BME TTK Science Camp 2025

Facebook
Nyomtatás

Természettudományos tábor középiskolásoknak

A tábort 2016-ban rendeztük meg először, az idei a 9. alkalom volt, július 6. és 11. között. A középiskolásoknak meghirdetett tábor fontos eleme a BME TTK komplex pályaorientációs, ismeretterjesztő tevékenységének.

A Science Camp egyhetes, ingyenes, bentlakásos, teljes ellátást biztosító természettudományos tábor. Célközönsége a 10. és 11. osztályt végzett középiskolások. A szállást a Műegyetem kollégiumaiban tudjuk megoldani, az étkezést az egyetemi menzákon.

A szükséges anyagi forrást céges támogatásokból, pályázatokból és kari forrásból tudjuk biztosítani. A táborozók száma 40–60 fő között szokott változni, a pénzügyi lehetőségek függvényében. Az idén rekordszámú, 70 diákot tudtunk fogadni a Belügyminisztérium támogatásának köszönhetően.

Az idei táborunkba 5 országból, 79 településről, 100-nál több oktatási intézményből közel 150 diák jelentkezett. A térképen nyomon követhető a jelentkezők földrajzi eloszlása. (A franciaországi jelentkező ezen a térképen nem látható.)

Terkep

Főleg azoknak a diákoknak a jelentkezését vártuk, akik érdeklődnek a STEM tudományok iránt, de még bizonytalanok abban, hol tanuljanak tovább, milyen pályát válasszanak. Az érdeklődés, mint minden évben, az idén is nagy volt. A kiválasztás a tanulmányi eredmények és a tanári ajánlólevelek alapján történt. A táborozók kiválasztásában nagy szerepet játszott az esélyegyenlőség biztosítása: esélyteremtés lányoknak, vidékieknek, határon túliaknak, nem elitiskolába járóknak. Azokat próbáltuk meghívni, akikre befolyásunk lehet abban az értelemben, hogy a STEM tárgyak, a BME felé tudjuk őket orientálni.

A tábor célja a matematika, a fizika sokszínűségének, más tudományterületekhez (műszaki, közgazdasági, orvosi, társadalomtudományi stb.) kapcsolódásának bemutatása. Olyan témákat is felvillantottunk a diákoknak, amelyekkel a középiskolában nem találkoznak, de az aktív pályafutásuk során meghatározóak lehetnek.

Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a fiatalok közvetlen tapasztalatot szerezzenek a munka világából is, céges látogatásokon keresztül. Első kézből szerezzenek információt, lássák, hogy dolgozik egy csapatban egy gépészmérnök és egy fizikus, informatikus stb. Ezekhez a látogatásokhoz igénybe vettük a volt hallgatóink munkaerőpiaci tapasztalatait is. A csapatmunkára nagy hangsúlyt fektettünk. A táborozók csoportokba voltak osztva a témák feldolgozásához, csapatversenyhez, vetélkedőhöz. Nagyon fontos cél volt az is, hogy össze tudják hasonlítani magukat a korosztályuk más tagjaival, például az érkezéskor többen aggódtak, hogy nem elég okosak a táborhoz. 

A tábor szellemisége: tudásszerzés első kézből, élményalapú tanulás, kollaboratív tanulás.

A tábor tartalmát minden évben előadásokból, laborlátogatásokból, céges látogatásokból, sport, közösségi és kulturális programokból állítjuk össze.

A célok között szerepel az egyetemi működés, a hallgatói élet megismertetése, közelebb hozása a programok megvalósításában résztvevő egyetemi hallgatók segítségével. Célunk a diákok látókörének, nyitottságának fejlesztése, pénzügyi, jogi kultúrájuk, innovációs készségük erősítése, valamint kulturális, közösségi és sport programokon keresztül a XI. kerület és a Műegyetem bemutatása. Abban a reményben is tesszük ezt, hogy a táborozók továbbtanulási céljaik között a Műegyetemet jelölik meg első helyen, akár külföldi felsőoktatási intézményekkel szemben is.

A sokféle, több helyszínen zajló, sűrű program megvalósításában az első perctől kezdve fontos szerepet szántunk az egyetemi hallgatóknak (főleg matematikus, fizikus, kognitívtudományiszakos hallgatók). Aktívan részt vettek a helyszínek közötti eligazodásban, a kollégiumi életbe való beilleszkedésben, a közösségi programok megvalósításában, a verseny lebonyolításában. A közreműködő 20 fizikus-matematikus hallgatót nem tekinthetjük egyszerű segítőknek, őket is aktív táborozóknak kell tekinteni. Ugyanis a szakmai programok fontos szerepet játszanak az ő természettudományos nevelésükben is, világszemléletük formálásában, a választott szakjuk iránti elkötelezettségben. Amellett, hogy jelentős szerepet vállalnak a tudás közvetítésében például a személyes beszélgetések kapcsán, a tábor alkalmat ad nekik a társadalmi felelősségvállalás gyakorlására.

