Első nap (alfa-nap)
Akhilleusz és a Teknős újra találkoztak, és most sétálgatva beszélgetnek.
Akhilleusz: Kedves T. úr, emlékszik még a versenyfutásunkra?
Teknős: Már hogyne emlékeznék, kedves A. úr, azóta mi vagyunk a világ leghíresebb sportolói. Bár ön egyébként is híres. Mellékfoglalkozása: rövidtávfutó, főfoglakozása: hős.
Akhilleusz: Nem tagadom...
Teknős: Zénón jól kitalálta a versenyfutásunkat – csak nem úgy lett, ahogy elképzelte.
Akhilleusz: Rögtön utolértem magát – sőt meg is előztem.
Teknős: De azért érdekes volt az az elképzelése, hogy egyre csökken a távolságunk, és sosem fogy el.
Mostanában azon gondolkozom, hogy mekkora lehet a legkisebb távolság.
Akhilleusz: Nulla! Éppen akkor, amikor utolértem.
Teknős: A nulla távolság nem távolság. Úgy gondolom, hogy azért legyen valami kicsi.
Vajon a legkisebbek közül melyik a legkisebb?
Akhilleusz: Segítek magának: legyen ez a távolság mondjuk m. Ez elég kicsi távolság.
Teknős: Milyen számrendszerben van ez a szám?
Akhilleusz: Tízes. Elvégre európaiak vagyunk.
Teknős: Miért a métert választotta?
Akhilleusz: Európaiak vagyunk.
Teknős: Azt azért megjegyezném, hogy kisebb a távolság, ha a méter helyett kisebb a mértékegység, és ha a számrendszer a 10-es helyett például a 60-as – mint a babiloniaké –, hiszen kisebb, mint .
De jó, egye fene, maradjon így – valóban európaiak vagyunk. Tehát legyen 1 milliméter.
Mármost tudok kisebb számot mondani: egyszerűen egy 0-t betoldok, és máris kisebb lesz a távolság.
Akhilleusz: Én meg kettőt toldok be: így 1 mikrométer lesz. De a továbbiakban ne említsük a mértékegységet, hiszen abban megegyeztünk. Maradjon csak maga a szám. Tehát a kis számunk legyen:
(Leírja.)
Teknős: Legyen... De kedves A. úr, miért választott görög betűt?
Akhilleusz: Miért? Miért?... Elvégre görögök vagyunk.
Teknős: Elvégre...
Akhilleusz: Úgy látom, újra versenyezhetünk: minél kisebb számot találunk ki, annál kisebb lesz a távolság.
Teknős: Valóban. Ez a verseny azonban soha nem érne véget. Mintha a kisiskolások vetélkednének, melyikük tud nagyobb számot mondani, és a következő egyszerűen hozzáadna 1-et.
Az első gyerek azt mondja: ezer, a második azt mondja rá: ezeregy. Az első azt mondja: végtelen, a második rávágja: végtelen . Mire az első azt mondja: nem ér, ez butaság, a végtelen ugyanakkora, mint a végtelen . Ebben megegyeznek. Unalmas ez a játék, inkább focizni mennek.
Mi is licitálhatnánk: melyikünk tud több 0-t írni az 1-es elé. Versenyfutás helyett verseny 0-írás lenne... Ez méltatlan hozzánk.
Akhilleusz: Igen, és csak csupa ilyen -szerű számokat kapnánk sok 0-val és a végén egy 1-essel.
Akkor hát egyezzünk meg döntetlenben.
Teknős: Egyelőre mást nemigen tehetünk. Hacsak nem... Még gondolkozom holnapig.
Remélem, holnap is találkozunk, kedves A. úr.
Akhilleusz: Én is remélem. Kellemesen elbeszélgettünk, kedves T. úr.
Második nap (béta-nap)
Akhilleusz és a Teknős újra találkoznak, és az üdvözlő szavak után folytatják az előző napi diskurzust.
Ahol a gyerekek abba szokták hagyni: a végtelennél, ők ott kezdik: Indul a Nullaíró verseny.
Teknős:
(Elővesz papírt és ceruzát a teknője alól, és ír egy számot. Felágaskodva Akhilleusz orra alá dugja.)
Kedves A. úr – mit szól ehhez?
Akhilleusz:
(Elgondolkodva nézi, aztán hitetlenkedve felkiált.)
Viccel velem?! Ilyen szám nincs!
Teknős: Már hogyne volna! Hiszen látja: leírtam, ott van az orra előtt. És amit egyszer a matematikában kitaláltak, és van benne rendszer, az van! Ahogy Hamlet beszédjéről mondja Polonius: „Őrült beszéd, őrült beszéd: de van benne rendszer.”
Nem csigázom tovább a kedves Olvasót. A cédulán ez a szám áll:
Akhilleusz: Ravasz: egyszerre beírt végtelen számú 0-t. A három pont ugye azt jelenti, hogy ott végtelen sok 0 van?
Teknős: Igen, azt.
Akhilleusz: De ha az emlékezetem nem csal: eddig úgy volt, hogy ezek a három pontok, amelyek a végtelen ismétlődést jelentik, mindig csak a számok végén voltak.
Teknős: Bizony, úgy volt... Eddig. Ez újdonság.
De nézze csak: ez a szám sokkal kisebb a tegnapi -nknál, még ha abba több ezer 0-t beleírtunk volna is.
Akhilleusz: Valóban: ez a tegnapi összes -féle számunknál is kisebb.
De árulja el nekem, miféle szám ez?
Teknős: Ez nem valós szám. Végtelenül kicsi szám, de nagyobb a 0-nál. Olyan kicsi, hogy az összes valós számnál kisebb. Van egy csúnyább neve is: infinitezimális szám – ez ugyanazt jelenti, mint a végtelenül kicsi. Ezt a szót még egyszer ki nem mondom: az előbb majdnem összegubancolódott a nyelvem. Bizony vannak végtelenül kicsi és végtelenül nagy számok is, de ezek nem valós számok.
