EGMO 2023: a 12. diákolimpia lányoknak

EGMO 2023: a 12. diákolimpia lányoknak

A 12. Európai Leány Matematikai Olimpia (EGMO) 2023. április 13. és 19. között került megrendezésre Szlovéniában, Portorožban. Idén 55 ország 213 versenyzője írta meg a feladatsorokat. A versenyről az EGMO honlapján lehet olvasni, a feladatok magyarul itt találhatók: 1. nap,  2. nap

A magyar csapat nagyon szép teljesítménnyel, két arany-, egy ezüst- és egy bronzéremmel tért haza, ezzel az összes (55) résztvevő ország között 9., míg az európai országok (38) között 6. helyezést szerezve. Az eredmények:

Fülöp Csilla (Szeged, Radnóti Miklós Gimnázium) 40 ponttal aranyérmet,
Sztranyák Gabriella (Budapest, Berzsenyi Dániel Gimnázium) 38 ponttal aranyérmet,
Wiener Anna (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium) 35 ponttal ezüstérmet,
Kercsó-Molnár Anita (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium) 19 ponttal bronzérmet szerzett.

Köszönjük a Morgan Stanley és A Gondolkodás Öröme Alapítvány támogatását!

A versenyzők élménybeszámolójából ízelítőt kaphatunk az esemény részleteiről is:

Április 13-án, csütörtökön Budapestről indultunk neki a 7,5 órás vonatútnak Ljubljanába. Elsőre riasztóan hosszúnak tűnt, de beszélgetéssel és különböző játékokkal eltelt az idő. A szervezők a vasútállomáson vízzel és édességekkel vártak minket, így új erőre kapva álltunk készen a Portorožba vezető buszútra. Egy csapattársunk, Kercsó-Molnár Anita és csapatvezetőhelyettesünk, Baran Zsuzsa a hotelben csatlakoztak hozzánk, így vált teljessé a magyar küldöttség. Minden résztvevő országhoz rendelnek egy helyi kísérőt is, a mi guide-unk, Meta nagyon aranyos volt, előre tudta mindenki nevét, és segített megtalálni a szobáinkat. Minden szoba különböző emeleten volt, Anita és Panka (Wiener Anna) szobája valamivel nagyobb volt, a hajókra néző kilátással, Zsuzsa, illetve Gabi (Sztranyák Gabriella) és (Fülöp) Csilla gyönyörű erkélyeket is kaptak, amik a tengerre néztek, sőt, a tenger pár méterrel előttük terült el. Sajnos csapatvezetőnk, Kiss Melinda nem velünk, hanem a szomszédos hotelben aludt, de csak egy rövid séta választott el minket.
A másnap reggelt kincskereséssel” indítottuk, Portorož és Piran között különböző rövid feladatokat kellett teljesítenünk, például tollakat kellett üvegekbe beleejtenünk vagy magunkból ki kellett raknunk az EGMO betűit.

A megnyitó színpadán balról jobbra: Meta Trdin (a csapat guide-ja), Fülöp Csilla, Sztranyák Gabriella, Wiener Anna, Kercsó-Molnár Anita.

Délután részt vettünk a megnyitón: néhány beszéd és zenés produkció után minden ország versenyzői kimentek a színpadra, feltartották a zászlójukat és megtapsoltuk őket. Ennek végén mindenki odaállt a színpad elé, és készült egy nagy csoportkép.

Versenyzők és vezetők: Baran Zsuzsa, Fülöp Csilla, Sztranyák Gabriella, Wiener Anna, Kercsó-Molnár Anita, Kiss Melinda Flóra, Csahók Tímea.

Előző este Melinda és Zsuzsa jótanácsokkal látott el bennünket („Nagy, SZERKESZTETT ábra;…”) és megbeszéltük, hogy mire figyeljünk majd a versenyen, most viszont csak egy-egy bátorító ölelést adtak, mert Melinda már ismerte a feladatokat és hamar szerettünk volna aludni menni, hogy a lehető legkipihentebbek lehessünk másnap. Ez egészen jól sikerült, és a versenyfeladatok is nekünk kedveztek: a legnehezebbnek egy kombinatorikai feladatot szántak, amit amíg több ország tényleg a legnehezebbnek tartott, addig szerintünk megoldható volt. Délután különböző workshopokon vehettünk részt, Gabi és Csilla például fürdőbombákat (pezsgőfürdő-golyókat) készített.
Vasárnap volt a második versenynap, ahol az utolsó geometria feladat mindenki szerint nehéz volt, sokat gondolkodtunk rajta, és a versenyen senki sem oldotta meg teljesen, bár Gabi még aznap este talált egy rövid befejezést a megoldáskezdeményére. Utána újabb programokat szerveztek nekünk: lehetett például kulcstartókat és karkötőket készíteni vagy ajakírt főzni.