Támogatók:Együttműködő partnerek:
Belügyminisztérium,
Robert Bosch Kft.,
Richter Gedeon Nyrt.,
Semilab,
77Eleketronika Kft.,
Bolyai János Matematikai Társulat,
Magyar Orvosfizikai Társaság,
Morgan Stanley,
Jövőnk Nukleáris Energetikusáért Alapítvány.  
BlackRock,
SZTAKI HUN-REN,
MVM,
Semmelweis Egyetem,
Központi Laboratórium,
Diagnosticum Zrt.,
Pro Progressio Alapítvány,
Szkéné Színház,
MÜHASZ,
MŰSZAK.  

A tábor zárásaként a diákok elégedettségi kérdőívet töltöttek ki. Ezek feldolgozása folyamatban van. Az első áttekintés után az már látszik, hogy a diákok nagyon jó élményekkel gazdagodtak.

A tábor egészére kapott osztályzatok átlaga: 4,83.

A kísérő hallgatók munkájára, közreműködésére kapott osztályzatok átlaga: 4,93.

Kritikaként leginkább a program túlzsúfoltsága, a kevés szabadidő merült fel.

A táborozók érdeklődése nagyon szerteágazó volt, ezért több esetben szerveztünk párhuzamosan megvalósuló programokat, amelyek közül érdeklődésük szerint választhattak.

tablazat

A táborozókkal (amennyiben ehhez hozzájárulnak) a következő tanévben, tanévekben tartani fogjuk a kapcsolatot. Rendszeresen küldünk meghívókat, tájékoztatjuk őket a különböző kari, egyetemi pályaorientációs, tudományos ismeretterjesztő programjainkról.

A táborban való aktív részvételt a BME 15 intézményi felvételi ponttal díjazza. A tábor (folyamatosan bővülő) Facebook oldala további információkat és lelkesítő fényképeket tartalmaz.

Lángné dr. Lázi Márta címzetes egyetemi tanár, BME TTK
Andorfi István PhD hallgató, TTK NTI

A rovat ajánlott cikkei
2026-ban is március 14. a Matematika Nemzetközi Világnapja (π-nap), úgyhogy ismét lesz Matek az Utcán! A program célja, hogy az utca emberét bevonjuk érdekes matematikai tevékenységekbe szabadtéri helyszíneken szerte az országban. Várjuk az önkéntes szervezőket!
2026. január 12-én, életének 87. évében szelíden, csendesen örökre elaludt a mindenki által nagyon szeretett és tisztelt oktató és kutató, Károlyi Katalin.  Hosszú éveken át az ELTE TTK Alkalmazott Analízis és Számításmatematikai Tanszékén (korábban Alkalmazott Analízis Tanszék) dolgozott. Generációkat tanított matematikára, különösen az analízis területén.
A Bolyai János Matematikai Társulat 2025-ben odaítélt díjait ezúttal az MTA200 ünnepi rendezvényeinek keretében 2026. január 9-én a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében adták át. Cikkünkben bemutatjuk a díjazottak eredményeit. A Szele Tibor Emlékérmet Pyber László, a HUN-REN Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet ku­ta­tó­pro­fesszo­ra vette át, nyitóképünkön kollégáival, a Bolyai Társulat elnökével, Pálfy Péter Pállal és a díjbizottság elnökével, Laczkovich Miklóssal. (Fotó: MTA, Szigeti Tamás.)
2026 januárja a matematika hónapja a Magyar Tudományos Akadémián. A jan. 5-i kiállítás megnyitója után jan. 9-én került sor a Matematikai Társulat, a KöMaL, a tehetséggondozó rendszer és a nemzetközi diákolimpiák bemutatására, és a Bolyai Társulat 2025. évi díjainak átadására.
Minden érdeklődőt várnak a Magyar Tudományos Akadémia székházában az MTA Matematikai Tudományok Osztályának ünnepi rendezvényein 2026. január 5.-től 29.-ig. Nemcsak előadások, de kiállítás, filmvetítések is színesítik a sűrű programot.
Hírlevél feliratkozás
Az reCAPTCHA V3 használatához hozzá kell adnod az API-kulcsot, és be kell fejezned a telepítési folyamatot a Vezérlőpult > Elementor > Beállítások > Integrációk> reCAPTCHA V3 menüpontban.