Akhilleusz: És ezt maga találta ki, T. úr? Megemelem a kalapomat ön előtt – miket is beszélek –, a sisakomat.
Teknős: Túlbecsül engem... Természetesen nem én. Az amerikai Abraham Robinson és mások találtak ki hasonló újfajta számokat az 1950-es és 60-as években.
Akhilleusz: Nagyon érdekes... És mondja csak, ha most megnéznénk a 0-tól távolságra lévő pontot, hová rajzolná azt a számegyenesen?
Teknős: Ugyanoda, ahová a nullát – hiszen végtelenül közel van hozzá.
Akhilleusz: De ha volna egy nagyon erős nagyítónk – mondjuk ezerszeres nagyítással?... Vagy egy mikroszkópunk – milliószoros nagyítással?
Teknős: Mit sem érne: egy pontot látnánk.
De ha elővennénk egy végtelenszeres nagyítót, azzal már látnánk külön a pontot.
Akhilleusz: Végtelenszeres nagyítót?! Miket nem mond – T. úr?! Olyan nincs.
Teknős: Ma már mondta azt a szót, hogy nincs. Az előbb már említettem, hogy végtelenül nagy nem valós számok is vannak. Például: ha végtelenül kicsi, akkor végtelenül nagy. Miért is ne lehetne ilyen nagyítónk? Vele láthatnánk a 0 végtelenül kicsi környezetét, és külön a 0-tól a -t.
Akhilleusz: És ha így nézzük, hol vannak a tegnapi -szerű számaink – tehát a valós számok?
Teknős: Azok bizony végtelen távolságra kerültek jobbra.
Akhilleusz:
(A lábát nézve gondolkodva lépeget.)
Akkor én 0-ból indulva és -kat szökkenve hogyan érném utol magát, aki az -ban van – vagyis nem éppen karnyújtásnyira? Végtelenszer kellene szökkennem?!
Teknős: Bizony, bármilyen gyorslábú is, sose érne utol.
(Magában morfondírozik: Hacsak nem... hacsak nem... növelné meg a sebességét végtelenre. De bolond lennék, ha ezt ma megmondanám neki. Ma végre én szeretnék futóbajnok lenni. Hangosan folytatja:)
Látom, ahogy a szám tetején ugrál a 0-kon az 1-estől a tizedesvessző felé...
Hiába. Futásban én győznék.
Akhilleusz: Elhiszem...
Eszembe jutott valami: Honfi- és ókortársunk, Arkhimédész – az, aki kiugrott a fürdőkádból – axiómájában azt mondta: ha van egy kisebb távolságunk és egy nagyobb, akkor mindig találhatunk egy olyan természetes számot, amivel a kisebb távolságot megszorozva, túlhaladjuk a nagyobb távolságot. Ha a kisebb távolság, és a nagyobb, akkor ez nem igaz.
Arkhimédész tévedett?
Teknős: Nem tévedett. Kijelentése igaz – a valós számokat tekintve. De ne feledje – a nem valós szám.
Arkhimédész korában nemigen foglalkoztak a végtelennel – lehet, hogy féltek tőle.
Akhilleusz: Én -ban, maga -ban... Mintha két különböző világban lennénk.
Teknős: Igen, úgy képzelje el: közöttünk lenne egy határvonal – egy limesz. Azon nem juthatna át.
Akhilleusz: Ezen még gondolkozom... Mindenesetre gratulálok, kedves T. úr. A legkisebb számért küzdő versenyünket megnyerte... Sőt még a futóversenyünket is!
De talán holnapra kitalálok egy még ennél is kisebb számot. Szöget ütött a fejembe, amit erről a két világról mondott... Ezzel a kis számával nagy követ dobott az állóvízbe... Már sejtem, hogy messzire érnek a hullámai.
Teknős: Alig várom a holnapot... és az ötletét.
Udvariasan elbúcsúznak egymástól.
Harmadik nap (gamma-nap)
Akhilleusz és a Teknős gyorsan köszönnek egymásnak; a Teknős a kíváncsiságtól mohón rögtön a tárgyra tér.
Teknős: Végiggondolta a tegnapi ötletét, kedves A. úr?
Akhilleusz: Bizony, és találtam egy számot. Sokkal kisebb, mint a tegnapi .
Teknős: Mutassa gyorsan!
Akhilleusz:
(Elővesz egy cédulát a mellvértje alól, lehajolva megmutatja a Teknősnek. A cédulán a szám: )
Teknős: Érdekes szám, de úgy látom, hogy ez nem gamma, hanem lambda, és nem kisebb, mint a tegnapi béta... Visszafejlődünk, kedves A. úr?
Akhilleusz: Igaza van, hiszen a vak is látja, hogy ez nagyobb, hiszen a végét megtoldottam valamivel. De ez a toldalék nagyon kicsi lesz – ez lesz a számom. Türelem, mindjárt megmutatom.
Teknős: Rendben – bár majd megesz a kíváncsiság.
Akhilleusz: Nos, rakjuk egymás mellé a két számot, és nézzük meg, hogy mennyivel nagyobb a a -nál:
(Közben írja.)
Végezzük el a kivonást, és megkapjuk a mai napra várt gammánkat:
Mintha a 0-k közül kiszedtük volna az 1-est.
Teknős: A két végtelen 0-s sorozat egymás mellé került, tehát egyesíthetjük őket:
De hiszen ez a mi számunk!
Vagyis azt kaptuk, hogy . Tehát, kedves A. úr, megállapíthatjuk, hogy tévedett: az ön mai -ja nem kisebb az én tegnapi -mnál – hanem ugyanakkora.
Akhilleusz: Nem tévedtem. Hibát követett el, T. úr!
Teknős: Hogyhogy?!
Akhilleusz: Ahonnan kiszedtük az 1-est, ott maradt valami.
Teknős: Mi a csuda?!
Akhilleusz: Ott maradt a 0-k között egy láthatatlan választóvonal, és az megakadályozza, hogy a 0-kat csak úgy összevonjuk. Az ettől a határtól balra lévő 0-k nem ugyanolyanok, mint a jobbra lévők. Közöttük van a limesz... A két világ határa.
