Lax Péter 1926-ban született Budapesten, és családjával 1941-ben menekült az Egyesült Államokba a zsidótörvények elől. Fiatalon már kivételes matematikai tehetségnek ismerték el.

A New York Egyetemen szerzett diplomát, és munkássága nagy részét az egyetem Courant Matematikai Tudományok Intézetében (Courant Institute of Mathematical Sciences) végezte, amelynek 1972−1980 között igazgatója is volt. Kutatási területei a parciális differenciálegyenletek elmélete, a folyadékdinamika és a számításelmélet voltak, és úttörő szerepet játszott a számítógépek matematikai alkalmazásában.
Lax Péter legfontosabb mestere Richard Courant volt, aki a New York Egyetemen doktoranduszaként és későbbi konzulensként vezette munkáját. Emellett Lax Péter útját matematikailag nagybátyja, Korodi Albert, valamint Péter Rózsa, Kőnig Dénes és Turán Pál is segítették, de a legjelentősebb mentorának Courant számított. Amerikában találkozott továbbá Neumann Jánossal és Erdős Pállal is, akik szintén hatással voltak pályafutására.
Megkapta a legnagyobb matematikai elismeréseket: 1987-ben a Wolf-díjat, 2005-ben pedig az Abel-díjat, amelyet a parciális differenciálegyenletek elméletében és alkalmazásában végzett úttörő munkájáért ítéltek oda neki. 1993 óta a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja, és 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntették ki.
A díjak odaítélésénél kiemelték, hogy hozzájárulásai nemcsak az elméleti matematikához, hanem az alkalmazott matematika és a számítástechnika fejlődéséhez is jelentősek voltak, különösen a komplex rendszerek elemzésében és a számítógépes módszerek alkalmazásában. Munkássága visszanyúlik a Los Alamos-i atombomba-kutatásokig, ahol a parciális differenciálegyenletek megoldásához fejlesztett numerikus módszereket, amelyek később a modern tudomány és technológia számos területén alkalmazhatók lettek. Kiemelném a numerikus analízisben „Lax-féle ekvivalenciatételként” ismert eredményét, amely leegyszerűsítve azt bizonyítja, hogy egy numerikus módszer konvergenciája (és annak rendje) bebizonyítható két egyszerűbb, a pontos megoldás ismeretét nem feltételező tulajdonsággal, a konzisztenciával és a stabilitással.
Lax Péter mindössze 15 éves volt, amikor elköltözött Magyarországról, de a magyar nyelv, a magyar kultúra és a magyar kollégákkal való kapcsolat mindig fontos volt számára. Többször volt a Bolyai János Matematikai Társulat vendége, és részt vett a Közép-európai Egyetem (CEU) matematikai doktori programjának kialakításában is.
Ezen sorok írójának megadatott, hogy az egyik magyarországi vendégeskedése során személyesen is találkozzon vele, amikor látogatást tett és előadást tartott az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Ekkor készült a mellékelt fénykép, amelyen második felesége, Lori (aki Richard Courant lánya volt), Lax Péter, Lovász László, e sorok írója és Tóth Bálint láthatók. A beszélgetés során kiderült, hogy szinte akcentus nélkül beszélt magyarul, és elmesélte az irodalom iránti vonzódását. Elmondta, hogy magyarul és angolul is írt verseket, és rendszeresen olvas magyarul regényeket. Kedvenc írója Jókai Mór. Érdekesség, hogy ugyanakkor nincs konkrét adat arról, hogy közvetlenül foglalkozott volna zenével, esetleg zeneszerzéssel vagy zenei kutatással.
Összefoglalva, Lax Péter a 20. század egyik kiemelkedő magyar származású matematikusa volt, aki jelentős hatást gyakorolt a modern tudomány fejlődésére, különösen az alkalmazott matematika és számítástechnika területén. Munkássága meghatározó volt a numerikus analízis, azon belül a differenciálegyenletek numerikus megoldásának elméletére. Emlékét a megőrizzük!
Faragó István egyetemi tanár
BME Analízis és Operációkutatás Tanszék
Hujter Mihály Tudósnaptárban írt szócikke Lax Péterről:
https://tudosnaptar.kfki.hu/historia/egyen.php?namenev=lax
Gazda István cikke a Természet Világában jelent meg 2005 júniusában:
https://www.termeszetvilaga.hu/archiv/szamok/tv2005/tv0506/lax2.html
A KöMaL 2006 májusi számában olvasható Ratkó Éva beszélgetése az Abel-díjas Lax Péterrel:
http://db.komal.hu/KomalHU/cikk.phtml?id=201056
Ratkóné Korodi Ilona egy személyes emléket osztott meg::
„Lax Péter, az unokatestvérem, 1998-ban meghívott. Nála laktam New Yorkban. Elvitt a nyaralójába a Loon Lakehez, megszervezte, hogy Szegő Gábor lánya, Veronika, aki nekem másodunokatestvérem, San Francisco közelében vendégül lásson.
Egyszer, még New Yorkban, mutatott egy analízis tankönyvet. Ő írta, kezdőknek. Azt kérte, nézzem meg, mi a baj vele. „Mindenki dicséri, de senki nem használja. Nekem túl nagy a tekintélyem, nem mondják meg, mi a gond vele.” Én matematika-fizika szakos tanár voltam és dolgoztam pár évig a Tankönyvkiadóban szerkesztőként. Elkezdtem olvasni, láttam, hogy túl gyorsan halad. A tizedik oldal táján mutattam Péternek egy feladatot. Szerinte gyönyörű, három új fogalomhoz is kapcsolódik. Erre azt mondtam neki, hogy nem egy feladat kell három fogalomhoz, hanem minden fogalom elmélyítéséhez kell három feladat. Ez persze vicc, de ebből megértette, miért nem használják a könyvét..."
A legfrisebb szakmai cikk az MTA honlapján jelent meg ifj. Székelyhídi László részletes írásában Lax Péterről és matematikájáról:
https://mta.hu/iii-osztaly/elhunyt-lax-peter-matematikus-az-mta-tiszteleti-tagja-114475
Ebből idézve:
„Lax Péter a 20. század egyik kimagasló matematikusa volt. A több, mint fél évszázados munkássága a New York-i Courant intézet professzoraként meghatározó tényező volt az intézet fejlődésében, elérve, hogy az intézet ez alatt az időszak alatt a nyugati világ egyik matematikai fellegvárává vált. Ebben fontos volt Lax irányelve a matematika egységét illetőleg. Sokszor hangsúlyozta, hogy nem szabad a matematikát felosztani elméleti (tiszta) és alkalmazott ágakra, hanem fontos a kettő kölcsönös kapcsolatát aktívan ápolni. 2005-ben egy interjúban, amikor az alkalmazott és tiszta matematika kapcsolatáról kérdezték, válaszában Joe Keller-t idézte: a tiszta matematika az alkalmazott matematika része…
Munkássága, a matematikához és a matematikai társadalomhoz való viszonya, kutatási eredményeinek a mélysége, mennyisége és hatása a 20. század matematikájára egyedülálló és példaértékű."
