ELTE-s matematikaoktatói díjakról

ELTE-s matematikaoktatói díjakról
Gács András

Meglepő párhuzam fedezhető fel Gács András és Besenyei Ádám matematikusok életútjában. Mindketten az ELTE matematikus szakán végeztek, az egyetemen matematikát oktattak, mindkettő kiváló pedagógus volt, tanítványaik nagyon szerették őket nemcsak nagy szakmai tudásuk, hanem személyes varázsuk miatt is.

Besenyei Ádám

Mindketten karrierjük derekán, fiatalon, 40 évesen hunytak el, András 2009-ben mint az ELTE TTK Számítógéptudományi Tanszék docense, Ádám pedig 2022-ben mint az ELTE Matematikai Intézete Alkalmazott Analízis és Számításmatematikai Tanszék docense. Mindkettejük családja egy-egy díjat alapított emlékükre. Besenyei Ádám még 2021-ben elnyerte a Gács András-díjat.

A Gács András-díjjal az egyetemi matematikaoktatásban kiemelkedő, sok diákot motiváló fiatal matematikus oktatókat jutalmazzák. A részleteket, a korábbi díjazottak bemutatását a gacsandrasdij.org honlapon olvashatják. A hagyományoknak megfelelően idén is a Matematikus hangverseny keretében, 2025. április 29-én került sor a díj átadására az ELTE Jogi Karának Dísztermében.

Besenyei Ádámnak különösen szívügye volt a matematikatanár-képzés. A Besenyei Ádám-díjat olyan aktív matematikatanár-szakos hallgató nyerheti el, aki kiemelkedő tanári képességekkel rendelkezik, valamint elkötelezett mások támogatása és a tanári hivatás iránt. Ezt a díjat idén májusban másodjára adták át az ELTE Matematikai Intézetének Kiváló Hallgatója okleveleivel együtt.  

2025-ben Vígh Viktor, a Szegedi Tudományegyetem Bolyai Intézet Geometria Tanszékének egyetemi docense nyerte el a Gács András-díjat.

A díjazott szakterülete a konvex, diszkrét és sztochasztikus geometria. Vígh Viktor 2006-ban szerzett okleveles matematikus diplomát a Szegedi Tudományegyetem Bolyai Intézetében, majd itt kezdte meg PhD tanulmányait is. 2007-ben első helyezést ért el az OTDK-n, doktori disszertációját 2010-ben védte meg summa cum laude minősítéssel. Doktorandusz évei alatt egy félévet Potenzában, egy szemesztert pedig a londoni UCL-n töltött. A fokozatszerzés után posztdoktori tanulmányokat folytatott a University of Calgary-n, majd Torontóban, a Fields Institute-ban. 2020 óta az SZTE Természettudományi és Informatikai Karának gazdasági ügyekért felelős dékánhelyettese. Tudományos eredményei mellett kiváló oktatói munkásságáért és a logikai játékok népszerűsítéséért, matematikai hátterük bemutatásáért érdemelte ki a zsűritől a Gács András-díjat.  

Vígh Viktor

Az idei Besenyei Ádám-díjat Török Emese végzős (azaz hatodéves) matematika-fizika osztatlan tanár szakos hallgató nyerte el, aki tanári analízis gyakorlatokat tartott az elmúlt 3 félévben nagy odaadással, és akire a továbbiakban is számítanak az Analízis Tanszéken.

Sziklai Péter intézetigazgató, Török Emese díjazott, Besenyeiné Sziklai Emőke, Besenyei Ferenc és Besenyei Balázs

2022 őszén (részben Besenyei Ádám felterjesztése nyomán) az ELTE Matematika Intézeti Tanács úgy határozott, hogy létrehozza a Matematikai Intézet Kiváló Hallgatója elismerést. Ezzel a legkiválóbb hallgatóknak a munkáját és eredményeit szeretné elismerni az Intézet: olyanokét, akik kutatási munkájukkal (TDK, cikkek), tanítási munkájukkal (gyakorlatvezetés), versenyeredményeikkel vagy matematikai ismeretterjesztés, táboroztatás és egyéb formában hozzájárultak az ELTE Matematikai Intézet képzéseinek jó híréhez.

Az Intézet Kiváló Hallgatója idei kitüntetettjei:

Csepely Zsófia,
Csizmadia Miklós,
Fleiner Zsigmond György,
Hollós Bence Mihály,
Juhász Márk Hunor,
Kézdy Judit Eszter,
Kökényesi Márk,
Lados Bálint István,
Sike András,
Tompos Anna.

