A Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapokat kiadó MATFUND Alapítvány szervezésében 2017. június 25. és július 1. között összesen 52 hazai és határon túli középiskolás diák töltött el egy hetet Dombóvár—Gunarason a Hotel Európa és Apartmanparkban.
A szakmai program két szekcióban zajlott napi 8 órában. Dobos Sándor, Kiss Viktor és Lenger Dániel felügyelete mellett a matematikusok a közelgő Nemzetközi Matematikai Diákolimpiára készültek intenzíven, míg Gnädig Péter, Részeg Anna, Vladár Károly, Szász Krisztián és két egyetemista koordinációjával a KöMaL fizika szerkesztőinek meghívására érkezett fiatalok vegyes életkorú csapatokba rendeződve versenyeztek. Az egyhetes játékos vetélkedés során a Nemzetközi Fizika Diákolimpia utánpótlás-válogatottjai hétköznapi eszközökkel különleges fizikai méréseket végeztek, de elméleti feladatokon is vitatkoztak. A Szlovákiából, Romániából és Szerbiából érkezett 18 diák is gyorsan beilleszkedett a csapatokban folyó munkába.
Esténként ismeretterjesztő előadásokat hallgathattak a tábor résztvevői: Frei Zsolt fizikus a gravitációs hullámokról mesélt, Kazsóki Attila doktorandusz a megújuló energiaforrásokról tartott izgalmas beszámolót, Kocsis Bence fizikus szupernehéz fekete lyukakról beszélt, míg Olosz Balázs villamosmérnök-hallgató a föld elektrosztatikus térerősségét mérő, saját fejlesztésű műszerét mutatta be nagy sikerrel. A Dombóvári televízió készített egy riportot a helyszínen: http://dombomedia.hu/index.php/videotart/33-hirado/1552-hirado-2017-06-30 (A 16:04. perctől 2 perces beszámoló.)
A tábor a Nemzeti Tehetség Program keretében az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósult meg (NTP-TÁB-17-0030). A rendezvényt támogatta még az MTA Energiakutató Központ és az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont.