Kedves Bolyai Társulat!
Ezen beszámoló megírását már a hongkongi repülőtér várójában elkezdtük – ezzel kívánva élvezetesebbé tenni a röpke hétórás várakozási időt – de a kezdeményezés hamar beszélgetésbe, matekozásba torkollott, így csak most tudjuk prezentálni.
A csapat összetételét tekintve éppen úgy alakult, ahogy azt tavaly az olimpia után elképzeltük (a jövő évit is kitaláltuk, de azt nem mondjuk el :)). Emiatt már hamar elkezdtük a felkészülést, de a legtöbbet azért mégis nyáron, a Fazekasban, majd a pöpecül megszervezett dombóvári táborban matekoztunk.
A metropoliszba a szűk 50 perc átszállási idő ellenére is sikerült gördülékenyen megérkeznünk. A városkép a tengerrel, óriási hidakkal és épületekkel legalább olyan lenyűgöző volt, mint amilyennek a tavalyi olimpia záróünnepségén bemutatott reklámvideó alapján elképzeltük. A buszokból kilépve ismét elállt a lélegzetünk, ezúttal a mellbevágó hőség és a pára miatt - ezután nem volt meglepő látni a helyszínt adó hongkongi természettudományi egyetem csempézett falait. Épp a tengerparton voltunk elszállásolva, egy hegység lábánál, a szobákból a tengerre és néhány gyönyörűen zöldellő szigetre nyílt kilátás. Szokatlan volt, hogy mindenhova lifttel kellett közlekedni: a koleszokban biztonsági okokból lezárták a lépcsőket (mintha túl lett volna biztosítva, de ki tudja), és a főépület földszintje – a verseny helyszíne – pedig a hegyoldalon, 30 emelettel feljebb volt található.
A nyitóünnepséget igen profin tartották meg, a csapatokat meglehetősen gyorsan felvonultatva. Elkápráztató volt egy szimfonikus zenekart látni magunk előtt, hatalmas kínai dobokkal kiegészítve.
Az első éjszakákon nehezen viseltük az időeltolódást és az újszerű éghajlatot, de pár nap alatt mindkettőhöz hozzá lehetett szokni valamennyire, így mindkét versenynapon aránylag pihenten sorjázhattunk be a terembe. (Egyébként ez is kissé túlbiztosítottnak tűnt, belépéskor a tasakjaink mellett a zsebeinket is ellenőrizték, a verseny közben pedig a mosdóba sem volt egyszerű kijutni.)
A harmadik feladat kivételével mindegyikre adott valamelyikünk megoldást. (Sőt, valamelyikünk a harmadik kivételével minden feladatra adott megoldást.)
A hatodik feladat az elmúlt évek hatosaival szemben teljesen elérhető nehézségű volt, sokan valószínűleg jobb pontszámot értek volna el rajta, ha kisebb sorszámmal szerepel.
A feladatsor egyébként nem volt könnyű, de verseny után bosszantó érzést jelentett, hogy több feladat megoldása is pár mondatban összefoglalható volt.
A csapatvezetők tömény pesszimizmust igyekeztek belénk sulykolni a pontszámokkal kapcsolatban, de végül nem éreztük úgy, hogy a kelleténél kevesebb pontot kaptunk volna. Még Kálmán ábrákkal kódolt, de egyébként hibátlan megoldását is sikerült megfejtetni a koordinátorokkal.
Ezalatt mi már a kirándulásokon vettünk részt. Több helyen járva Hongkongnak több különböző arcát ismerhettük meg, de mindegyik program után felüdülést jelentett beülni a hűtött buszokba.
A hongkongi Disneylandben azonnal megtaláltuk a legérdekesebb helyet, a medvék között elhúzó hullámvasutat, ezen többször is végigmentünk. Végigvezettek bennünket egy iskolán és végigmehettünk egy helyi piacon is. Ez utóbbi érződött talán leginkább ázsiainak (legalábbis a képzeletünkben ilyesmi kép élt): két szomszédos épület aljában sűrűn elhelyezett boltok, amikben meglepően sokféle dolgot lehetett kapni. A Peak nevű kilátóba (ami az idei IMO-logót is ihlette) a drága belépőjegy miatt sajnos nem mentünk fel, de azért így is meg tudtuk csodálni a várost felülnézetből.
A fenti programokon kívül – talán a nagyobb közösségi tér hiányának enyhítésére – két este ún. cultural night-ot is szerveztek. Itt egy teremben lehetőség volt matekos játékokat kipróbálni, esetleg beszélgetni más csapatokkal, illetve akadt babákat fonó néni, színes írásjeleket pingáló bácsi és sárkánycukorkóstoló is.
Az utolsó este rendezett díjkiosztó ünnepség a megnyitóhoz hasonlóan gördülékenyen zajlott le. A diákokból álló fúvószenekar fergeteges látványt nyújtott, mintha egy rajzfilmből léptek volna elő.
A magyar csapat egy arany-, három ezüst- és két bronzérmet szerzett, az országok közötti (nem hivatalos) versenyben pedig 14. helyen végzett.
A ceremóniát egy elegáns vacsora is követte, ahol kivételesen (csodás) európai fogásokat tálaltak fel.
Az utolsó napot főleg pakolással töltöttük, ezen kívül a megmaradt ételkuponjainkat a campus egy elegánsabb kínai étteremében költöttük el. A délután és este pedig – ahogy már fentebb írtuk – a repülőtéren üldögélve ért bennünket.
Üdvözlettel:
A 2016-os magyar IMO-csapat
Írta: Baran Zsuzsa és Williams Kada
Megjegyzések:
Az összes eddigi diákolimpián (1959 óta) eredményesen szerepelt magyar versenyzők eredményei itt: https://www.imo-official.org/country_individual_r.aspx?code=HUN láthatók.
A hivatalos beszámoló és az olimpia hat feladata – ahogy minden évben, most is – a KöMaL szeptemberi számában található meg.
A 2016-os IMO-n minden eddiginél több résztvevő ország és versenyző volt. A magyarok 109 ország csapatai közül lettek a tizennegyedikek, és ha megnézzük, kik előztek meg bennünket, kiderül, hogy egy Európa-bajnokságon a dobogón végeztünk volna.
A lap tanévnyitó száma tudósít a 2016-os lányolimpiáról, a jövő évi versenyekre felkészítő szakkörök indulásáról, a fizikai diákolimpia sikeréről, mohó algoritmusokról és természetesen közli az előző tanévi pontversenyek részletes végeredményeit. Talán nem meglepő, hogy cikkünk mindkét ifjú írója a KöMaL egy-egy versenyén is aranyérmes!