – tévesen – azt állították, hogy a népességszaporulat mindig lenyomja a reálbéreket a biológiai minimumra. („Sok az eszkimó, és kevés a fóka.”)
A szerző a Harvard Egyetem neves professzora, aki a leghíresebb és legvitatottabb állításával a közgazdászok főáramával szembe úszik: Rodrik szerint a mai globalizáció túlzott mértékű, és veszélyezteti a nemzetállam demokráciáját. De ebben a könyvében általános módszertani kérdéssel, a közgazdasági modellezéssel foglalkozik, nagyon világosan és számomra nagyon rokonszenvesen. Mivel napjainkban számos alkalmazott matematikus foglalkozik közgazdaságtani vagy más társadalomtudományi modellezéssel, és minden állampolgár passzív részese a modellek alapján elhatározott gazdaságpolitikai intézkedéseknek, szeretném felhívni a könyvre az Érintő olvasóinak a figyelmét.
A könyv alapállítása: szemben a fizikával, a közgazdaságtanban a modellek nem egyre mélyebbre hatolnak, hanem egyre szélesebb kört fognak át. A jó közgazdasági modellezőnek nem társait kell elkápráztatnia matematikusi tudásával, hanem az elemzendő problémához kell megtalálnia a legalkalmasabb modellt. Ha ilyen modell nincs, akkor a legközelebbi már létező modellt kell addig fejlesztenie, amíg eljut a probléma megoldásához.
Legkedvesebb példám a célszerű modellre a londoni metrótérkép. 1930 körül hosszú vita után fogadták el, aztán világszerte mindenütt alkalmazták az elvét. A metrótérkép csak a vonalakat, a megállókat és az átszállóhelyeket tünteti föl, de nem törekszik a hálózat méretarányos ábrázolásra. (Ezt az absztrakciót a matematika történetében először Euler alkalmazta a königsbergi hidak problémájának megoldásához, 1736-ban.) 1972-ben egy londoni ismerősöm meghívott magához kertvárosi házába, s a házhoz legközelebbi metróállomás kb. 20 állomásnyira lehetett belvárosi szállásomtól. Addigra már kitapasztaltam, hogy két szomszédos belvárosi állomás között körülbelül 2 perc a távolság, ezért kertvárosi utamra 40 percet szántam. Azt nem tudtam, hogy a sémával ellentétben, a szomszédos kertvárosi állomások a csökkenő népsűrűségnek megfelelően egyre távolabb vannak egymástól, és olyan sokat késtem, hogy a meghívóm leküldte elém az állomásra a fiát. Rosszul alkalmaztam egy nagyszerű modellt.
Talán nem felesleges megemlíteni, hogy a Rodrik által képviselt elv mellett a közgazdaságtanban van egy elterjedtebb modellezési filozófia, amely a 20. század egyik legnagyobb közgazdászától, Milton Friedmantól ered. 1953-as módszertani írásában azt állította, hogy a modell feltevései közömbösek; csak az a fontos, hogy jól jelezze előre a jövőt. Ez a filozófia is értelmes. Két példa. 1. 1846-ban Leverrier francia matematikus elméleti megfontolások alapján előre jelezte egy addig ismeretlen bolygó (a Neptun) helyét egy hónapra előre. Nagy szenzáció és a newtoni mechanika visszaigazolása volt, hogy a csillagászok a mondott időben és a mondott helyen találtak egy objektumot. 2. 1869-ben Mengyelejev orosz kémikus felfedezte az elemek periodikus rendszerét. Ez alapján megjósolta addig ismeretlen elemek létezését, sőt tulajdonságait, amelyeket később elő is állítottak és az előre jelzett tulajdonságokat állapították meg.
De ez a felfogás egyoldalú, mert a „vak tyúk is talál szemet alapon” egy teljesen téves elmélet is vezethet helyes eredményre. Amint az ismert viccben, amikor az öttalálatos lottószelvény idős tulajdonosát faggatja a tv-riporter, hogyan találta el a nyertes az öt kihúzott számot. A nyertes négy kihúzott számot elmagyarázott, és az ötödik éppen az 5 volt. „Az volt a legegyszerűbb, hiszen kétszer kettő az öt”. Erre a riporter kijavítja az idős nénit: „De asszonyom, kétszer kettő az négy”. Mire a nyertes felcsattan: „Magának volt öttalálatosa vagy nekem?”
Visszatérve a könyvre, legalább a nagyon találó fejezetcímeket felsorolom, aztán kiválasztok egy-két érdekes témát. 0. Közgazdasági eszmék használata és félrealkalmazása. 1. Mit csinálnak a modellek? 2. A közgazdasági modellezés tudománya. 3. A modellek közti navigáció. 4. Modellek és elméletek. 5. Amikor a közgazdászok tévednek. 6. Közgazdaságtan és bírálói. 7. Húsz parancsolat.