Az oklevelek mellé járó jutalmakat a Lovász Alapítvány a Matematika Oktatásáért és Kutatásáért tette lehetővé.

Az alapítványt Lovász László hozta létre 2008-ban, eredetileg A Matematika Oktatásért és Kutatásért Alapítvány néven, az ELTE matematikus- és matematikatanár-képzés támogatására.

E cél elérése érdekében az alapítvány anyagi forrásokat biztosít olyan tevékenységek támogatására, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy a matematikusok és matematikatanárok oktatási színvonala és infrastrukturális körülményei megfeleljenek a korszerű egyetemi képzés igényeinek, valamint hogy az ELTE Matematikai Intézet oktatói nemzetközi szintű kutatómunkát folytathassanak.

2025-ben az alapítvány felveszi a Lovász Alapítvány a Matematika Oktatásáért és Kutatásáért nevet a korábban informálisan használt Lovász Alapítvány elnevezés után, és kiterjeszti tevékenységét, hogy a teljes hazai matematikus közösséget tudja segíteni. (Forrás: https://lovaszalapitvany.hu/hu)

A Lovász Alapítvány részére ajánlották fel a Besenyei Ádám-díj alapját képező tiszteletdíjat, amelyet Ádámot illette Marcus Du Sautoy: A rövidítés tudománya – Hatékony gondolkodás a matematikában és mindennapi életünkben (Park Kiadó, 2025) most megjelent könyvének lektorálásáért.

2025. május 8-án az ELTE TTK kiemelt eseményén, az Eötvös Napon a Matematikai Intézet javaslatára Kacskovics Imre dékán az ELTE Természettudományi Kar Emlékérme kitüntetést adományozta Dr. Ágoston István nyugalmazott egyetemi docensnek és Dr. Kiss Emil nyugalmazott egyetemi tanárnak, aki ezen kívül a Kar Kiváló Oktatója is lett.

Ágoston István több mint négy évtizeden át kiemelkedő oktatói, kutatói és közösségi munkájával szolgálta a Természettudományi Kart. Szakterülete, az algebra, a gyűrűelmélet és a reprezentációelmélet területén elért tudományos eredményei nemzetközi szinten is elismertek. Oktatói tevékenysége során hallgatók generációit vezette be a matematika magasabb szintű világába, számos tehetséges fiatal szakmai pályafutásának elindításában játszott meghatározó szerepet. Több mint húsz folyóiratcikk, két disszertáció, két könyvfordítás, valamint több száz független hivatkozás tanúskodik tudományos munkásságáról. Az oktatás mellett kiemelkedő szerepet vállalt a tehetséggondozásban, a matematikai közösség építésében, a nemzetközi együttműködések fejlesztésében, valamint az intézményi közéletben is aktívan tevékenykedett. Elkötelezettségét és kiváló munkáját számos rangos díjjal ismerték el, többek között a Magyar Arany Érdemkereszttel és a Pro Universitate Érdemérem ezüst fokozatával is.

Kiss Emil professzor több évtizedes, kiemelkedő oktatói, kutatói és tudományszervezői munkájával járult hozzá a Természettudományi Kar és az egész magyar tudományos közösség fejlődéséhez és nemzetközi elismertségéhez. Tudományos tevékenysége az univerzális algebra területén világszínvonalú eredményeket hozott, különös tekintettel a moduláris kommutátor elméletére és a kongruenciaszelídítés kérdéseire. Mintegy ötven tudományos publikációját több mint ötszáz független hivatkozás erősíti meg. Kiss Emil nemcsak a kutatásban, hanem az oktatásban is kiemelkedőt alkotott: több évtizeden át oktatta a matematika BSc és tanárszakos hallgatókat, és szerzője az alapképzés számára készült átfogó, közel 1000 oldalas algebra tankönyvnek is. E munkája, valamint az általa készített oktatási segédanyagok és videók ma is meghatározó alapját képezik a hallgatók képzésének. Munkásságát az évek során számos kitüntetés ismerte el, köztük a Széchenyi Professzori Ösztöndíj és több rangos szakmai díj. A vele készített interjú linkje: https://youtu.be/66raIwg2IkU.

Nagy Zoltán Lóránt, Oláh Vera, Sikolya Eszter