Az M1 TV 2004. november 14-én Hungarikum című műsorában közvetítette Baló György beszélgetését Simonovits Miklóssal. A kombinatorikával, extremális gráfelmélettel foglalkozó kutatóprofesszor azóta már Széchenyi-díjas akadémikus. Az interjúban diszkrét matematikáról, a Rényi Intézetről, a matematika tételeiről, és arról is beszél, hogy mi volt vonzó ebben a tudományban. 17 év elteltével mai szemmel érdekes újra megnézni a felvételt.
Mi maradt ki a riportból? Talán eshetett volna több szó a tehetséggondozásról. Simonovits Miklós ma úgy látja, az egyik nagy probléma, hogy már az egyetemet sem itthon végzik el a legtehetségesebbek. Véleménye szerint egy ilyen kis országban meg kell elégednünk aránylag kevés matematikai terület magasszintű művelésével. Magyarországot jól ismerik nemzetközi hírű matematikusairól. Egyszer megkérdezték Erdős Pált, hogy biztosítható-e, hogy a jövőben is az élvonalban maradjunk. Ezt semmi nem garantálja – válaszolta.
A most következő videó közlési jogát 3 évre vásárolhattuk meg. Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy az MTVA által az Érintő elektronikus folyóirat weboldalán 3 éves felhasználásra átadott 2004-ben műsorra tűzött felvételt harmadik fél semmilyen formában nem használhatja!