Matematika és Informatika Didaktikai Kutatások 2025

Matematika és Informatika Didaktikai Kutatások 2025

A Matematika Szakos Tanárképzésért Alapítvány a Debreceni Egyetem Matematika- és Számítástudományok Doktori Iskolájának és a Neumann János Egyetem GAMF Műszaki és Informatikai Karának bevonásával 2025. április 4–6. között rendezte meg a Matematika és Informatika Didaktikai Kutatások konferenciát, a  MIDK 2025-öt.

A konferencia elsődleges célja az volt, hogy lehetőséget biztosítson arra, hogy a magyarországi és a határon túli, matematika- és informatikadidaktikával foglalkozó kutatók találkozzanak, beszámolhassanak aktuális kutatásaikról, tanácsokat, ötleteket kapjanak, esetleg bekapcsolódjanak egymás munkájába, közös programot indítsanak. Lényeges szempont volt az is, hogy a PhD-hallgatók és az egyetemisták bemutathassák elképzeléseiket, eredményeiket, ezáltal útmutatást kaphassanak tapasztaltabb kollégáiktól.

A konferencián ebben az évben 6 országból (Románia, Ukrajna, Szerbia, Szlovákia, Indonézia és Magyarország) 80 fő vett részt, akik 19 városból érkeztek. A résztvevők között 24 PhD-hallgató volt, a DE Matematika- és Számítástudományok, az ELTE Matematika, az EKKE Neveléstudományi, a SZTE Matematika, és a SZIE Multidiszciplináris Műszaki Tudományi Doktori Iskolák képviseletében.

A MIDK 2025 résztvevőit Dr. Osztényi József, a GAMF dékánhelyettese, majd Dr. Muzsnay Zoltán, a Debreceni Egyetem Matematika- és Számítástudományok Doktori Iskola Didaktika Programjának vezetője köszöntötte.

A szakmai program négy plenáris előadásból, 54 szekcióelőadásból és a poszterkiállításból állt. A szekcióelőadások matematikadidaktikával kapcsolatos témákról, új tanítási módszerekről, a tanítással kapcsolatos kísérletekről és ezek eredményeiről, a matematika történetéről és informatikadidaktikai kérdésekről szóltak.

Az első plenáris előadást Janka Medova, a Nyitrai Constantine the Philosopher Egyetem, Természettudományi és Informatikai Kar Matematika Tanszékének docense tartotta, amelyben a programozás integrálásának lehetőségeiről beszélt a kombinatorika oktatásában. Előadásából megtudhattuk, hogy a programozás integrálása erősíti a kombinatorikai és algoritmikus gondolkodás kapcsolatát, automatizálja a folyamatokat, algoritmizálja a problémamegoldást, és vizualizálja az összetett struktúrákat. Továbbá lehetővé teszi a tanulók számára, hogy algoritmusok elemzésével, módosításával vagy létrehozásával tágabb problématereket fedezzenek fel, elmélyítve a szisztematikus felsorolás és a kombinatorikai logika megértését.

A konferencia második napját Stankov Gordana, szabadkai Subotica Tech – Alkalmazott Tudományok Főiskola és a bajai Eötvös József Főiskola főiskolai tanára nyitotta meg plenáris előadásával, amelyben a matematikai analízistanítás egy új megközelítési lehetőségéről, a technológia-alapú kollaboratív tanulásról beszélt. A kutatási eredmények szerint a GeoGebra hatékony tanulási környezetet teremt a felhasznált tananyagrészhez, ugyanakkor lehetővé teszi a hallgatók számára, hogy ellenőrizzék az egyes lépések helyességét a feladat megoldása során. Megtudhattuk továbbá, hogy a GeoGebra különösen azoknak a hallgatóknak nyújt támogatást, akiknek nem megfelelő az előtudásuk, mert segíti őket abban, hogy megértsék a fogalmakat és összefüggéseket valamint javítsák a feladatmegoldáshoz szükséges készségeiket.

Pap-Szigeti Róbert, a kecskeméti GAMF Műszaki és Informatikai Kar, Informatika Tanszékének főiskolai tanára A motiváció sokszínűsége és a játék – tapasztalatok matematika- és informatikaórákról címmel tartott plenáris előadásában vázolta a tudásrendszer és a motiváció fejlődését. Néhány motívumfajtával érzékeltette a motívumrendszer változatosságát, majd többféle motívum aktiválására irányuló tanulási helyzeteket és feladatokat mutatott be.

András Szilárd, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Magyar Matematika és Informatika Intézetének egyetemi docense kíváncsiságvezérelt matematikai tevékenységekről tartotta plenáris előadását, amelyben az általános elméleti kérdéseken túlmenően néhány példát mutatott arra, hogy egy hagyományos tananyagot hogyan lehet kíváncsiságvezérelt tevékenység témájává tenni úgy, hogy közben ne maradjon el a fogalmi tanulás, a metakognitív fejlődés.

A kulturális programra a konferencia második napján került sor a Leskowsky Hangszergyűjtemény megtekintése és egy városnézés keretében.

A konferenciát Kónya Eszter, a szervezőbizottság vezetője zárta. A konferenciasorozat következő állomására 2026 áprilisában kerül sor.

A konferencia szervezőbizottsága a következőkből állt: Dr. Kónya Eszter (Debreceni Egyetem, Matematikai Intézet), Dr. Végh Attila és Dr. Kelecsényi Klára (Neumann János Egyetem, GAMF Műszaki és Informatikai Kar), Dr. Báró Emőke (Nyíregyházi Egyetem, Óvó- és Tanítóképző Intézet), Kardos Gergely, Bihari Gábor és Lócska Orsolya Dóra (Debreceni Egyetem, Matematika- és Számítástudományi Doktori Iskola).

Báró Emőke,
Nyíregyházi Egyetem, Óvó- és Tanítóképző Intézet

A konferencia absztraktkötete letölthető: https://konferencia.unideb.hu/hu/nyitolap-midk-2025