Alapkutatással a vakság ellen: Roska Botond neurobiológus

Alapkutatással a vakság ellen: Roska Botond neurobiológus

Az alapkutatások, az alkalmazott kutatások és az innováció összetartozására emlékeztető örvendetes hír, hogy 2019. augusztus 20-án Roska Botond neurobiológus kapta a legmagasabb állami kitüntetést, a Magyar Szent István-rendet.

 

Az államfő, Áder János köztársasági elnök, köszöntő beszédében a professzort méltatva úgy fogalmazott, hogy a Szent István-rend idei kitüntetettje nem a műtőben, hanem a laboratóriumban foglalkozik életünk egyik legértékesebb, mégis törékeny kincsével: a látással. Roska Botond olyan orvos, aki nem maga gyógyít, de lehetővé teszi, hogy mások az ő kutatási eredményeit felhasználva gyógyítani tudjanak. (fotó: MTI)

Roska Botond neurobiológus kutatóorvos, a Bázeli Molekuláris és Klinikai Szemészeti Intézet igazgatója, a Bázeli Egyetem Orvostudományi Karának professzora, a Friedrich Miescher Orvosi Kutatóintézet neurobiológiai kutatócsoportjának vezetője. Édesapja a neurális hálózatok kutatását Magyarországon megalapozó Roska Tamás (1940-2014) Széchenyi- és Bolyai-díjas villamosmérnök, akadémikus.

 

Roska Botond csaknem húsz szabadalom, hetven tudományos cikk szerzője. 2019-ben első, amelyet a vizuális információ alapvető feldolgozási folyamatainak felfedezéséért és a látás-visszaállító génterápia kidolgozásáért ítéltek neki oda.

Kutatócsoportjával feltérképezte, hogy a látórendszer különféle sejtjei hogyan nyerik ki a környezetből a vizuális információt. A molekuláris mechanizmus alapján kidolgozott génterápiájuk visszaállíthatja azok látását, akik genetikai rendellenesség miatt lettek látáskárosultak. Olyan látásérzékelőt fejlesztettek ki, amely a sérült szemideghártya, a retina megfelelő sejtjeinek működésébe való beavatkozással képes eljuttatni a vizuális információt a betegek központi idegrendszerébe. 

A mesterséges retina építésének matematikai vonzatai is vannak: nemlineáris differenciálegyenletek érzékenységi vizsgálatai alapján építenek emberi bőr biopsziából sok ezer retinát egy Petri-csészében. További szakmai részleteket illetően érdemes elolvasni az alábbi cikket:

https://qubit.hu/2019/01/29/roska-botond-olyan-vaksag-amin-nem-lehet-segiteni-nem-letezik

 

Nyilvános sajtóhírek alapján összeállította Gerencsér László és Oláh Vera