Mintha a végtelen számú 0-t megdupláztuk volna.
A végtelent szétbontva többnek látszik. Például a természetes számokat így is sorba állíthatjuk: 0, 1, 2, 3, 4, 5, 6, ..., de így is: 0, 2, 4, 6, 8, ..., 1, 3, 5, 7, .... Egy világból két világ lett: egy páros világ és egy páratlan világ.
Hogy a 0-k rendezettségét jól lássuk, sorszámozzuk, indexeljük őket:
(Írja.)
Mit gondol, T. úr, miből van több: a páros számokból vagy a páratlan számokból?
Teknős: Nyilván ugyanannyian vannak.
Akhilleusz: És miből van több: természetes számokból vagy páros számokból?
Teknős: Ugyanannyi, hiszen a páros számokat megszámlálhatjuk a természetes számokkal...
Másféle szétbontások is lehetnek, például: 0, 3, 6, 9,12, ..., 1, 2, 4, 5, 7, 8, 10, ..., vagyis a 3-mal oszthatók, majd a nem oszthatók.
Akhilleusz: Vagy így: 0, 1, 4, 9, 16, ..., 2, 3, 5, 6, 7, 8, 10, 11, ....
Teknős: Látom: először a négyzetszámok, aztán a többi...
Itt jut eszembe: Galileo Galilei, a nagytekintélyű itáliai tudós a 17. század elején észrevette, hogy ugyanannyi négyzetszám van, mint ahány természetes szám, holott ritkábban vannak – de nem firtatta tovább ezt a problémát.
Akhilleusz: Mi firtassuk!
Teknős: Úgy látom, hogy a végtelent végtelenféleképpen bonthatjuk szét.
Akhilleusz: Lehet... Egyelőre maradjunk csak a két részre bontásoknál.
Ha csak kétfelé bontjuk – mint az előbbi esetekben –, akkor először elszámlálunk a végtelenig, majd a második számlálást -val kezdve még egyszer a végtelenig.
Vagyis a 0-inkat így is indexelhetjük, sorszámozhatjuk:
(Írja.)
Teknős: Azt hiszem, értem: a jobbra lévő rész egy újabb, még kisebb világ. A ezzel a toldalékkal végtelenül közel volt a -hoz, és a -t kivonva végtelenül közel kerültünk a 0-hoz. Sokkal közelebb, mint a .
Akhilleusz: Úgy van. Egy szinttel közelebb. Az én számom végtelenszer közelebb van a 0-hoz, mint a maga tegnapi -ja – tehát jóval kisebb.
Az előző bonyolult indexelés helyett – a rendezettséget és a határt azért mégis szemléltetve – a limeszt egy hullámos vonallal jelölöm; így a számom:
(Leírja a számot.)
Teknős: De már az én tegnapi számomnál is volt egy limesz. Az hol van?
Akhilleusz: Igaza van, azt is jelölöm. Tehát a mai szépen leírt számom:
(Kijavítja a számot.)
Teknős: Elfogadom. Ma én vesztettem...
De hogy vagyunk a távolságokkal? Vegyük csak elő a csodanagyítónkat és a számegyenest!
Akhilleusz: Nagyító nélkül nézve, vagy közönséges nagyítóval: 0, , , egy pontban van, csak van jobbra.
A mágikus nagyítónkkal nézve: 0, egy pontban van, jobbra egy másik pontban van , , jobbra a végtelenben .
Az így nagyított képünket nézzük meg másodszor is a nagyítónkkal, hogy végül végtelenszer kettő nagyítást kapjunk.
Így nézve 0 környékét: a 0-tól jobbra látjuk -t, jobbra a végtelenben , van, még jobbra a második végtelenben .
Így nézve környékét: a -tól jobbra látjuk -t, balra a végtelenben 0, van, jobbra a második végtelenben .
Teknős: Igen, magam is ugyanígy látom.
Akhilleusz: De akár a két nagyítót egyszerre egymás fölé téve is úgy látnánk, hiszen a nagyítások szorzódnak.
Teknős: Nem biztos.
Akhilleusz: Hogyhogy?
Teknős: Tőlünk függ – a képzeletünktől –, hogy milyen lencserendszert konstruálunk.
Lehet olyan, hogy a második lencse az első lencse által alkotott képet nagyítja: akkor a 0-tól a -t külön látjuk.
De olyan is lehet a lencserendszer, hogy csak egyszeres végtelen nagyítást kapunk.
Számolhatunk úgy, hogy: végtelenszer végtelen az végtelen a négyzeten.
De úgy is, ahogy a gyerekek számolnának: végtelenszer végtelen az végtelen.
Akhilleusz: Nem értem. Melyik a helyes?
Teknős: Mindkettő. Az utóbbi eset olyan, mint mikor én az imént a limeszt nem tekintve összevontam a 0-kat. Az első eset pedig, ahogy ön megtartotta a limeszt... De erre még később visszatérünk.
Akhilleusz: Állok elébe...
Teknős: Most pedig gratulálok: ma nyert, kedves Akhilleusz úr.
Holnap azonban folytathatjuk a még kisebb számok megtalálásának reményében. Már sejtem is, hogyan találhatok még kisebbet.
Akhilleusz: Nekem is vannak elképzeléseim róla, kedves Teknős úr.
Holnap akkor a delta következik... Vajon melyikünk száma lesz kisebb?
Búcsút vesznek egymástól.
Negyedik nap (delta-nap)
Akhilleusz és a Teknős kölcsönös üdvözlések után folytatják az eszmecseréjüket.
Akhilleusz: Találtam egy számot, és sokkal kisebb a tegnapi -nál. Leírtam.
Teknős: Én is.
Akhilleusz: Akkor nézzük!
(Előveszik a papírdarabjukat, és megmutatják egymásnak.
Mindkettőn pontosan ugyanaz a szám áll:)
Teknős: A nagy szellemek találkozása.
