Mi is az az EGMO? Már régen felmerült többünkben az a kérdés, hogy hogyan lehetne több lányt ösztönözni és segíteni abban, hogy aktívabban foglalkozzanak matematikával. Különböző nemzetközi kezdeményezések is indultak ezzel a céllal: nagyon jó példa erre a 2012 óta megrendezett Lányok Európai Matematikai Olimpiája (EGMO – European Girls’ Mathematical Olympiad) vagy a 2021-ben indult Lányok Európai Informatikai Olimpiája (EGOI – European Girls’ Olympiad in Informatics).
Az EGMO 2021 online versenyén a magyar csapat ismét szép eredményt ért el: Velich Nóra Zoé (Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Gimnázium) aranyérmet, Hámori Janka (Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium) ezüstérmet, Győrffy Johanna és Nguyen Diep Bich (mindketten a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Gimnázium tanulói) pedig bronzérmet szerzett. Az 55 résztvevő ország közül 37 volt Európához tartozó ország. Magyarország az európai (hivatalos) listán a 6. helyet szerezte meg, míg az összes nemzet rangsorában holtversenyben a 10. helyen végzett. A csapatvezető Fekete Panna Tímea, a csapatvezető-helyettes Kiss Melinda Flóra volt.
További részletek olvashatók az idei lányolimpiáról a BJMT honlapján, többek között a lányok beszámolója, illetve a csapatvezetők írása a Gondolkodás Öröme Alapítvány honlapján. A feladatsorok és megoldások a verseny hivatalos honlapján érhetők el.
2022-ben Magyarország rendezi az EGMO-t és ennek apropóján 2019 őszén indítottuk el programunkat, az évek óta működő EGMO felkészítés bővítéseként a fiatalabb korosztály számára. Az előkészítő programnak egyrészt célja, hogy a 2022-es magyarországi EGMO-n hazánk minél erősebb csapatokkal tudja képviseltetni magát (szervezőként ebben az évben az ország egy második csapatot is indíthat), másrészt cél, hogy minél több középiskolás lányt ösztönözzünk, segítsünk, hogy matematikával foglalkozzanak, és lehetőséget biztosítsunk számukra, hogy egymást is jobban megismerjék.
A program a lányok számára ingyenes, cserében elvárjuk tőlük az aktív részvételt és a rendszeres munkát. A táborok szervezését a Gondolkodás Öröme Alapítvány koordinálja és az Eszterházy Károly Egyetem által elnyert pályázat teszi lehetővé (az NTP-NTMV-M-20-0001 pályázati azonosítón nyilvántartásba vett EGMO2022 felkészítő program című EMMI-s pályázat). A felkészülést támogatja a Morgan Stanley, valamint magánszemélyek is hozzájárultak a költségekhez. Mindemellett a program sikeréhez elengedhetetlen annak a körülbelül 20 főnek a lelkes és önkéntes munkája, akik a táborok között és alatt segítik a lányok fejlődését. A felkészülés első részéről és a válogatóversenyekről az Érintő is beszámolt.
Az idei tanév utolsó eseménye egy egyhetes tábor volt Pásztón július 11. és 16. között. A lányok valószínűségszámítási feladatokat oldhattak meg Backhausz Ágnessel, megismerkedhettek rekurzív kombinatorika feladatokkal Nikházy Lászlótól, foglalkoztak számelmélettel Molnár-Sáska Gáborral, továbbfejlesztették geometria tudásukat Steller Gáborral, és stratégiás feladatokon gondolkoztak Nagy Kartallal. A tábor lebonyolításában segített nekünk még Csepregi-Horváth Zsófi és Andó Angelika.
A matematika programokon túl jutott idő szabadidős tevékenységekre is. Sokat társasjátékoztunk, voltunk túrázni a Mátrában, illetve meglátogattuk a pásztói strandot is az egyik melegebb délutánon.
A 2021/2022-es tanév már egy speciális év lesz, hiszen áprilisban rendezzük meg a magyarországi EGMO-t. Az a tervünk, hogy a válogatóversenyek mellett idén is megszervezzük az előkészítő táborainkat, ahová a jelenleg résztvevő diákok mellett kisebbek (8. osztálytól) jelentkezését is várjuk.
Fontos linkek:
EGMO 2022: https://egmo2022.hu/
EGMO: https://www.egmo.org/
Korábbi táborok: https://agondolkodasorome.hu/2021/02/23/egmo-felkeszito-taborok-8-11-osztalyos-lanyoknak/
Jelentkezés a tábori programra: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Jelentkezés a 2021/2022-es EGMO válogatóra és felkészítésre: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Baran Zsuzsa és Molnár-Sáska Gábor