szakkör

A 2022-es oslói Nemzetközi Matematikai Diák­olim­piai felkészülésről, a versenyt megelőző utolsó edzőtáborról, és magáról az IMO versenyről ír Dobos Sándor, a magyar csapat helyettes vezetője. A szakkört tartók, dolgozatokat jaavítók, koordinátorok, szervezők hosszú névsora mutatja, hogy azok, akik a korábbi évek versenyzői voltak, szinte kivétel nélkül önzetlenül segítik a mostani olimpikonokat, és ez a szép hagyomány egy szé­les­kö­rű, összetartó fiatal matematikus ge­ne­rá­ció felnövekvését tudja támogatni.

A tavasz közeledtével mindannyian ki szeretnénk mozdulni a szabadba, végre korlátozások nélkül lehet rendezvényeket, versenyeket, táborokat szervezni. Például az április-májusi Medve Szabadtéri Matekversenyre – országszerte 19 helyszínre – március végéig lehet kedvezményesen jelentkezni tanároknak és csapatoknak 3.-tól 12. osztályosokig, és van még néhány hely a nyári Medve Matektáborokban is.

A középiskolai MTA Alumni program célja, hogy kutatóvá vált egykori diákok az alma materükbe visszatérve tudományt népszerűsítő, is­me­ret­ter­jesz­tő előadásokat tartsanak, és így közvetlen kapcsolatot alakítsanak ki az akadémiai kutatóintézetek és az érdeklődő diákok között. A programot Freund Tamás, az Akadémia elnöke indította el 2020 végén, amelyre az Akadémia köztestületének csaknem 1600 tagja jelentkezett 2022 februárjáig. A megnyitó egyik előadója volt Miklós István.

A MATFUND Alapítvány az iskolai őszi szü­ne­tek­ben szokta megtartani a Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok (Informatika rovattal) előző évi pontversenyének ered­mény­hir­de­té­sét. Ehhez csatlakozik a KöMaL fiatal tehetségeinek konferenciája. Az újra megjelenő járvány elején, egy év kihagyás után 2021. október 26-27-én még éppen sikerült személyes jelenléttel megrendezni a KöMaL Ifjúsági Ankétot.

Nagy sikerrel zajlott 2021. november 11–12-én a Szegedi Tudományegyetem Bolyai Intézete, a SciExperts kft. és a Wolfram Research Ltd. által szervezett bevezető online Mathematica tréning. Az oktató, Karsai János (Certified Mathematica Trainer), a Bolyai Intézet docense bemutat néhány, a kurzuson készült alkalmazást.

2022-ben Magyarország rendezi a Lányok Európai Matematikai Olimpiáját, az EGMO-t, és ennek apropóján 2019 őszén indítottuk el programunkat, az évek óta működő EGMO felkészítés bővítéseként a fiatalabb korosztály számára. Az előkészítő program egyik célja, hogy minél több középiskolás lányt ösztönözzünk, segítsünk, hogy ma­te­ma­ti­ká­val foglalkozzanak, és lehetőséget biztosítsunk számukra, hogy egymást is jobban megismerjék. Baran Zsuzsa és Molnár-Sáska Gábor is a felkészítők között volt.