Akhilleusz: Azért ne bízzuk el magunkat! Nem is volt olyan nehéz kitalálni.
Teknős: Egy kicsit beszéljük meg ezt a számot! A végső három pont azt jelenti, hogy a végtelen 0-s sorozatok végtelenszer ismétlődnek, tehát .
Akhilleusz: Igen. És tegnap óta tudjuk, hogy a 0-s sorozatokat nem vonhatjuk össze.
Teknős: Úgy van. Azért írtuk be az ön tegnap kitalált limesz jeleit.
Akhilleusz: És hogyan látjuk a számegyenesen ezt a 0-tól különböző a számot?
Teknős: Egyszerű: egymás után végtelenszer nagyítunk a végtelenszeres nagyítónkkal...
Akhilleusz: Érdekes ez a területünk a tizedesvessző és a végén lévő 1-es között. Mintha egyre csak újabb és újabb 0-k jönnének bele, és el kell helyeznünk benne mindegyiket. Egy hotelra emlékeztet, ahová egyre csak jönnek a vendégek, és mindegyiket fogadni kell. Hallottam, hogy van ilyen hotel – és nincs is messze.
Teknős: Nagyszerű ötlet! Valóban ugyanolyan a struktúrája, a rendezettsége, mint a miénknek, vagyis a mi görög szavunkkal élve: izomorfizmust talált, kedves A. úr. A hotelt Hilbert német matematikus találta ki a 20. század elején. Ez is gondolatkísérlet, mint a mi versenyfutásunk. Itt van a hotelja a közelben.
Egy pincér ismerősöm ott dolgozik. Odasétálhatnánk.
Akhilleusz: Rajta, menjünk!...
Egy nagy hotel előtt megállnak. A nagyméretű buszok sora a horizontig ér.
A bejáratnál tábla:
Teknős: Az ismerősöm igen szószátyár: mindig mindent tudok a szálló belső ügyeiről.
Akhilleusz: Mikor jöttek a vendégek?
Teknős: Ma délelőtt.
Akhilleusz: Hány szobája van a szállodának?
Teknős: Végtelen sok.
Akhilleusz: Hány busz érkezett ide?
Teknős: Végtelen sok.
Akhilleusz: És egy buszban hányan voltak?
Teknős: Végtelen sokan.
Akhilleusz: Úgy tűnik, mindenki bement, és kapott szobát. Az igazgató ötletesen elrendezte. Mint ahogy mi is befogadtuk az újabb és újabb 0-kat.
Teknős: Úgy van. És ahogy a mi 0-ink szépen, katonásan sorban vannak, itt is az igazgató szigorúan betartatta a rendet.
Akhilleusz: Mi volt a rend?
Teknős: Sorban jöttek a buszokról az emberek. A vendéget fogadták a recepción, mindegyikük kapott egy cédulára írva két számot: az egyik volt a sorszáma – hogy hányadikként érkezett –, ez lett az azonosítója, valamint megkapta a szobaszámát is, amelyet a sorszámából számoltak ki; a londinerek fogták a vendégek csomagjait, és elkísérték őket a szobájukig.
Akhilleusz: Hogyan kapták a sorszámokat?
Teknős: Az első busszal kezdték. Így kapták a sorszámokat: 0, 1, 2, 3, 4 stb.
Akhilleusz: És a második busz utasaival hogyan folytatták?
Teknős: , , , , és így tovább.
Akhilleusz: Értem... Átléptek egy limeszen.
És az a gyerek, aki azt mondta, hogy a végtelen nagyobb, mint a végtelen, nem is mondott butaságot.
Teknős: Nem – legalábbis, ha a sorszámokat nézzük.
De ha azt nézzük, hogy hányan lettek a szállodában, akkor a végtelen ugyanakkora, mint a végtelen. Mindkét gyereknek igaza lehet. Attól függ, hogy mi a szám funkciója. Erről még majd fogunk beszélni.
Akhilleusz: A második busz első utasa tehát az számot kapta. Előtte volt a sorban az első busz utolsó utasa. Ugye az ő sorszáma lett?
Teknős: Értelmetlen a kérdése! Már ne haragudjon, kedves A. úr, de ön badarságokat beszél.
Visszakérdezek: Van-e az első busznak utolsó utasa?
Akhilleusz: Nincs.
Teknős: Akkor utolsó sorszám sem lehet. A sorban nincs senki a második busz első utasa előtt – bár ő megelőzi az első busz összes utasát... Különleges személy. Az sorszámnak nincs előzménye, ahogy a 0-nak sem.
Akhilleusz: Belátom: tévedtem.
(Kajánkodik.)
És mi lett a sorszáma az utolsó busz első utasának?
Teknős: Értem a tréfát! Utolsó busz sincs. Az utolsó busz utasainak sorszámairól nem beszélhetünk.
Akhilleusz: Jól van, komolyabb leszek...
Megmondom, mi a sorszáma a 3. busz első utasának: , a második utasának: .
Továbbá: a 4. busz első utasának: , a második utasának: .
És így tovább...
Teknős: Úgy van.
Akhilleusz: És mi van a szobaszámokkal? Hogy számolták ki?
Teknős: Nagyon egyszerűen: Összefésülték a sorszámokban lévő számok számjegyeit.
Akhilleusz: Láthatnék egy példát?
Teknős: Jó. Vegyük a 2073. busz . üléséről jött utast.
Sorszáma: .
A számokat kezdő 0-k betoldásával azonos hosszúságúra hozzuk: és .
A számjegyeket összefésüljük: .
A kezdő 0-t elhagyhatjuk, így a szobaszáma lesz.
Akhilleusz: Egyszerű. És úgy látom, hogy minden szobába jutott valaki, vagyis a hotel megtelt.
Az igazgató megnyugodhatott: mindenkit szépen fogadni tudott.
Ebben a szállodában valóban nagy a rend.
Teknős: Köznapi szóval: jól rendezett... Matematikai szakszóval: jólrendezett.