 Ljubljanában a kastélyban Fülöp Csilla, Sztranyák Gabriella és Wiener Anna.

Amíg a csapatvezetőink a dolgozatainkat javították, mi elmentünk Ljubljanába, ahol egy idengenvezetőtől megtudtuk, hogy léteztek itt jó és rossz sárkányok, miközben együtt megnéztünk egy lakatos hidat, a várat, majd elmentünk a folyón hajókázni és megettük a szendvicsünket (erre utasítást is kaptunk). Végül a WOOP! Arénába mentünk, ahol például szabadulószobába menni vagy lézerharcolni lehetett. Gabi és Csilla lekésték a jelentkezést, így már csak bowlingozni tudtak volna, ezért inkább elmentek vásárolni.
Estére Zsuzsa és Melinda végeztek a koordinálással és megszavazták a ponthatárokat, így másnap együtt mentünk a „Kissárkány-barlangba” (Postojna). Ez egy cseppkőbarlang, ahol kis sárkányok (igazából barlagi gőték) élnek. Kisvonattal mentünk be és ki, közte sétáltunk és hallgattuk a túravezetőnk és egyéb túravezetők magyarázatát, amiben (ljubljanai idegenvezetőnkéhez hasolóan) meglehetősen sok szó esett sárkányokról.
Délután volt a záróceremónia, ahol a kivetítőn sajnos Anita neve mellett Brazíliát tüntették fel. Egyébként beszédek voltak (egyet elvileg ChatGPT írt), hárfázás, világítós táncolás, az érmek átadása és fárasztó zászlótartás. Az ünnepség és sok sorbanállás után fényképezkedés következett. (Anita betegen érkezett a versenyre, ezért a programoknak csak egy részén tudott részt venni, emiatt nem tudott megjelenni a keddi díjkiosztón sem.)

Baran Zsuzsa, Fülöp Csilla, Sztranyák Gabriella, Wiener Anna, Kiss Melinda Flóra, Meta Trdin; helyszín: Avditorij Portorož.

Ezután került sor a búcsúvacsorára, ahonnan a magyar csapat szokás szerint késett, de szerencsére addigra még nem ettek meg mindent a többiek. Így legalább nem kellett sorbanállnunk, hiszen már mindenki vett az ételekből. Az estét egy buli zárta, ahol a hotel halljában táncoltunk, beszélgettünk és tortát, koktélokat (természetesen alkoholmenteset) fogyasztottunk. A hangulat olyan jó volt, hogy a bulit több, mint másfél órával tovább tartották a tervezettnél, és nagyjából 5 „utolsó dalt” kaptunk.
Szerdára már csak a hazautazás maradt, egy újabb 7,5 órás vonatút fél óra késéssel megtoldva, így 8 kerek órát tölthettünk egy kis fülkébe zárva. Nem nagyon volt olyan pillanat, amikor mindenki ébren volt, de legalább valamennyire ki tudtuk pihenni magunkat, miközben felidéztünk az elmúlt hét legemlékezetesebb eseményeit.

A jövő évi versenyt Grúziában rendezik meg 2024. áprilisában. A válogatási folyamat és a felkészítő program részleteiért a https://cms.renyi.hu/olimpiak/ oldal EGMO fülét érdemes ellenőrizni 2023. július közepétől. :-)
Bátran jelentkezzetek, a felkészülésbe szívesen várunk minden olyan lányt, akit érdekelne a versenyen való részvétel lehetősége vagy csak szeretne több időt tölteni komolyabb matematikafeladatok megoldásával.


Kiss Melinda Flóra, Baran Zsuzsa
az EGMO felkészítő csapat nevében