SOKSZOR TALÁLKOZUNK OLYAN FELADATTAL, ÖTLETTEL, AMIT SZÍVESEN ELTESZÜNK KÉSŐBBI HASZNÁLATRA. A  TANÓRA – SZAKKÖR ROVAT SZERETNE HOZZÁJÁRULNI A MATEMATIKATANÁROK ESZKÖZTÁRÁNAK GAZDAGÍTÁSÁHOZ, FÓRUMOT KÍVÁN ADNI A GONDOK, NEHÉZSÉGEK MEGTÁRGYALÁSÁRA IS. (ROVATSZERKESZTŐ: HORVÁTH ESZTER.)

Mottó: „A legtöbb amit a tanár a diákjaiért tehet az, hogy észrevétlenül rávezeti egy-egy jó ötletre.” (Pólya György) Katz Sándor tanár úr előadásának szerkesztett változatát olvashatják ebben a cikkben és  a következő számunkban megjelenő második részben, amelyet a 2017. évi székesfehérvári matematikatanári vándorgyűlésen hallgattak meg az ország különböző régióiból és a határon túlról érkezett kollégái. Jópár tanulságos feladat következik, mindegyiket érdemes lesz továbbgondolni! 

Napjainkban az egyetemen továbbtanuló diákok jelentős része középszintű érettségit tesz matematikából. Az egyetemek nem követelik meg az emelt szintű érettségit, így a diákok többsége nem választja ezt a rögös utat...Sok éves középiskolai és egyetemi tanítási tapasztalatom alapján megkerestem a középiskolai matematika tananyagban azokat a területeket, amelyeket sokkal jobban kellene tudni a sikeres egyetemi tanulmányokhoz — Dékány Éva.

Az interaktív jegyzetfüzetben a feladatsorok olvasásán, szerkesztésén és kommentelésén túl lehetőségünk van előre vagy általunk megírt szimulációkat is futtatni. A jegyzetfüzet kiváló lehetőséget ad a kutatók eredményeinek prezentálására, tényleges kutatómunkára és ennek következményeként oktatási platform bevezetésére is. A hallgató a jegyzetfüzet használata során megismerkedik a Python nyelvvel, az alapvető html és TeX parancsokkal. Ideális esetben már a jegyzetfüzetében oldja meg a kitűzött feladatokat. Ez a fajta oktatási technika pedig az aktív tanulást segíti elő. Fekete Imre adja át tapasztalatait.

Július első hetében minden évben másik városban gyűlnek össze az ország különböző részeiből érkező matematikatanárok és tanítók a Bolyai János Matematikai Társulat hagyományos többnapos találkozójára. Ilyenkor az ország elismerten legjobb matematikatanárai is beülnek az iskolapadba. 2017-ben a matematikatanárok 57. Rátz László Vándorgyűlése — a vándorgyűlések történetében először — Székesfehérvárott volt.