Akhilleusz: Mi is megnyugodhatunk: jól elrendeztük a 0-inkat...
Akkor azt hiszem, mára be is fejezhetjük. Nem tudok kisebb számot kitalálni.
Teknős: Én sem.
Akhilleusz: Akkor befejeztük a versenyt.
Teknős: Be... Az eredmény: döntetlen.
Akhilleusz: Magam is úgy vélem. Megegyeztünk.
Teknős: Holnap azért még összefutunk.
Akhilleusz: Én szó szerint futva jövök.
Búcsút intenek egymásnak.
Ötödik nap (epszilon-nap)
A Teknős már a találkozóhelyen, Akhilleusz futva érkezik.
Akhilleusz: Üdv!
Teknős: Üdv!
Akhilleusz:
(Helyben fut.)
Edzhetek tovább, kedves T. úr? Ugye nincs kisebb szám?
Teknős: Van.
Akhilleusz:
(Földbe gyökerezik a lába.)
Ne vicceljen!
Teknős: Képzelje, a pincér ismerősöm mesélte, hogy az éjszaka jött egy újabb vendég a szállodába.
Akhilleusz: És?... Mi történt?...
Teknős: A recepción rázni kezdte csengőt, mire előjött a személyzet. Közölték vele, hogy megtelt a szálló, nem tudnak mit tenni. Az újonnan érkezett hivatkozott a bejárati táblára, szó szót követett; követelte, hogy ébresszék fel az igazgatót.
Akhilleusz: De honnan jött ez az ember – hiszen a buszokból már mindenki kiszállt?
Teknős: Azt mondta, hogy egy másik buszkonvojjal érkezett, amelyik éppen akkora, mint a hotel előtt parkoló konvoj – és annyian jönnek még a buszokból, mint ahányan már a szállodában alszanak.
Akhilleusz: És?... Jött az igazgató?...
Teknős: Jött, és rögvest intézkedett: A felháborodott utas megkapta az sorszámot, a többiek az , ,, ... sorszámokat, és mindenkit el tudtak szállásolni.
Akhilleusz: Értem. És ha jött volna egy harmadik konvoj, akkor a konvoj első buszának az első utasa az sorszámot kapta volna.
Teknős: Úgy van.
Akhilleusz: És a szobaszámok?... Hiszen tele van a szálló.
Teknős: A szobaszámaikat most a 3 szám számjegyeinek összefésülésével generálták.
Például a második konvoj 2223. buszának 778. utasának sorszáma:
A három számot kezdő 0-k betoldásával azonos hosszúságúra hozzuk: 0001 és 2222 és 0777
A számjegyeket összefésüljük:
A kezdő 0-t elhagyhatjuk, így a szobaszáma lesz.
Akhilleusz: Viszont ott már aludt valaki! Nézzük meg a sorszámát! Ott van a céduláján, de a szobaszámából is vissza tudom fejteni: a szobaszámot szétfésülve: az sorszámú. Már emlékszem: ő szerepelt a tegnapi példánkban.
Teknős: Sajnos mindenkit fel kellett ébreszteni az éjszaka kellős közepén, és megkérni őket, hogy fáradjanak át egy másik szobába, hogy az újonnan jöttek is beköltözhessenek.
Akhilleusz: Kiszámolom, hová költöztették át a példánkban szereplő vendéget:
Sorszáma , vagyis most kiegészítve: .
Kezdő 0-k betoldásával az azonos hosszúságú számok: és és .
A számjegyeket összefésüljük: .
Vagyis az új szobaszáma lett, a céduláján átírták a régi szobaszámát erre, majd átköltöztették. A sorszáma természetesen maradt, hiszen az a vendég személyi azonosító száma.
Jól számoltam?
Teknős: Jónak látom.
Akhilleusz: Mi hogyan csináljuk, ha még egyszer annyi 0-t akarunk berakni?
Teknős: Egyszerű: A tegnapi számunknál a tizedesvessző és az 1-es közötti részt betoldjuk még egyszer mögéje – keletkezik egy újabb fajta limesz a közepénél, amit lyuggatott vonallal (három egymás fölötti ponttal) jelölök.
(Írja.)
Akhilleusz: Értem... Csak kezd áttekinthetetlenné válni. Találjunk ki valamilyen egyszerűbb írásmódot!
Mi lesz, ha jön még egy buszkonvoj?... És mi lesz, ha végtelen számú buszkonvoj jön?...
Teknős: Igaza van, A. úr. A végtelenül ismétlődő számsorozatokat felülhúzással is szokták jelölni: a végtelenül ismétlődő szakaszt felül egy vonallal összekötjük, például:
(Írja.)
Akhilleusz: Nézzük meg, hogyan írhatjuk így az eddigi számainkat!
(Írja.)
Teknős: Nagyon jó... És már a limesz jeleinkre sincs szükség.
Akhilleusz: Pörgessük föl a képzeletünket: Ha végtelen sok buszkonvojunk jött volna, akkor azoknak az elszállásolása után a következő különleges vendég az sorszámot kapta volna, hiszen az előtte kiadott sorszámok: a végtelen konvoj szorozva a végtelen busszal szorozva a végtelen utassal.
A mi ennek megfelelő nagyon kicsi számunk pedig:
(Írja.)
Teknős: Pontosan. Nagyon jól számol, kedves A. úr... És nagyon jól látszik az azonosság – az izomorfizmus... Végtelen buszkonvoj kitesz egy buszármádiát stb... Elfogy rájuk a szó.
Akhilleusz: Tehát fokozhatjuk: Ezeket a felülhúzásokat megismételhetjük végtelenszer is.
Teknős: Miért ne!
Akhilleusz: Írom is... Micsoda pech! Annyit írtam, hogy betelt a papírom.
(A pajzsa belső zsebéből elővesz egy kütyüt. Hosszasan bíbelődik vele, aztán fel-, vagyis inkább lemutatja a számot a Teknősnek:)
Teknős: Nagyszerű!... Legkisebbszerű!
