Aktuális szám: 33. szám 2024. szeptember 

díjazottak

  • Diáktalálkozó a felvidéki Komáromban 25. alkalommal

    A Nagy Károly Matematikai Diáktalálkozó megálmodója negyed századdal ezelőtt Oláh György tanár úr volt. Húsz éven át fáradhatatlanul szervezte a közös tanár-diák találkozót, ami személyes barátokká tette a Kárpát-medence legjobb tehetséggondozó matematikatanárait

    ...
  • Díjátadók diákoknak, tanároknak 2019 tavaszán

    Az Arany Dániel Matematikai Tanulóverseny évtizedek óta a 15–17 éves, a matematika OKTV 

    Egy álom megvalósul

    Ebben az évben az Ericsson-díjak átadására a vállalat tavaly felépített új, szupermodern székházában, az Ericsson Házban került sor május 31-én. Az elismerésben olyan tanárok

    ...
  • Egy siker fényében − ismerjük meg az IMC-t!

    A Tokiói Olimpián (és azóta a Paralimpián) elért sikerek sem homályosítják el a tudományos-szakmai versenyeken, megmérettetéseken elért magyar sikereket. Augusztus elején Gáspár Attila (ELTE) fényes győzelmet aratott az egyetemistáknak szervezett International Mathematics Competition verseny abszolút első helyének megszerzésével. Kós Géza, az egyik fő szervező ...

  • Életműdjak a természettudományos oktatásért

    2019. december 4-én 19. alkalommal adták újabb nyolc tanárnak az Ericsson Magyarország, a Graphisoft és a Richter Gedeon Nyrt. által alapított Rátz Tanár Úr Életműdíjat. A díj célja, hogy felhívja a figyelmet a természettudományos oktatás fontosságára és elismerje az ezen a területen kiemelkedő teljesítményt nyújtó pedagógusok munkáját. Tovább...

  • Erdős Gábor és Varga József Rátz Tanár Úr Életműdíjasok

    2022. december 12-én 22. alkalommal adták át 2-2 matematikát, fizikát, kémiát, illetve biológiát oktató pedagógusnak a Rátz Tanár Úr Életműdíjat. Az idei évtől kezdődően a díjazott tanárok egyenként 2 millió forinttal járó elismerést vehettek át a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében. A Magyar Természettudományos Oktatásért Alapítvány több mint két évtizede ismerve a közoktatásban dolgozók nehéz helyzetét, egyedülálló módon támogatja a reáltantárgyakat magas színvonalon oktató,

    ...
  • Erdős László Schrödinger-díjas

    Az Osztrák Tudományos Akadémia 2020 márciusában Erdős Lászlónak, az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet professzorának ítélte az Erwin Schrödinger-díjat. A jelentős kitüntetést a matematika és a fizika határterületein végzett kiemelkedő munkásságáért kapta, különösen tekintettel a véletlen mátrixok elméletében elért úttörő eredményeire. Tovább…

  • Ericsson-díj 2017

    Az Ericsson-díj 2017. évi díjátadó ünnepségét május 30-án tartották a Magyar Tudományos Akadémia Felolvasótermében. Az Ericsson Magyarország Kutatás-Fejlesztési Igazgatósága által 1999-ben alapított díjat általános-, vagy középiskolákban fizikát vagy

    ...
  • Ericsson-díj eredményhirdetés 2020

    Matematikából és fizikából is 4-4 tanár érdemelte ki a tavalyi évben az  Ericsson által 21-edszer kitűzött díjakat. A nyertesek matematikából: Szilágyiné Manasses Melinda, Győry Ákos, Juhász Péter és Lángné Juhász Szilvia, fizikából pedig Siposs András, Hömöstrei Mihály, Rudolf Tamásné és Szabó László Attila. A 2020 decemberében lezajlott online díjkiosztó videói és a díjazottak méltatása ...

  • Ez történt a MEMO 2021-en

    Augusztus végén Zágrábban rendezték meg a 15. Közép-európai Matematikai Olimpiát, a MEMO 2021-et, amelyen csapatversenyben 11 ország közül Magyarország az ezüstérmet szerezte meg. A csapat tagjai, akiket a tanév folyamán szakkörökön, nyári edzőtáborban készítettek fel és a válogatóversenyeken választottak ki, nagyon szép eredményeket értek el az egyéni versenyeken is. Következik a csapatvezetők és a diákok...

