Hogyan készülünk az (idei) EGMO-ra?

Facebook
Nyomtatás

Sikeresen lezárult a Lányok Európai Matematikai Olimpiájára jelentkezők felkészítésének első része, és megtörtént az EGMO 2021-en részt vevő magyar csapat kiválasztása. A felkészítésre 47 lány regisztrált, ami sokkal több, mint a korábbi években bármikor. Ez bizonyára annak köszönhető, hogy egyre többen hallanak a versenyről már általános iskolában és gimnázium elején. A nagy érdeklődés azért is biztató, mivel 2022-ben Magyarország szervezi az EGMO-t, így jövőre tőlünk 8 lány is mehet a diákolimpiára.

Őszi felkészülés

Az őszi félévben a felkészítés elsősorban tematikus feladatsorok megoldásából áll. Augusztustól novemberig négy anyagot küldtünk ki: kombinatorika, geometria, számelmélet és algebra témakörökben kaptak segédanyagot és feladatsort a diákok. A feladatsorokat úgy állítjuk össze, hogy a fontosabb ötletek, megoldási módszerek előkerüljenek a megoldások során. A feladatsor mellé küldött segédanyag összefoglalja az adott témában leggyakrabban használatos ötleteket. Mindegyik feladatsort körülbelül egy hónap alatt kell megoldani. Itt nem a versenyzés a lényeges elem, hanem hogy minél többet fejlődjenek. A lányok bármikor kérhetnek segítséget a feladatokhoz. A beküldött megoldásaikra nem pontszámot, hanem személyes visszajelzést adunk, ezeket a saját szintjükhöz igazítjuk.

Első válogatóverseny

Emellett lezajlott az első válogató is, ami egyúttal az IMO és MEMO diákolimpiák válogatóversenye is. A versenyre 96-an regisztráltak, 85 diák adott be dolgozatot, közülük 36 lány. Az első válogatót egészségügyi megfontolások alapján online, egy zoom konferencia keretében tartottuk meg. Azaz a diákok jelentős része otthon, kamera előtt oldotta meg a feladatokat.

Mint minden évben, idén is négy feladatot kaptak a versenyzők a rendelkezésükre álló négy és fél órára. A válogató feladatainak megoldását ezt követően online bemutattuk, illetve a versenyzők e-mailben is megkapták. A jók között a legjobbak eredményei a hivatalos magyarországi olimpiai honlapon tekinthetők meg: https://cms.renyi.hu/olimpiak/hu/allas.

Második válogatóverseny

A 2021-es EGMO-ra való felkészítés további részében januárban egy válogatóhoz hasonló vegyes feladatsoron dolgozhattak a lányok, majd február 3-án a Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézetben zajlott le a 2. EGMO válogató. Ezen a nem szokványos feladatokat tartalmazó versenyen 29 lány vett részt, ez a korábbi évekhez képest nagy örömünkre szinte a duplájára nőtt. A résztvevőknek a beadott munkájukra (az első válogatóhoz hasonlóan) személyes visszajelzést is adtunk.

A Rényi Intézetben készült fotókon is látszik, hogy mindenki nagyon komolyan vette a megmérettetést:

Valogato kep elore
Valogato kep nagyterem oFC scaled
Valogato kep 4 oFC scaled

Az idei Lányok Európai Matematikai Olimpiáját Grúzia szervezi 2021. április 9-15. között, online formában. A verseny weboldala: https://egmo2021.atsu.edu.ge/what-is-egmo-2021/. A Magyarországot képviselő csapat − az EGMO történelmében idén először − négy végzős diákból áll:

Hámori Janka (Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium), Velich Nóra, Nguyen Bich Diep és Győrffy Johanna (Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Gimnázium).

logo 003 oFCRajtuk kívül a legjobbak az EGMO feladatsoraihoz hasonló vegyes feladatsorok segítségével gyakorolhatnak, illetve egy tervezetten hibrid formában megtartott felkészítő hétvégén is részt vehetnek. A Magyarországot képviselő csapat tagjai mentor segítségével egy hónap intenzív matematikai és lelki felkészítést kapnak.

Reméljük, hogy jövőre is hasonlóan sok lelkes lánnyal találkozhatunk a felkészítés folyamán és a válogatóversenyeken!

Fekete Panna, Kiss Melinda Flóra az EGMO felkészítő csapat nevében

A rovat ajánlott cikkei
Lax Péter születésének 100. évfordulója alkalmából emlékkollokviumot rendeznek a Rényi Intézet Nagytermében, 2026. szeptember 21-én 14 órai kezdettel. Magyar kutatók is bemutatják olyan munkáikat, amelyek szorosan kapcsolódnak a tavaly ehunyt Abel-díjas matematikus életművéhez.
Kiváló eredménnyel tért haza a Nemzetközi Matematikai Diákolimpiáról Sanghajból a magyar csapat: 117 ország közül a 16. helyet szerzték meg, és mindenkinek jutott érem: 1 arany, 1 ezüst és 4 bronz. Dobos Sándor, aki már 30 éve csapatvezető-helyettes, beszámolt az egész éves felkészülésről és a versenyről.
A Szegedi Tudományegyetem Bolyai Intézete egész évben várja színes programjaival az érdeklődőket, tanárokat és diákokat. Szeptembertől ismét elindítja csütörtök délutáni matematikát népszerűsítő előadásait, foglalkozásait. A 11. osztályosoknak pedig idén nyáron is megszervezték a LEMMA tábort, ahol a matematikát szerető középiskolások öt napon át rengeteg tudást és élményt szerezhettek.
Nemrég érkezett a BME Matematika Intézettől a hír, hogy elhunyt Szabados Tamás, a Sztochasztika Tanszék nyugalmazott egyetemi docense. Kollégája, Bolla Marianna, az MTA doktora írt róla, nem egy teljes életművét átfogó nekrológot, inkább személyes visszaemlékezést a vele való közös munkára élete utolsó évtizedében.
2026-ban Róka Sándor megkapta a Nemzeti Matematikai Versenyek Világszövetségének Erdős Pál-díját. A díjátadó júliusban esedékes. A hivatalos indokláson túli szakmai eredményei, egész eddigi munkássága miatt is jogos a magyar matematikát is megtisztelő elismerés.
Hírlevél feliratkozás