Legyen ez a legkisebb szám, amit le tudunk írni... Talán egyéb trükkökkel lehetne még kisebb számokat találni, de mi itt most álljunk meg.
Akhilleusz: Jó, legyen ez a legkisebb számunk... De hogyan képzeljük el?
Teknős: A 0-k végtelen sorozatainak végtelenszer egymásba ágyazott rendszere... Végtelen sok egymásba végtelenszer bepakolt matrjoska baba...
Talán így... Valami ilyesmi... Nehéz elképzelni...
Akhilleusz:
(Hahotázik.)
Hahaha... határtalanul halmozódó hatalmas hierarchia.
Teknős: Vicces, de pontos.
Akhilleusz:
(Komolyra fordítja a szót.)
Akkor végleg fejezzük be a versenyünket.
Hirdessünk végső eredményt:
Ön nyert, Teknős úr!
Teknős: Nem tekinthetem magam győztesnek, hiszen az ön gamma számánál elkövettem azt a hibát, hogy a 0-kat összevontam. A gamma számhoz ön jutott el azzal, hogy észrevette a limeszt. A felismerése nélkül végképp elakadtunk volna. Onnan már könnyebben folytathattuk.
Akhilleusz: Igaz... a gamma az én érdemem.
Teknős: Azon kívül rájött a Hilbert hotellal való izomorfizmusra.
Akhilleusz: Ez is igaz.
Teknős: Végül a végső számot, az epszilont is ön írta le.
Akhilleusz: Igaz. Kitalálni könnyű volt... De leírni a szövegszerkesztővel?! Macerás.
Teknős: Akkor maga nyert megint, kedves Akhilleusz úr.
Akhilleusz: Dehogyis. Hálás vagyok, hogy sok mindenre rávezetett.
Egyezzünk meg döntetlenben, kedves Teknős úr.
Teknős: Rendben. Megegyeztünk...
Akhilleusz: Úgy érzem, hogy még mindig csak az első lépéseket tettük meg a legkisebbek felé.
Teknős: Én is... Bár átléptünk a valós számok adta korlátokon, maguknak a számoknak a használata akadályt okozhat.
Akhilleusz: Igen... Hogyan írhatnánk le a számoknál is kisebb kisebbeket?
Teknős: Nem tudom... De biztos, hogy a számokon túl is lehet még kicsinyíteni.
Magukba merülve elindulnak a hotel felé...
Epilógus (még az epszilon-nap)
Akhilleusznak eszébe jut valami.
Akhilleusz: Álljunk meg egy szóra! Hogyan növekedhetnek tovább a vendégek sorszámai?
Teknős: Mindjárt leírom. Az egészet Georg Cantor német matematikus találta ki a 19. század végén. Sok mást is kitalált... A halmazelmélet megalapozója. Megnyitotta az utat a végtelenekkel való számoláshoz – emiatt sok kritika is érte. Sajnos az élete utolsó kb. 20 évében egyre gyakrabban kellett szanatóriumba vonulnia.
Akhilleusz: Olyan veszélyes a végtelenekkel foglalkozni? Akkor jobb, ha abbahagyjuk.
Teknős: Lehet, hogy egy kicsit veszélyes.
Mi, ókori görögök – talán Zénónt kivéve – óvakodtunk is a matematikai végtelentől. Szinte tiltott terület volt. Például Eukleidész, miután elegánsan bebizonyította, hogy végtelen sok prímszám van, ezt így soha le nem írta volna – helyette óvatosan így fogalmazott: „A prímszámok darabszáma nagyobb bármely adott számnál.”
Viszont éppen ez a terület a matematika legszebb része. Lám, mi is milyen jól elszórakozunk vele.
Akhilleusz: A tudás élvezete... Az alma a fáról.
Teknős: Úgy van! Hilbert mondta: „Senki sem űzhet ki minket abból a paradicsomból, melyet Cantor teremtett nekünk.”
No, de térjünk vissza akkor a kérdésére, kedves A. úr: nézzük meg a sorszámokat.
Cantor ezeket ordinális számoknak nevezte el, magyarul rendszámnak nevezzük.
Észrevette, hogy a természetes számoknak (1, 2, 3, 4, ... vagy 0, 1, 2, 3, 4, ...) kétféle szerepük lehet - két számsort képezhetünk:
- Kardinális számok – hány elem van egy halmazban: egy, kettő, három...
- Rendszámok – hányadik egy jólrendezett halmazban: első, második, harmadik...
Ha tudjuk, hogy rendszámról van szó, akkor az -ik végződéseket el is hagyhatjuk, mint például a vendégek céduláján.
Akhilleusz: Hisz ezeket a számsorokat minden gyerek ismeri. Mi ebben az új?
Teknős: Ha végesek a számok, akkor valóban pofonegyszerű. De ha végtelenek, akkor a kétféle számok egészen eltérő módon viselkednek.
Akhilleusz: Akkor mutassa kérem, hogyan növekednek a rendszámok.
Teknős: Néhányat leírok:
(Írja.)
0, 1, 2...
, , , ...
, , , ...
, , , ...
, , , ...
, ... , ... , ...
Akhilleusz: A végén az a három pont azt jelenti, hogy a hatványozást a végtelenig folytatjuk?
Teknős: Igen... Ez hasonlít a mi végtelen felülhúzásainkra. Látszik az izomorfizmus.
Ezt az számot Cantor elnevezte -nak. Ez a nagy szám még megszámlálható végtelen.
Még folytatta, de mi most ne folytassuk. (Lehetne még például és hasonlók, majd egy nagy ugrás után , de az már megszámlálhatatlan végtelen.)
Ha a ma kitalált legkisebb számunkat, az -t meg akarnánk látni a számegyenesen 0-tól különálló pontként, akkor egymás után -szor kellene nagyítanunk a végtelenszeresen nagyítónkkal...
És ha jól számolok, a számunk: .
