Az Innotéka (tudomány, innováció, zöld környezet) magazin 2023. júniusi számában jelent meg a Röst Gergellyel készült legfrissebb riport.
„Manapság az iparban, a gazdaságban, a bankszektorban nagyon sok matematikus dolgozik, mint ahogy más tudományterületeken is szükség van ránk” – kezdi a lényeggel a Szegedi Tudományegyetem tanszékvezetője. Elmondja, hogyan szerette meg a matematikát és a focit. Beszél arról, hogyan szervezte meg Magyarországon az első matematikai járványtani kutatócsoportot, hogyan változott meg az élete 2020 tavaszától, amikor a koronavírus-járvány miatt élesben kellett alkalmaznia a matematikát.
2022 novembere óta Röst Gergely a szakmai vezetője az Egészségbiztonság Nemzeti Laboratóriumának, ahol 16 egyetem 160 kutatójának munkáját koordinálja. A laboratóriumban a járványmatematikai, a járványökológiai, az invázióbiológiai és az adatvezérelt egészség divízióban az első megfigyelésektől a járványterjedés modellezésén át az egészségügyi ellátórendszer felkészítéséig folynak a kutatások. Monitorozzák a magyar társadalmat a jövőben lehetségesen veszélyeztető kórokozókat, terjesztőiket, élőhelyeiket, kockázatelemzéseket, epidemiológiai előrejelzéseket készítenek.
A festményt Kotnyek István neves nagykanizsai festőművész (Röst Gergely apósa) készítette vejének ajándékba. Fotó: Innotéka/Karnok Csaba
A teljes riportot itt olvashatják: https://www.innoteka.hu/cikk/akinek_a_matematika_munka_es_szorakozas_is.2741.html.