  • Gács András-díjazottak a Matematikus hangversenyen

    A 2022. évi Gács András-díjat  az ELTE két oktatója, Bérczi Kristóf és Frenkel Péter kapta meg. A Gács András-díjat 2018-ban és 2019-ben is az ELTE dísztermében tartott Matematikus hangverseny keretében adták át, azonban 2020-ban és 2021-ben nem lehetett megtartani az ünnepélyes díjátadót. Ezért 2022. október 5-én nemcsak az idei, de a tavalyi és a tavalyelőtti díjazottakat is köszöntötték az

    ...
  • Gulyás, meggyleves, lángos és dobostorta

    Az amerikai ipari és alkalmazott matematikai társulat, a SIAM (Society for Industrial and Applied Mathematics) éves legjelentősebb díját Neumann János után nevezték el (

    ...
  • Hongkongi levél

    A levelet egy debreceni és egy szegedi gimnazista írta, nevüket évek óta ismerjük a versenyekről, feladatmegoldásban kiválóak, és most kiderült, hogy nemcsak számolni, de írni is egész jól tudnak :-). 

    ...
  • Jótól jót tanulni...Két díjátadó egy napon

    2018. június 8-án délelőtt adták át az Ericsson-díjakat a Magyar Tudományos Akadémia Felolvasó termében, délután pedig a Pesti Vigadó dísztermében került sor hatodik alkalommal a Bonis Bona

    ...
  • Kellenek a kiváló tanárok

    A Rátz Tanár Úr Életműdíjról tavaly, 2016 decemberében is beszámolt az Érintő. Ezt az elismerést az iskolák 5-12. évfolyamain matematikát, fizikát, biológiát vagy kémiát tanító tanároknak ítélik oda, akik tantárgyaik népszerűsítésében és a

    ...
  • Kellenek a kiváló tanárok

    A Rátz Tanár Úr Életműdíjról tavaly, 2016 decemberében is beszámolt az Érintő. Ezt az elismerést az iskolák 5-12. évfolyamain matematikát, fizikát, biológiát vagy kémiát tanító tanároknak ítélik oda, akik tantárgyaik népszerűsítésében és a

    ...
  • Két augusztusi jó hír

    Bizonyára értesültek már olvasóink arról, hogy  Lovász László 2021. aug. 20-án megkapta a Magyar Szent István Rend kitüntetést. Egyúttal arról is beszámolunk, hogy a Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet az ELKH támogatásával új konferenciaközpontot alapított, az  Erdős Centert. Az első tematikus szemesztert a nagy hálózatok témájában 2022 tavaszán Lovász professzor szervezi. Tovább...

  • Kitüntetett matematikusok – 2020

    Több kiváló matematikusunk sikeréhez gratulálunk: Gödel-díjat nyert Tardos Gábor; Széchenyi-díjat Pálfy Péter Pál és Szőnyi Tamás,Akadémiai Díjat Buczolich Zoltán; QP Akadémiai Kiválóság díjat Röst Gergely; Gyires Béla-díjat Csomós Petra;az Európai Kutatási Tanács (ERC) Advanced Grant pályázatán nyert Pach János.

    ...
  • Kovács Csongorné, Rátz Tanár Úr Életműdíjas 2019-ben

    „A tanítás örökös keresés: hogyan lehetne közelebb vinni, jobban megértetni a gyerekekkel az adott témát, milyen módszerrel, milyen játékokkal lehet felépíteni egy-egy fogalmat, vagy hogyan gyakoroljunk, hogy ne legyen unalmas, hogyan lehetne örömet szerezni matekórán. A legtöbb ötletet, módszert a kollégáimtól lestem el. Kötelező „lopni" egymástól, hiszen egy jó tanár órája rengeteg ötletet indíthat el bennünk." ...

  • Kürschák József Matematikai Tanulóverseny

    A 2016. évi Kürschák József Matematikai Tanulóverseny díjazottjai a fényképen (balról): Kovács Benedek, Molnár-Sáska Zoltán és Bukva Balázs a Budapesti Fazekas Mihály Gimnáziumból, Gáspár Attila a miskolci Földes Ferenc

    ...