Aktuális szám: 34. szám 2024. december 

beszámolók

  • Hongkongi levél

    A levelet egy debreceni és egy szegedi gimnazista írta, nevüket évek óta ismerjük a versenyekről, feladatmegoldásban kiválóak, és most kiderült, hogy nemcsak számolni, de írni is egész jól tudnak :-). 

    ...
  • IMO felkészülés a koronavírus árnyékában, 2020

    Az idei Nemzetközi Matematikai Diákolimpia (IMO) tervezett helyszíne Szentpétervár volt. Ez a beszámoló ennek a különleges évnek a felkészülési krónikája. Dobos Sándor először a szakkörök és válogatók 2020-as történetét mutatja be, majd a nyáron megrendezésre került Cyberspace Mathematical Competition (CMC) versenyt. Tovább...

  • Ipari és Alkalmazott Matematikai Kongresszus Valenciában

    Jeles esemény az alkalmazott és ipari matematikai kérdésekkel foglalkozó kutatók életében a számukra rendezett nemzetközi kongresszus. A kilencedik kongresszust július 15−19. között Valenciában

    ...
  • Jótól jót tanulni...Két díjátadó egy napon

    2018. június 8-án délelőtt adták át az Ericsson-díjakat a Magyar Tudományos Akadémia Felolvasó termében, délután pedig a Pesti Vigadó dísztermében került sor hatodik alkalommal a Bonis Bona

    ...
  • Kellenek a kiváló tanárok

    A Rátz Tanár Úr Életműdíjról tavaly, 2016 decemberében is beszámolt az Érintő. Ezt az elismerést az iskolák 5-12. évfolyamain matematikát, fizikát, biológiát vagy kémiát tanító tanároknak ítélik oda, akik tantárgyaik népszerűsítésében és a

    ...
  • Kellenek a kiváló tanárok

    A Rátz Tanár Úr Életműdíjról tavaly, 2016 decemberében is beszámolt az Érintő. Ezt az elismerést az iskolák 5-12. évfolyamain matematikát, fizikát, biológiát vagy kémiát tanító tanároknak ítélik oda, akik tantárgyaik népszerűsítésében és a

    ...
  • Kiből lesz diákolimpikon? Az olimpiai válogatórendszer

    A Nemzetközi Matematikai Diákolimpiára (az IMO-ra) minden évben hat magyar diák mehet. Ennél persze sokkal többen szeretnének kijutni, így valahogy ki kell közülük választani a „legjobbakat”. A rangsor több szempontból is nehezen definiálható. Milyen

    ...
  • Kitüntetett matematikusok – 2020

    Több kiváló matematikusunk sikeréhez gratulálunk: Gödel-díjat nyert Tardos Gábor; Széchenyi-díjat Pálfy Péter Pál és Szőnyi Tamás,Akadémiai Díjat Buczolich Zoltán; QP Akadémiai Kiválóság díjat Röst Gergely; Gyires Béla-díjat Csomós Petra;az Európai Kutatási Tanács (ERC) Advanced Grant pályázatán nyert Pach János.

    ...
  • KöMaL új-ságok

    Vajon mit jelent az Érintő olvasóinak a KöMaL? A magyar matematikai tehetséggondozás bástyáját, egy nélkülözhetelen intézményt? Egy régmúltból itt maradt, koránál fogva tiszteletre méltó, de manapság már csak keveseket érdeklő, anakronisztikus folyóiratot? Talán nem mindenki tudja, milyen új(don)ságokkal készül a KöMaL és a MATFUND Alapítvány az idei tanévben, folytatva a korábbi évek megújító törekvéseit. Kós Rita, Oláh Vera és Vladár

    ...
  • Konferencia az alkalmazott matematikáról

    A Bolyai János Matematikai Társulat a 2016.évi BJMT Alkalmazott Matematikai Konferenciát Győrben rendezte meg. A konferencia célja olyan tudományos,

    ...
  • Leendő diákolimpikonok tábora Dombóváron

    Véletlen jószerencse (vagy a Sors akarata), hogy idén mind a matematikai diákolimpiai felkészülés, mind pedig a KöMaL hagyományos nyári fizikatáborának tervezett helyszíne és időpontja egybeesett. Így született a közös pályázás ötlete a Nemzeti Tehetség Program keretében az EMMI

    ...
  • Magyar sikerek az egri Európai Lány Matematika Diákolimpián

    100 éve még tabudöntőnek tűnt női matematikust professzori állásban alkalmazni, és ma is riasztónak számít, ha egy nő kiugróan intelligens, főleg olyan hagyományosan inkább férfiak által dominált tudományterületen, mint a matematika. Az EGMO létrejöttének elsődleges kiváltó oka az, hogy a Nemzetközi Matematikai Diákolimpián és a tudományos-gazdasági életben is a statisztikák alapján nehezebbnek tűnik érvényesülni lányként, nőként. Janzer Orsolya Lili,

    ...
  • Matematikai blog egy „kívülálló” tollából

    Hogyan képesek megvédeni modern társadalmunkat a számok? Hogyan lehetséges az, hogy technikai civilizációnk léte vagy nem léte múlik olyan dolgokon, amelyek csak a képzeletünkben léteznek? Ilyen kérdéseken gondolkodik Moldvai Dávid, aki egy azok közül, akik szerint a matematikusok világa meglehetősen elvont és furcsa. A „kívülálló”, akit az információelmélet és a kriptográfia érdekel, elindította a youproof.hu blogot.

    ...
  • Matematikus Lányok Napja

    A „Lányok Napja” akció célja, hogy informálja a lányokat a műszaki és informatikai pálya előnyeiről, ezáltal bővítve látókörüket, tágítva a munka világáról alkotott képüket. Olyan

    ...
  • MedveMatek

    Matekverseny a szabadban — na de hogy visszük ki oda a padokat és székeket? Ugyan nem lenne lehetetlen feladat, de a Medvének épp az a célja, hogy a matematikát és a versenyeket kicsit más irányból közelítse meg. „Közösségi élménnyé tesszük a matekot!” — szól a szlogen. Gyimesi Bernadett

    ...
  • Megemlékezés Szele Tiborról

    2018. június 13-án a Debreceni Egyetem Matematikai Intézete, a Magyar Tudományos Akadémia Debreceni Területi Bizottságának Matematikai Munkabizottsága és a Bolyai János Matematikai Társulat Hajdú-Bihar Megyei Tagozata emlékülést tartott Szele Tibor születésének 100.

    ...
  • MEMO 2019: Csapatban ezüst-, egyéniben 1 arany-, 1 ezüst- és három bronzérem

    A csehországi Pardubicében 10 ország részvételével rendezték meg 2019. augusztus 26. és szeptember 1. között a 13. Közép-európai Matematikai Olimpiát. Csapatunk Lenger Dániel és Szoldatics József vezetésével az előkelő második helyet

    ...
  • Mesterkémek Szingapúrban

    A matematika és a természettudományok oktatásában kiemelkedő National University of Singapore (NUS) középiskolája rendezi a Singapore International Mathematics Challenge, a SIMC nemzetközi csapatversenyét, amely a nálunk megszokottaktól kicsit eltér. Kémeink beszámolója következik Szingapúrból, egy fantasztikus országból,

    ...
  • Mi is…az EGMO? – 2021/2022

    2022-ben Magyarország rendezi a Lányok Európai Matematikai Olimpiáját, az EGMO-t, és ennek apropóján 2019 őszén indítottuk el programunkat, az évek óta működő EGMO felkészítés bővítéseként a fiatalabb korosztály számára. Az előkészítő program egyik célja, hogy minél több középiskolás lányt ösztönözzünk, segítsünk, hogy matematikával foglalkozzanak, és lehetőséget biztosítsunk számukra, hogy egymást is jobban megismerjék. Baran Zsuzsa és Molnár-Sáska Gábor is a

    ...
  • MTA Alumni program

    A középiskolai MTA Alumni program célja, hogy kutatóvá vált egykori diákok az alma materükbe visszatérve tudományt népszerűsítő, ismeretterjesztő előadásokat tartsanak, és így közvetlen kapcsolatot alakítsanak ki az akadémiai kutatóintézetek és az érdeklődő diákok között. A programot Freund Tamás, az Akadémia elnöke indította el 2020 végén, amelyre az Akadémia köztestületének csaknem 1600 tagja jelentkezett 2022 februárjáig. A megnyitó egyik előadója volt Miklós István.

    ...