Akhilleusz: Megszámlálható és megszámlálhatatlan végtelen... Azt hiszem, mi eddig csak a megszámlálható végtelenekkel foglalkoztunk. Van olyan végtelen is, amelyik megszámlálhatatlan?
Teknős: Van, és annak még sokkal több eleme van. Például egy szakasz pontjainak száma...
A halmazoknak a számosságai a kardinális számok, azaz hány elemük van.
Az összes megszámlálható végtelen azonos számosságú: éppen annyi eleme van, mint ahány természetes szám van. Ez a legkisebb számosságú végtelen, kardinális számként ezt is -val jelölhetjük, de Cantor erre bevezette a héber ábécé első betűjét használva az - kimondva alef null - jelölést. Mondhatjuk, hogy az lánykori neve az . Használjuk az -t inkább csak rendszámként, és számossága .
Tovább mennek a szálló felé...
Akhilleusz: Hogyan számolhatunk a végtelenekkel?
Teknős: Csak az összeadásra mutatok néhány egyszerű példát:
(Írja.)
Rendszámok: | ||
Kardinális számok: |
Akhilleusz: miért ?
Teknős: Képzelje el, hogy a szállóba érkezik először egy vendég: a 0 sorszámot kapja, majd a busszal érkező végtelen sok új vendég rendre megkapja a sorszámát: 1, 2, 3, 4, ..., vagyis ugyanolyan, mintha mindenki egyszerre érkezett volna.
Akhilleusz: Értem... Egy kicsit nézzük meg a megszámlálhatatlan végteleneket is.
Teknős: Az elemeik olyannyira folytonosan egymás mellett vannak, mint például egy szakasz pontjai, vagy a valós számok, hogy nem tudjuk számlálni őket. Ezeket a végteleneket a folytonosságuk miatt – megint görög szót használva – kontinuum végtelennek nevezzük, számosságukat a gótikus betűvel jelöljük.
Megszámlálható: a por. Megszámlálhatatlan, kontinuum: a méz.
A legkisebb megszámlálhatatlan végtelen számossága (alef 1).
A megszámlálhatatlan végtelenekből végtelen sok van, számosságukat Cantor így jelölte: , , , , ...(nagyság szerint növekvő sorrendben).
A végtelenek közötti különbségeket Cantor találta ki vagy fedezte fel... Hogy melyik szót használjuk, az is megérne egy misét.
Ismerve az ön rendkívüli képességeit - kedves A. úr - feltételezem, hogy magyarul is megtanult, ezért elmondom Erdős Pál, magyar matematikus bohókás költeményét:
Alef egy, alef kettő, alef három,
Georg Cantor a legnagyobb a világon.
Akhilleusz: Értem... Még ezt a kis csacska verset is. De őrizzük meg a komolyságunkat!
Teknős: Megpróbálom...
Közben a kihaltnak tűnő szálloda elé érnek. Még ott az irdatlan mennyiségű üres busz.
Akhilleusz: Szabad legyen egy egyszerű kérdést feltennem magának, kedves T. úr:
Hányan voltak éjszaka a szállodában?
Teknős: volt a létszám.
Akhilleusz: De mindenkinél ott volt a sorszám 1-től szinte 2-ig?!
Teknős: Igen. A pincér mesélte, hogy az számú vendég, vagyis aki a második konvoj -ik buszának -ik ülésén utazva jött, a reggeli után panaszkodott: langyos volt neki a kakaó, ő forrón szereti.
Akhilleusz: Értem... Szerencse: kis cédulán rövid szám...
Teknős: Nem volt ilyen szerencsés egy másik vendéggel, aki lassúnak találta a felszolgálást - méltatlankodva még a panaszkönyvet is kérte. A végén a rendszámát is beleírta, de az sajnos olyan hosszú volt, hogy pár ezer lapot kitett.
Megkímélem a kedves Olvasót: nem írom ide a panaszkönyvből ezt a passzust.
Akhilleusz: Olyan nagy a panaszkönyv?
Teknős: Az igazgató – a korábbi tapasztalatokon okulva – egy végtelen számú lappal rendelkező panaszkönyvet rendszeresített.
A vendégeknek a recepción kiosztott cédulák is tetszőlegesen nagyok voltak, hogy bármekkora számokat írhassanak rájuk.
Akhilleusz: Aha...
Hoppá, eszembe jutott: Akár kisebb cédulákat, kisebb panaszkönyvet használhatnának, ha a betűk és a számjegyek végtelenül kicsik lennének, hiszen a végtelenül nagyító szemüveget már a béta-napon kitaláltuk.
Teknős: Ajánlhatnánk az igazgatónak. - Kevesebb papír: több élő fa. Éljen az erdő!...
Akhilleusz: Most hány vendég van a szállodában?
Teknős: Egy se. Reggeli után mindenki elutazott egy busszal.
A pincér ismerősöm így látta az étterem ablakából:
Mentek ki a szállodából az emberek. Sorban felszálltak az elsőként érkezett buszra.
A buszvezető is éppen olyan szigorú volt, mint a szálloda igazgatója: nagyon ügyelt az ültetési rendre. Mindenki a hotelban kapott szobaszáma szerinti ülésen foglalhatott helyet. Még üres helyek is maradtak. Ezután a busz elment. A többi buszra nem volt szükség.
Akhilleusz: Azért maradt itt ez a rengeteg busz? Megáll az ész!
Teknős: Furcsa, de így történt. Mondtam, hogy a létszámuk volt, tehát egy busznyian voltak.
Akhilleusz: Üres ülések is maradtak?
Teknős: Persze. Például az első szabad ülés a 200-as számú volt, mivel 3. buszkonvoj már nem jött, így az sorszámot már nem osztották ki. A foglalt helyek ritkábban voltak.
Akhilleusz: Volt valaki, aki ugyanazon az ülésen utazott el, amelyiken jött?
Teknős: Jó kérdés. Hadd gondolkozzak... A 0 rendszámú biztosan. Az 1-től 9-ig rendszámúak is.