Kiváló eredménnyel tért haza a Nemzetközi Matematikai Diákolimpiáról Sanghajból a magyar csapat: 117 ország közül a 16. helyet szerzték meg, és mindenkinek jutott érem: 1 arany, 1 ezüst és 4 bronz. Dobos Sándor, aki már 30 éve csapatvezető-helyettes, beszámolt az egész éves felkészülésről és a versenyről.
Vajon mit jelent az Érintő olvasóinak a KöMaL? A magyar matematikai tehetséggondozás bástyáját, egy nélkülözhetelen intézményt? Egy régmúltból itt maradt, koránál fogva tiszteletre méltó, de manapság már csak keveseket érdeklő, anak­ro­nisz­ti­kus folyóiratot? Talán nem mindenki tudja, milyen új(don)ságokkal készül a KöMaL és a MATFUND Alapítvány az idei tanévben, folytatva a korábbi évek megújító törekvéseit. Kós Rita, Oláh Vera és Vladár Károly írásai következnek.
A 62. Nemzetközi Matematikai Diákolimpiát Szentpétervár rendezte meg online formában 2021. július 14-24. között. Képünkön a magyar csapat és felkészítőik: balról jobbra Dobos Sándor helyettes csapatvezető, Kovács Tamás, Fleiner Zsigmond, Velich Nóra, Szabó Kornél, Füredi Erik, Várkonyi Zsombor, Kovács Benedek felkészítő, Frenkel Péter csapatvezető. A szakkörökről, vá­lo­ga­tó­ver­se­nyek­ről, a nyári edzőtáborról és az olimpiáról itt olvashatnak.
Az idei EGMO versenyre felkészítés őszi félévéről a Gondolkodás Öröme Alapítvány honlapján jelent meg egy beszámoló. Mostanra sikeresen lezárult a Lányok Európai Matematikai Olimpiájára jelentkezők felkészítésének első része, és megtörtént az EGMO 2021-en részt vevő magyar csapat kiválasztása. A felkészítésre 47 lány regisztrált, ami sokkal több, mint a korábbi években bármikor. A nagy érdeklődés azért is biztató, mivel 2022-ben Magyarország szervezi az EGMO-t. (Fényképünk a 2. válogatón készült, a Rényi Intézet nagytermében.)
Minden kijárat egyben bejárat is valahova – ez a mondás a Logirintus nevű új matematikai-logikai kalandjátéknak nemcsak a menetére utal, de szépen leírja keletkezéstörténetének lényegét is. Online logikai kaland diákok tízezreinek, hídépítés a matektól távol álló nagyközönség és a leg­lel­ke­sebb „matek-fanok” között: Gyimesi Bernadett és Balogh Tamás László köz­re­mű­kö­dé­sé­vel bemutatjuk a Logirintus szto­ri­ját és pedagógiai vonatkozásait.
Az idei Nemzetközi Matematikai Diákolimpia (IMO) tervezett helyszíne Szentpétervár volt. Ez a beszámoló ennek a különleges évnek a felkészülési krónikája. Dobos Sándor először a szakkörök és válogatók 2020-as történetét mutatja be, majd a nyáron megrendezésre került Cyberspace Mathema­ti­cal Competition (CMC) versenyt.
A fejlett országokban is megfigyelhető az az aggasztó jelenség, hogy csökken a diákok érdeklődése a természettudományok, a technológia, a műszaki tudományok iránt, miközben egyre nagyobb szükség van ezeken a területeken széles látókörrel, komplex problémamegoldó képességgel és nagyfokú flexibilitással rendelkező szakemberekre. A BME Természettudományi Kara Science Camp néven 2016. óta szervez ingyenes természettudományos tábort hazai és határon túli középiskolás diákoknak. Lángné Lázi Márta számol be az eddigi tapasztalatokról.
2019. június 24–28. között rendezték meg 7. alkalommal az ELTE hagyományos nyári iskoláját, ami idén különféle geometriai, topológiai, algebrai témakörökre és azok kapcsolatára fókuszált. Az egyhetes programon 36 egyetemista diák vett részt a világ különböző részeiből. Fehér Zsombor így összegezte a nyári iskola programját: igencsak színvonalas előadásokat kaptunk, átgondolt, jól felépített prezentálásban. Némely részhez komolyabb előismeretek kellettek, de egy elsőéves BSc hallgató számára is befogadható volt a legtöbb dolog.
Sokszor érdeklődnek szülők és tanárok is: hol lehetne általános iskolások tehetségét fejleszteni matematikából? Például Hajdúszoboszlón, a Kovács Máté Városi Művelődési Központ és Könyvtárban, ahol Deli Lajos tartja szakkörét külön ötödikeseknek és hatodikosoknak. Így ír róla: Felvételi nincs. Bárki beiratkozhat, s részt vehet a foglalkozásokon, ha rendszeresen jár, s ha elvégzi a megbeszélt munkát… Az első szakkörösök ma már 39 évesek. Matematikusok, informatikusok, mérnökök, közgazdászok, orvosok…
Szeptember utolsó hétvégéjén Veszprémben, október elején pedig Miskolcon indul a tanév az Erdős Pál Matematikai Tehetséggondozóban. Amit a fővárosban a Fazekas és még néhány más matematika tagozatos iskola nyújt a gyerekek fejlődéséért, azt próbálja pótolni a vidéken, az ilyen lehetőségektől távol lévő fiataloknak az Erdős-program. Az eredetileg Nagykanizsáról indult program motorja Pintér Ferenc, a MaTe Alapítvány elnöke.
2018. június utolsó hetében összesen 45 középiskolás diák gyűlt össze a Dombóvár-Gunaras Hotel Európában és Apartmanparkban. A társaság egyik fele matematikával, a másik fizikával foglalkozott, a szabadidőt pedig közösen töltötték. A beszámoló a táborvezető Nagyné Szokol Ágnes, a matematikusok szakmai vezetője, Dobos Sándor és egy fizikus diák résztvevő, Benedek Kristóf élményei alapján készült. A tábort a Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapokat kiadó MATFUND Alapítvány szervezte.
Fantasztikus a Táncsicsba járni ma is, tanárként részt venni ebben a folyamatban még annál is csodálatosabb érzés. Látni, ahogy a diákjaink évről évre fejlődnek. Segíteni őket mindenben tanárként, osztályfőnökként, szinte barátként. Megélni napról napra ezt az alkotómunkát az ország – szerintünk biztosan(!) – egyik legjobb matematika-fizika-informatika munkaközösségében itt, a Kaposvári Táncsics Mihály Gimnáziumban.
Idén első alkalommal rendezték meg az IMSC (International Mathematics Summer Camp) ma­te­ma­ti­ka­tá­bort, 2023. június 19. és július 4. között Pekingben. 23 ország között mi is meghívást kaptunk a részvételre. A magyar színeket az idei MEMO-n induló csapattagok és kísérőik kép­vi­sel­ték, akik rengeteg élménnyel és tudással tértek haza. A diákok beszámolója Lenger Dániel, Borbényi Márton és Baran Zsuzsa csapatvezetők segítségével készült el.
Matematika iránt érdeklődő tizenegyedikes gimnazistáknak szervezett tábort a Szegedi Tudományegyetem Bolyai Intézete. Ez nem egy hagyományos feladatmegoldó tábor volt, célja, hogy a matematika iránt érdeklődő fiatalok képet kapjanak arról, mit is csinál egy alkalmazott vagy kutató matematikus az egyetemen és később, a munkája során. Győrffy Lajos, aki nagy lel­ke­se­dés­sel vágott bele a szervezésbe, leírja, hogyan jutott el az ötlettől és a motivációtól a LEMMA megoldásáig…