Rodrik szerint a látszólag heves viták ellenére ma meglepően nagy az egyetértés a közgazdászok között, és ez részben a modelleknek köszönhető. A vitapartnerek összevetik egymással a nézeteiket képviselő modelljeiket, és a közönség eldönti, hogy melyik modell a jobb.
Talán érdekesebb az Olvasónak, miben marasztalja el Rodrik a közgazdászokat.
A) Például nem hitték el, hogy az 1970–80-as évek megrázkódtatásai után 2007 után ismét egy súlyos válság üt be. Szinte senki sem látta előre, hogy nem az Egyesült Államok hatalmasra duzzadt külkereskedelmi mérleghiánya, hanem a felelőtlen lakáshitelezés kényszeríti térdre Amerikát, és rajta keresztül az egész világot. Egyszerűen hiányzott ez az összetevő az akkori modellekből.
B) Ugyancsak túlzott elvárás fűződött az 1990 körül kialakult ún. washingtoni konszenzushoz, amelyet a privatizálás, stabilizálás és liberalizálás hármasával lehet legtömörebben jellemezni. Aztán kiderült (hazánkban is), hogy legalább ilyen fontos a jogbiztonság és a normák megszilárdítása.
Az ismertetés végéhez közeledve, kiemelem a szerző dupla tízparancsolatát.
Tízparancsolat a közgazdászoknak. 1. Legyenek különféle modellek. 2. Egy modell nem a modell. 3. A modell legyen egyszerű, de ne túl egyszerű. 4. Nem kell minden feltevésnek realistának lenne, de a kritikus feltevéseknek igen. 5. A világ ritkán tökéletes. 6. A modell alkalmazása a valóságra inkább művészet, mint tudomány. 7. A közgazdászok egyetértése még nem jelent bizonyosságot. 8. Lehet azt mondani, hogy „nem tudom”. 9. A hatékonyság nem minden. 10. A közérdek helyére tilos saját értékedet helyettesíteni.
Tízparancsolat a nem közgazdászoknak. 1. A közgazdaságtan modellek gyűjteménye, végleges következtetések nélkül. 2. A modellt ne a feltevései miatt kifogásold: kérdezz rá, hogyan változnának az eredmények, ha bizonyos problematikus feltevést reálisabbá tennénk! 3. Az elemzés egyszerűséget követel; tudd, hogy a komplexitás inkoherenciát is takarhat! 4. Ne rettentsen el a matematika; a matematika alkalmazása gyakran nem ügyességet, hanem ügyetlenséget takar. 5. Ha egy közgazdász ajánl valamit, kérdezz rá, honnan tudja, hogy az alkalmazott modell releváns! 6. Ha egy közgazdász „gazdasági jólétről” beszél, kérdezz rá, hogy mire gondol! 7. Tudd, hogy egy közgazdász másképp beszélhet a nyilvánosság előtt, mint a szemináriumi teremben! 8. Nem minden közgazdász imádja a piacot; de jobban tudja, hogyan működik a piac, mint te. 9. Ha azt hiszed, hogy minden közgazdász egyforma, akkor vegyél részt egy szemináriumukon! 10. Ha azt hiszed, hogy a közgazdászok különösen durvák a nem közgazdászokkal, akkor vegyél részt egy szemináriumukon!
Végül egy kritikai megjegyzés. A szerző szerint a modellek elemzése annyira objektív, hogy a jó modell kiszorítja a rosszat. Saját tapasztalataim negatívabbak. Több esetben előfordult, hogy durva hibát vettem észre ilyen-olyan neves közgazdászok sokat idézett publikációiban, és a bírált szerzők nagyon ritkán ismerték el, hogy nagyot tévedtek. Súlyosbító körülményként említem meg, hogy gyakran a hiba szándékos volt: azért tettek föl valamit, hogy meglepő eredményt kapjanak. Két példát említek: 1) akármilyen kicsi az előrelátás, felesleges a tb-nyugdíj; 2) minél idősebb egy társadalom, annál kisebb a jóléti állam mérete. A részletek mellőzése helyett csak azt említem meg, hogy mindkét szerző ugyanazt az ártalmatlannak látszó kritikus irreális feltevést tette: bruttó keresetük jelentős részét tb-járulék fizetésére fordító dolgozók semmi nyugdíjra sem számítanak cserébe. Csattanó: a neves szerzők folyóirat-szerkesztő kollégái elzárkóztak a hibát kijavító cikkeim közlésétől.
De ez a finomítás csak árnyalja az egyébként nagyon gondosan megírt könyv mondanivalóját. Érdemes elolvasni.
Simonovits András