2020 márciusában javában zajlottak a 60., Egerbe tervezett Vándorgyűlés előkészületei, amikor a pandémia miatt lezárták az országot. Hamarosan világossá vált, hogy a járványhelyzet következtében nem tudjuk megrendezni Egerben a Vándorgyűlést. 2020 volt az első olyan év 1961, az első Rátz László Vándorgyűlés hagyományteremtő megszervezése óta, amikor elmaradt ez a kiváló szakmai fórum, egyben akkreditált tanártovábbképzés. Ráadásul éppen egy jubileumi alkalom, a 60-adik…
Még dúlt a járvány igen erős harmadik hulláma, amikor ez év kora tavaszán a Bolyai János Matematikai Társulat Oktatási Bizottsága úgy döntött, hogy idén mindenképpen lesz Vándorgyűlés, más lehetőségünk nem lévén, online formában. Úgy gondoltuk, hogy az eltelt egy évben az online tanítás során szereztünk már annyi tapasztalatot, hogy bátran nekivághatunk a szervezésnek, és talán a digitális feltételek megteremtése sem fog ki rajtunk. Tudtuk, hogy ez a Vándorgyűlés nem lesz olyan, mint a korábbiak voltak, hiszen elmaradnak a személyes találkozások, nem lesznek közös kulturális- és sportprogramok, városnézés, kirándulás, könyves standok előtti böngészés, esti sörözések. Viszont lehetnek kiváló előadások, szemináriumok, szakmai szempontból minden résztvevő töltekezhet kedvére. És így is lett, utólag beigazolódott, hogy jó döntést hozott a Bizottság.
Július 1. és 3. között, 291 regisztrált résztvevővel zajlott le az online Vándorgyűlés. A járulékos programok elmaradása miatt egy nappal rövidebb volt, mint hagyományosan. Az online forma miatt az előadások és a feladatmegoldó szemináriumok is rövidebbek, 60 percesek voltak. A szakmai programok zoom-platformon zajlottak, a szükséges, összesen 6 csatornát a Bolyai János Matematikai Társulat, a Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet és a Szegedi Tudományegyetem Bolyai Intézete bocsátotta (térítésmentesen) a szervezők rendelkezésére.
A hagyományoknak megfelelően az első nap délutánján volt az ünnepélyes plenáris ülés. Ezen előbb Pálfy Péter Pál, a Társulat elnöke köszöntötte a jelenlévőket, majd az ez évi Beke Manó Emlékdíjak (virtuális) átadására került sor. Beke Manó Emlékdíjban részesültek a következő kollégák: Czimmermann József, Dr. Máder Attila, Fonyóné Németh Ildikó, Hujter Bálint, Kozma Lászlóné, Molnár Judit és Dr. Molnár István (megosztott díj), Tomcsányi Szabó Katalin. A plenáris ülés második felében először a Társulat előző elnöke, Katona O. H. Gyula akadémikus Lovász, a csodafelnőtt című előadásával köszöntöttük a friss Abel-díjas Lovász Lászlót.
Hagyományosan a Vándorgyűlés plenáris délutánján szoktak előadást tartani az előző év végén Rátz Tanár Úr Életműdíjat kapott matematikatanárok is. Most két év mind a négy életműdíjasát felkértük előadás tartására. Kovács Csongorné sajnos nem tudott jelen lenni, így három, a matematikát és a példaértékű tanári életutat háromféleképpen, de mindhárom esetben briliáns módon ötvöző előadást hallhatott a közel háromszáz kolléga: Dr. Horváth Eszter: 12 évfolyam matematika feladatokban; Dr. Kiss Géza: Néhány évtizedeken átívelő feladat; Bíró Bálint: A matematika élménye és kihívása. Ezután Vancsó Ödön, az MTA-ELTE matematikadidaktikai kutatócsoportjának vezetője tartott tájékoztató előadást az MTA által támogatott matematikadidaktikai kutatásokról. A plenáris ülés végeztével Kosztra Gábor, az Oktatási Bizottság titkára tartott nagysikerű, oldott hangulatú „beavató” tájékoztatót a Rátz László Vándorgyűlésekről az „első bálozóknak”, vagyis azon kollégáknak, akik először vettek részt ezen a rendezvényen.
A plenáris ülés után péntek reggeltől szombat kora délutánig a szokásos négy szekcióban (Alsó tagozat; Felső tagozat; Gimnázium, szakgimnázium és szakközépiskola; Speciális matematika tagozat) kifejezetten színvonalas és tartalmas előadások és feladatmegoldó szemináriumok közül választhattak a résztvevők. A Vándorgyűlés egyéni értékelésére lehetőséget adó, 120 résztvevő által ki is töltött online kérdőív kiértékelése alapján megállapítható, hogy a „színvonalas” és „tartalmas” jelzők egyrészt nem túloznak, másrészt a rendezvény egészét jellemzik.
A teljes programon és az előadások során kivetített ppt bemutatókon túl az online előadások videofelvételei is elérhetők a vándorgyűlés honlapján.
Az „igazi” vándorgyűlések két népszerű programját is átmentettük az online térbe. Az online Tanárverseny legalább olyan népszerű volt, mint a korábbi vándorgyűléseken, és a Typotex Kiadó által szervezett és támogatott Hangos könyvek péntek késő esti felolvasásaira és könyvismertetéseire is sokan felcsatlakoztak.
Az Oktatási Bizottság Vándorgyűlést záró ülésén felvetődött az a javaslat, hogy a következő években hibrid módon (jelenléti és online) szervezzük a Vándorgyűléseket, ugyanis sok kollégának csak így volt lehetősége részt venni a szakmai programokon, utazni különböző okokból nem tudott volna. Ezt a javaslatot sokan megfogalmazták a kérdőívet kitöltő kollégák közül is. Maga a nagyon sikeresen lebonyolított online rendezvény és ezek a javaslatok azt jelzik, hogy a Vándorgyűlések történetében korszakhatárhoz érkeztünk. A „Hogyan tovább?” kérdés részletes megválaszolása komoly és összetett feladatot ad az elkövetkezendő hónapokban az Oktatási Bizottságnak.
Jelen állás szerint 2022-ben a 61. Rátz László Vándorgyűlést Egerben fogjuk rendezni.
Kosztolányi József
a Bolyai János Matematikai Társulat Oktatási Bizottságának elnöke