Aktuális szám: 31. szám 2024. március 

beszámolók

  • BIOMAT 2019 – Nemzetközi biomatematika konferencia Szegeden

    Az International Symposium on Mathematical and Computational Biology (BIOMAT) konferenciasorozat 2001-ben Brazíliában indult, 2011 óta minden évben más ország ad otthont a rendezvénynek.2019-ben a Szegedi Tudományegyetem Bolyai Intézete szervezte a konferenciát, amelyen október 21. és 25. között 14 országból csaknem 50 matematikus ismertette legújabb eredményeit. Az előadások témái, amelyekről Dénes Attila számol be, a

    ...
  • Online IMO, 2020

    A Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok szeptemberi számai évtizedek óta őrzik az összes Nemzetközi Matematikai Diákolimpia (IMO) eredményét, a legfontosabb adatok, események krónikáját. Az idei, különleges olimpia beszámolója azonban a novemberi KöMaL-ban jelent meg. Dobos Sándor cikke azoknak szól, akik az olimpia hivatalos honlapján megjelenő információkon túl érdeklődnek a magyar csapat, a verseny

    ...
  • 100 éve született Varga Tamás

    Varga Tamás (1919−1987) a matematikaoktatás kutatásának kiemelkedő, nemzetközi hírű szakembere volt; a hazai matematikaoktatás, és különösen a felfedeztető matematikaoktatási hagyomány máig épít a munkásságára. Születésének 100. évfordulóját az MTA nemzetközi konferenciával ünnepelte. A sikeres rendezvényről a fő szervezők, Csapodi Csaba, Gosztonyi Katalin és Vancsó Ödön

    ...
  • 2018: A matematikai biológia éve

    „Kiküldött tudósítónk”, Tóth János beszámolója a 11. Európai Matematikai és Elméleti Biológiai Konferenciáról, Lisszabonból. (2018. július 22­–27.) 

    3. Formális reakciókinetikai szimpózium

    2018. júniusi számunkban értesülhettek a 2. Formális reakciókinetikai szimpóziumról. 2020. január 9.-én és 10.-én sor került a harmadikra is a BME H épületében, evvel a címmel: 3rd Workshop on Formal Reaction Kinetics and Related Areas. A szűk értelemben vett elmélet mellett tehát idén helyet kaphattak járványtani, génszabályozási vagy

    ...
  • 30 éves a Wolfram nyelv

    A 2018. júniusában Oxfordban megrendezett European Wolfram Technology Conference célja az volt, hogy a Wolfram nyelv (korábban: Mathematica) használói és oktatói megismerkedhessenek a legújabb fejleményekkel. 

    33. Varga Tamás Módszertani Napok

    A tavalyi, rendhagyó módon online megtartott rendezvény után idén új formában, személyesen és online részvétellel vegyesen tervezték a szervezők a 33. Varga Tamás Módszertani Napok megrendezését. Azonban a járványhelyzet alakulása, továbbá az előzetes regisztrációkból tükröződő, túlnyomórészt online részvételi szándék miatt végül teljes egészében online zajlott a program, amelyről Csapodi Csaba számol be. ...

  • A 32. Varga Tamás Módszertani Napokról

    A tavalyi jól sikerült nemzetközi Varga100 konferenciához csatlakozó rendezvény után idén a XXXII. Varga Tamás Módszertani Napokat az ismert körülmények miatt online szervezték. Bár személyesen nem találkozhattak egymással a résztvevők, többségükben matematikát tanítók, és az előadások is mások voltak a képernyőn keresztül, új lehetőségeket is rejtett magában ez a forma. Csapodi Csaba és kollégái részletes beszámolója ...

  • A 60. (online) Rátz László Vándorgyűlés

    Bár nem az eredetileg eltervezett módon, és egy év késéssel, de nagy sikerrel, sok résztvevővel rendezte meg 60. Rátz László Vándorgyűlését a Bolyai János Matematikai Társulat. A teljes programon és az előadások során kivetített ppt bemutatókon túl az online előadások videofelvételei is elérhetők a vándorgyűlés honlapján. A rendezvényről Kosztolányi József írt ...

  • A Bolyai Társulat 2018-as díjazottai

    A Bolyai János Matematikai Társulat 2018. évi díjátadó ünnepségét 2018. december 12-én tartotta meg az MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézetében. Sor került a 

    A Bolyai Társulat Prima Primissima díjas!

