Révész Pállal gimnazista koromban találkoztam először. A Fazekas Gimnáziumban szokásos matematika óráinkon felül voltak „külső” matematika előadóink is, és ennek keretében néhány hétig Pali valószínűségszámítás órákat tartott nekünk; az első óra 1965 április elsején volt. Ezt a napot osztályunk a hagyományoknak megfelelően ünnepelte: a katedrát az osztály hátsó felébe hurcoltuk, a székeket pedig a szekrények tetejére tettük. Pali − akit akkor láttunk először − a tanterembe lépve a legcsekélyebb meglepetést sem mutatta, hanem így szólt: „Rendben van, akkor most kiszámítjuk, hányféleképpen lehet a tanterem bútorait permutálni.” Ettől a megjegyzéstől az osztályunk Palit rögtön a szívébe zárta, és hogy Pali reakciója mennyire rendhagyó volt, mutatta, hogy a következő órán a fizikatanár ugyanezt a rendetlenséget tapasztalva vörös képpel rohant le a tanáriba, és felhozta az igazgatót, hogy móresre tanítson minket. Ez azonban nem történt meg, mert addigra a bútorokat visszatettük a helyükre…
Negyedéves korunkban Pali az egyetemen valószínűségszámítás gyakorlatot tartott nekünk. Pali érdeklődésének középpontjában, akkor és később is, a bolyongás állt, és e gyakorlatok inkább egy „Bevezetés a bolyongás elméletébe” című speciálelőadásnak feleltek meg, de ezt senki sem kifogásolta, éppen ellenkezőleg! Számomra az a pillanat maradt a legemlékezetesebb, amikor Pali elmagyarázta, hogy a Rademacher függvénysorozat és a fej-írás játék ugyanaz a matematikai objektum. Erre Mark Kac jött rá először − mint ő maga leírta − az 1930-as évek közepén Wroclawban, és a felismerés villámcsapásként hatott rá. Az 1970-es években ez persze már közhely volt, de emlékszem, hogy én, akit korábban az analízis érdekelt legjobban, ekkor határoztam el, hogy valószínűségszámítással fogok foglalkozni. Ettől kezdve mindenhová (villamosra, kirándulásokra, nyaralásokra is) magammal hurcoltam Pali nagy számok törvényeiről írott kis könyvét, mely lebilincselő dolgokkal volt tele: független valószínűségi változók tulajdonságai, ortogonális sorok sztochasztikus viselkedése, hézagos trigonometrikus és hatványsorok, keverő és ekvivalens sorozatok.
Az egyetem elvégzése után a Matematikai Kutatóintézetbe kerültem, a valószínűségszámítás osztályra, ahol Pali volt az osztályvezető. De a felvételnél Pali valamit eladminisztrált, és én, legnagyobb meglepetésemre, a valószínűségszámítás helyett az approximációelméleti osztályra kerültem. Freud Géza osztályvezető magához hívatott, megkérdezte, milyen témák érdekelnek, jóváhagyólag bólintott, majd kezembe adott egy vaskos approximációelmélet könyvet, valamint néhány saját, trigonometrikus sorokkal foglalkozó cikkét, hogy ezeket egy hónapon belül olvassam el. Én halálra rémülten rohantam Palihoz, aki jót mulatott a dolgon, és rendbehozta a félreértést, de később többször, mikor úgy találta, hogy nem dolgozom elég keményen, figyelmezetően idézte eszembe e kis közjátékot.
A valószínűségszámítás osztályon a fő kutatási téma ezekben az években az erős approximáció volt, egy Strassentől származó új elmélet, amely a korábbinál mélyebb bepillantást engedett a független valószínűségi változók viselkedésébe. Strassen kezdeti eredményei után az elméletben az első nagy áttörést Révész Pál és Csörgő Miklós érték el, akik megmutatták, hogy az általános hiedelemtől eltérően a Strassen-féle n1/4+ε hibatag javítható. A végső, pontos eredményt pár évvel később Komlós, Major és Tusnády érték el, és a módszer a mai napig a „Magyar konstrukció” nevet viseli.
Pali ezen kívül más, analízishez közelebb álló témákkal is foglalkozott, mint ortogonális sorok konvergenciája és aszimptotikus tulajdonságai, kritikus jelenségek, multiplikatív rendszerek. Én ezekhez a kutatásokhoz csatlakoztam, és kandidátusi és akadémiai doktori disszertációmat is ebből a témából írtam. Kandidátusi disszertációm címét Pali javasolta, „Hézagos sorok es függetlenség”, ártatlan cím, csak évekkel később jött rá valaki, hogy vicces politikai felhangjai vannak, és bekerült mulatságos disszertációcímek egy gyűjteményébe, olyan más matematikai gyöngyszemek mellé, mint „Határátmenettel kapcsolatos cellakitöltések”.
Révész Pál 1984-ben a bécsi műegyetemen lett a valószínűségszámítás professzora, de a magyar matematikai élettel, és az Intézettel való kapcsolatának intenzitása semmivel sem csökkent. Pali ekkor már a bolyongás elméletének nemzetközileg is egyik legnagyobb tekintélyű képviselője lett, alapvető cikkek és monográfiák szerzője. Gyakran járt Pestre, és egykori intézetbeli szobájában, ami azóta Csáki Endre és az én szobám lett, sokat beszélgettünk, és gyakran fordult elő az is, hogy reggel beérve az Intézetbe, a szobánkban levő táblán felfedeztem Pali jellegzetes betűit. Érdeklődése ezekben az években a lokális idő, elágazó és véletlen közegbeli bolyongás felé fordult, és e témákban Csáki Endrével, Csörgő Miklóssal és Földes Antóniával együtt számos jelentős dolgozata jelent meg. 2005-ben, 2010-ben és 2015-ben a Rényi Intézetben kis konferencián ünnepeltük Pali és Csáki Bandi 70., 75., és 80. születésnapját. A 85. születésnap 2020-ban a Covid miatt elmaradt, és sajnos 90 éves ünneplés Pali számára már nem lesz.
Emlékét megőrizzük.
Berkes István
Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet