Legfölső polc

Legfölső polc

Mit várhat tőlünk az Olvasó?

Miképpen az egész laptól, természetesen ettől a rovattól is hasznos és érdekes tudnivalókat, tanácsokat, ismereteket. Konkrétabban: elsősorban olyan könyvekről szeretnénk tudósítani (akár korábban megjelentekrő isl), amelyek a matematika bármely része vagy kapcsolatai iránt érdeklődők számára kívánatosak lehetnek. Leginkább a magyar nyelven megjelent, boltokban vagy könyvtárakban könnyen elérhető művekre koncentrálunk, de időnként fölhívjuk a figyelmet klasszikusokra, vagy idegen nyelven megjelent, lefordításra (vagy eredeti nyelven olvasásra) méltó könyvekről is fogunk szólni.

Ma már a könyvespolcok nem kizárólag fából − ajjaj! farostlemezből :-) készülnek: olvasmányaink egyre nagyobb részét teszik ki az elektronikusan elérhető írások. Ezeket is igyekszünk szemlézni, közülük is ajánlgatunk.

Mit várunk mi a kedves Olvasótól?

Olvassanak kritikusan bennünket. Nem egy esetben szándékosan (vagy jobb híján) szubjektívek leszünk. Amíg nem lesz mód hozzászólásokban kifejezni véleményüket, szívesen fogadunk (Kapcsolat!) terjedelmesebb ellenvéleményeket, kiegészítéseket, sőt teljes könyvkritikákat. (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., tárgy: Könyvespolc).

Könyvajánlónk

Ebben a számunkban Timothy Gowers: Matematika nagyon röviden (Typotex, Budapest, 2010), John D. Barrow: 100 alapvető dolog, amiről nem tudtuk, hogy nem tudjuk (Akkord Kiadó, Budapest, 2013) és Stephen Wolfram: An Elementary Introduction to the Wolfram Language, Wolfram Media, Inc., 2015) című könyveit ajánljuk.

Honlapokat ajánlunk

MacTutor History of Mathematics archive (http://www-history.mcs.st-and.ac.uk/)

Nagyon jól használhatjuk ezt a teljességre törekvő honlapot a matematika történetéről. Könnyű ottfelejtkezni, illetve bármikor érdemes ott háttér-infot keresni. Skócia első egyeteme, ahogyan magukat hívják (és joggal, mert időben elsőként, 1413-ban alakultak, és a skót egyetemek listáján a legjobbak), a University of St. Andrews tartja fenn a matematikusok, (talán: fizikusok), a tudománytörténészek és a közönséges halandók kedvéért. Saját magam leggyakrabban az életrajzokat használom, de történeti témák, nevezetes görbék, és nagyon sokféle index segíti elveszni az olvasónak.

Encyclopedia of Mathematics (eom.springer.de)

A néhai Szovjetunióban készült egy ötkötetes enciklopédia, amit valami csoda folytán sikerült megvásárolnom a Gorkij-könyvesboltban. (A csoda ahhoz kellett, hogy ne csak a második és az ötödik kötethez jussak hozzá, volt némi véletlenség a kötetek elérhetőségében, ez volt az ára az olcsó árnak.) Ezt a művet lefordították angolra, kiegészítették, és kiadta  a Kluwer Academic Publishers 10 kötetben. Ekkor rávettem a BME Könyvtárát, hogy vegyék meg a CD-t, mert ott mégis csak könnyebb keresni.A következő lépésben a Springer az Európai Matematikai Társasággal közösen (gondolom, általuk anyagilag támogatva) föltette az egészet a hálóra, ingyenesen. Egyetemi színvonalú, vagy inkább magasabb, tehát szakember is találhat újdonságokat a saját szakterületéről. Megjegyzendő, hogy nem találtam a honlapon utalást arra, hogy a mű eredetileg oroszul jelent meg, pedig a szerzők neve is utal erre, és az a tény is, hogy a szócikkek rendszerint két részből állnak: az eredeti szöveget kiegészíti egy kommentár, ahol az újabb fejlemények és a kimaradt nyugati irodalom szerepel.

JT