    A Prima Primissima elismerés célja a magyar értelmiség szellemi eredményeinek megőrzése, a hazai tudomány, művészet, kultúra és sport fejlesztésének erősítése egy olyan, hatalomtól és politikától független kitüntető cím adományozásával, amelynek megkérdőjelezhetetlen értéke van a közvélemény szemében. Tovább...

  • A keszthelyi csillagászati és asztrofizikai diákolimpia

    Augusztus másodikától nyolc napon át Magyarország adott otthont a 13. csillagászati és asztrofizikai diákolimpiának. (International Olympiad on Astronomy and Astrophysics, IOAA). A versengés helyszíne a festői Balaton-felvidék volt, a diákok Keszthelyen, a csapatvezetők

    ...
  • A lányok, a lányok, a lányok érmesek

    2012 óta rendezik meg évente a Lányok Európai Matematikai Olimpiáját, a magyar csapat minden alkalommal az első 10 között végzett. A 2019. április 7-13. között Kijevben megrendezett nyolcadik European Girls’ Mathematical Olympiad, az EGMO idén is szép magyar sikereket hozott: Kerekes Anna arany-, Hámori Janka

    ...
  • Állati mintázatok

    2019 decemberében a Szegedi Tudományegyetem Bolyai Intézetének vendége volt Philip Maini, az Oxfordi Egyetem professzora, a matematika biológiai alkalmazásainak világszerte egyik legnevesebb kutatója. Érdekes előadásáról, amelyet A biológiai és kémiai önszerveződés matematikája címmel tartott a Bolyai Intézet hagyományos karácsonyi szemináriumán, Dénes Attila számol be.

    ...
  • Arany Dániel nyomdokain Győrben

    2018. július 3. és 6. között rendezte meg a Bolyai János Matematikai Társulat 58. Rátz László Vándorgyűlését Győrben, a hagyományoknak megfelelően gyönyörű meleg nyári időben. Több mint 200 résztvevő és több mint 30 előadó vett részt a négynapos rendezvényen, amelyről a

    ...
  • Átadták a 2021. évi Ericsson-díjakat

    2019 után végre ismét személyesen adhattuk át az Ericsson-díjakat! – írta Facebook-oldalán 2022. máj 31-én az Ericsson Magyarország. A cég kutatás-fejlesztési igazgatósága alapította a díjat huszonhárom éve. Azóta minden évben kiírják a pályázatot, amelynek eleinte évente 4, később 8 nyertese volt. A 2020-as online díjátadó után a 2021-es díjazottak ünneplésére ...

  • Az Arany Dániel Matematika Verseny 2020-as döntője

    A 2019/20-as tanév Arany Dániel Matematika Versenye döntőjét – több más versenyhez hasonlóan – nem tudta a Bolyai János Matematikai Társulat a szokásos időben és formában megrendezni, tavaszról elhalasztották őszre. Minden résztvevő a saját iskolájában írta meg a versenydolgozatot. A nehézségek ellenére a döntő jól sikerült – erről számol be a két versenybizottság elnöke, Fonyó Lajos és Balga Attila. ...

  • Beszámoló az 56. Rátz László Vándorgyűlésről

    Idén Baja, ezen belül pedig a Bajai III. Béla Gimnázium adott otthont a július 5. és 8. között megrendezett 56. Rátz László Vándorgyűlésnek. Bizonyos értelemben jubileumi volt az esemény, ugyanis 40 éve, 1976-ban volt

    ...
  • Beszámoló az 57. Rátz László Vándorgyűlésről

    Július első hetében minden évben másik városban gyűlnek össze az ország különböző részeiből érkező matematikatanárok és tanítók a Bolyai János Matematikai Társulat hagyományos többnapos találkozójára. Ilyenkor az ország elismerten legjobb matematikatanárai is

    ...
  • BJMT − a 2019-es év társulati díjai

    A Bolyai János Matematikai Társulat 2019-es díjainak kiosztására, valamint a Kürschák József Matematikai Tanulóverseny és a Schweitzer Miklós Matematikai Emlékverseny eredményhirdetésére december 11-én került sor. A Szele Tibor Emlékérem, a Grünwald Géza Emlékérem, a Farkas Gyula Emlékdíj és a Rényi Kató Emlékdíj szabályzata, megemlékezve a névadókról is, a Társulat honlapján itt olvasható. Híradásunk ismerteti a

    ...