Cikkünk első két részében azzal foglalkoztunk, hogy hány tesztelést kell végeznünk, ha adott
pontossággal szeretnénk megállapítani, megbecsülni egy adott betegségben szenvedők
arányát. Ehhez felidéztük a normális eloszlással való közelítést (1. rész), a
konfidenciaintervallum fogalmát, és bemutattuk a maximum-likelihood becslést (2. rész), ami alátámasztotta azt a természetesnek tűnő becslési módszert, hogy az ismeretlen
valószínűséget a bekövetkezett kísérletek arányával becsüljük. Azonban még ennek az egyszerű módszernek is lehetnek hátrányai − állítja Backhausz Ágnes.