Neve országosan ismert a matematikatanárok körében, feladatgyűjteményei és könyvei igen népszerűek a matekot kedvelő iskolások és szüleik között is. Róka Sándor − aki többek között 2023 óta az Érintő Héttusa rovatának és feladatainak szerkesztője − idén január végén váratlan levelet kapott. A Nemzeti Matematikai Versenyek Világszövetségének (World Federation of National Mathematics Competitions) elnöke értesítette és gratulált a WFNMC 2026-os Erdős-díjának elnyeréséhez, ami igencsak meglepte a díjazottat. Nem számított rá.
Az 1984-ben alakult Szövetség társszervezete a Nemzetközi Matematikai Oktatási Bizottságnak − International Commission for Mathematical Instruction (ICMI) −, amely többek között rendezője a matematikaoktatás kutatása és fejlesztése nemzetközi konferenciáinak (ICME).
A WFNMC adja ki a Mathematics Competitions című szaklapot, és 2026 júliusában rendezi meg 10. kongresszusát (1990 óta négyévenként), ahol hivatalosan hirdetik ki az idei Erdős Pál Díjat elnyertek nevét és méltatását.
Berzsenyi György terjesztette fel a díjra Róka Sándort, akinek munkásságát jól ismerte, ő kérte fel az ajánlás megírására Freud Róbertet és Kiss Gézát.
Erdős Pálról több díjat is elneveztek, az MTA Matematikai Tudományok Osztályának egyik díját is. Azt, hogy a nemzetközi szervezet is róla nevezte el a kitüntetését, az indokolta, hogy Erdős haláláig aktívan részt vett a Matematikaversenyek Világszövetségének konferenciáin. A WFNMC Erdős-díját azoknak ítélik oda, akik elismerten sokat tettek országukban matematikaversenyek megrendezéséért, mind tartalmilag, mind szervezéssel elősegítve a matematikai tehetséggondozást. Érdemes végig nézni, kik is kapták ezt a nemzetközi elismerést 1992 óta: https://www.wfnmc.org/awards.html. Közöttük van a magyar-amerikai matematikus, Berzsenyi György (1996), Surányi János és Reiman István (2000), Pelikán József (2014), és Kós Géza (2022), akik példátlanul sokat tettek a magyar matematika ifjú tehetségeinek nemzetközi elismertetéséért a KöMaL folyóirattal vagy a Nemzetközi Diákolimpiákra való felkészítéssel, feladatötletekkel, a versenyzők mentorálásával stb.
Hozzájuk csatlakozott most Róka Sándor (2026). Az ajánlás főként az Abacus megalapítását emeli ki, pedig azóta rengeteg más érdeme is van a magyar matematika népszerűsítésében. Persze az, hogy a helyi feladatbeküldő versenyéből létrehozta és sokáig szinte egyedül működtette a „KöMaL kistestvérét” az épp százévés középiskolai matematikai lapok mintájára az általános iskolások számára, már 1994-ben csodaszámba ment, ennél már csak az volt nagyobb csoda, hogy 1998-ban el tudta engedni, és az Abacus működtetését a kecskeméti MATEGYE (Matematikában Tehetséges Gyermekekért) Alapítványra és a Bolyai János Matematikai Társulatra bízta. A folyóirat mind a mai napig országos népszerűségnek örvend. De ő volt az is, aki 2000-ben felvetette, hogy mi lenne, ha a tanítók és tanárok maguk is kipróbálnák, milyen az, amikor időre kell versenyfeladatot megoldani, megtapasztalni, hogy milyen helyzetekben rontanak, vagy mi számíthat könnyű feladatnak. Így indult a matematikatanárok éves összejövetelén, a Rátz László Vándorgyűlésen a Tanárverseny, ami azóta is az egyik legkedveltebb program.
Tanított középiskolában és egyetemen, közben folyamatosan vezetett matematika szakköröket, két évtizedig tanított az Erdős Pál Matematikai Tehetséggondozó Iskolában. Országos versenyek versenybizottságának tagjaként rengeteg feladatot tűzött ki, de feladatokat küldött szinte minden matematikaversenyre. Az sem véletlen, hogy ő lett az egyik legelső Ericsson-díjas (később Rátz Tanár Úr Életműdíjat is elnyert), és éveken át bíráló az Ericsson és a Rátz Tanár Úr díjbizottságokban.

Az évek során rengeteg ötlettel próbálkozott az iskolai és az iskolán túli matematikaoktatás, népszerűsítés és versenyeztetés területén, kreativitása szinte nem ismer határokat. Bizonyára ezért is találtak egymásra a Typotex kiadóval az 1000 feladat az elemi matematika köréből című könyvének megjelenése után, amelyet számos további kiadvány követett.
A Wikipedián részletesen megtudható szinte minden szakmai életútjáról és tevékenységéről, ott található több mint 70 (!) könyvének és harminegynéhány cikkének felsorolása is, alább csak néhány van mutatóban.
Az Érintő szívből gratulál szerkesztőjének a sokszorosan is megérdemelt, Erdős Pálról elnevezett díjhoz (akiről egyébként egyik nemrég megjelent könyve is szól).