Azonban a 10-es rendszámú már nem, mivel a rendszáma: , a három azonos hosszúságú szám: 00 és 00 és 10, összefésülve: , vagyis a szobaszáma, és így az elmenő buszon az ülésszáma 1000 lett. (Az éjszaka első felében még a 100-as szobában volt.)
Akhilleusz: Vagyis tíz ilyen személy volt.
Teknős: Igen. Ők egyébként is nagyon szerencsések voltak: nyugodtan alhattak, az éjszaka nem kellett átköltözniük másik szobába.
Akhilleusz: Vajon megoldható, hogy senki se költözzék, ha új vendégek jönnek?
Teknős: Meg. Bár az igazgató most nem olyan módszert választott.
Akhilleusz: Az a módszer hogyan működne?
Teknős: Egyszerű. Példákat mutatok a szobaszámok kiutalására:
Ha a rendszám 0, akkor a szobaszám 1.
Ha 1, akkor a szobaszám 10.
Ha 5, akkor a szobaszám .
Ha , akkor a szobaszám 101.
Ha , akkor a szobaszám .
Ha , akkor a szobaszám .
Ha , akkor a szobaszám .
Akhilleusz: Látszik, hogy az 1-esek alkotják a hierarchia szintjei közötti határvonalakat, a limeszeket. a 0-k száma pedig megfelel a rendszám adott szintjében elfoglalt helyének...
De így nagyon ritkák lennének az elfoglalt szobák.
Teknős: Esetleg sűríthetnék őket, ha ezeket a szobaszámokat 2-es (bináris) számrendszerbeli számoknak tekintenék... De mindegy, a 10-es (decimális) számrendszerben is maradhatnak: tehát pl. a 101-es szobaszám öt helyett maradhat százegy... Nem számít, ha nagyon sok az üres szoba... Szobákban nem szűkölködnek...
Akhilleusz: Nagyon hosszúak lennének a szobaszámok. A példánkban szereplő sorszámú vendég szobaszámában 2 db 1-es és db 0-s lenne.
Teknős: Az se számít, amúgy is hosszúak lennének... A 0-írásban különben is mi ketten nagyon jók vagyunk.
Akhilleusz: Viszont ebben a rendszerben nem zavarnak senkit az átköltöztetéssel, bármennyi új vendég jön is.
Teknős: Igaz, de az igazgató inkább a számjegy-összefésüléses módszert választotta... Talán, ha sokan panaszkodnak, áttér erre a módszerre...
És eddig még csak a megszámlálható végtelenekkel foglalkoztunk. A megszámlálhatatlan végtelenek még bizarrabbul viselkedhetnek.
Például, ha a Hilbert hotel fogadná a végtelen tér összes pontját:
Ahogy a mesében a szellem visszament a palackba, befolynának jól rendezetten – mivel Cantor tétele szerint minden halmazt jólrendezetté lehet tenni – egy vonalban a hotelba. A recepciósok csak néznének, és mivel nem tudják számlálni őket, nem adhatnak sorszámokat. Másnap eltávoznának egy rövid szakasz pontjaiként, és kiürülne a szálló, mivel ugyanannyi pont jött ki, mint ahány bement. Hát nem döbbenetes?!
Mit gondol, A. úr, ki bizonyította be, hogy a végtelen térnek – akár a több dimenziósnak is – ugyanannyi pontja van, mint egy rövid szakasznak?
Akhilleusz: Cantor.
Teknős: Ördöge van, A. úr!...
Akhilleusz: Maradjunk csak a megszámlálható végteleneknél! Térjünk vissza a rendszámokhoz!
Lépteimet számlálva futás közben elszámlálhatnék -ig?
Teknős: El...
De igencsak gyorsan kellene futnia, ha véges idő alatt akarná teljesíteni.
Akhilleusz: Úgy látom, eleinte csak kocognék, aztán egyre gyorsabban kellene futnom, limeszeken is áthaladva, hogy elérjem.
Teknős: Bizony. Gyorsulva kellene számlálnia a lépteit. És mivel az újabb fajta limeszek lépésszámban sokkal messzebb lennének, mint az előző fajtájúak voltak, még csak nem is egyenletesen gyorsulva kellene futnia, hanem hatványozottan. A sebessége már az első limeszszámnál (-nál) végtelen lenne. Ahogy Hilbert szállodájában is a személyzetnek egyre gyorsabb ütemben kellene dolgoznia, a vendégeknek is egyre gyorsabban kellene beköltözködniük.
Akhilleusz: Ha így elfutnék, mekkora lenne a távolságom magától?
Teknős: lépésnyi.
Akhilleusz: Végtelen sebesen futnék?... Ez nekem való!
De nem a fénysebesség a legnagyobb sebesség?
Teknős: Az a fizika világa.
Nehogy már a fizika gúzsba kössön minket! Mi most a matematika világában vagyunk. A kitalált legkisebb távolságunknál sem néztük, hogy hogyan mérhetnénk meg.
Henri Poincaré francia matematikus mondta: „A matematika a szellem szabad szárnyalása.”
Akhilleusz: Akkor nem csak rohanni, hanem szárnyalni is tudok... tudunk.
Teknős: Semmi és senki nem akadályozhat meg minket.
Akhilleusz: Csak papír és ceruza kell hozzá.
Teknős: (Magában: Még kütyü se. Hangosan:)
Meg ész... és kész.
Akhilleusz: Most búcsúzzunk el egymástól, kedves Teknős úr. Nagyon sokat tanultam magától.
Teknős: Viszont... Mindketten igyekeztünk, hogy – a matematika szigorát és szabatos kifejezéseit olykor talán áthágva – megértsük az érthetetlent. Azt hihetné rólam, hogy megértettem. Pedig...
Akhilleusz: Én is belekábultam... Valóság? ... Fikció? ...
Futni, kaszabolni egyszerűbb.
Teknős: Lehet... Csak vigyázzon a sarkára!
Viszontlátásra. kedves Akhilleusz úr.
Akhilleusz: Viszontlátásra, kedves Teknős úr.
Cammogva, száguldva el...