A Matematikai Társulat és a matematikai tehetséggondozás

A Magyar Tudományos Akadémia 200 éves évfordulója alkalmából hirdette meg az MTA200 Sokszínű Tudomány programsorozatát. A Matematikai Tudományok Osztályának ünnepi hónapjában, 2026 januárjában számos előadást, filmvetítést, sokféle színes programot tekinthetnek meg mindazok, akik ellátogatnak az Akadémia székházába.

A Matematika Tudományhónap keretében 2026. január 9-én A Matematikai Társulat és a matematikai tehetséggondozás címmel ünnepi előadásokat hallgathattak meg az érdeklődők. A Díszteremben megrendezett esemény első felében Páles Zsolt, a Matematikai Tudományok Osztályának elnöke köszöntötte a résztvevőket, majd Pálfy Péter Pál akadémikus tartott előadást A Bolyai János Matematikai Társulat címmel. A társulat elnöke megemlékezett a Mathematikai és Physikai Társulat 1891. évi megalakulásáról, és arról, hogy a második világháború után, a két tudományág kettéválását követően megalakult a Bolyai János Matematikai Társulat. Ismertette, ma milyen tevékenységei vannak a Príma Primissima díjjal kitüntetett szervezetnek.

Pekob es Pales
Pálfy Péter Pál és Páles Zsolt

Ezután Korándi József előadása következett: KöMaL – múlt, jelen, jövendő címmel. A folyóirat főszerkesztője beszélt az 1893 decemberében megalapított folyóirat történetéről, a később híressé vált feladatmegoldókról, a mai utódokról, a lap helyzetéről, a verseny új kezdeményezéseiről és végül a mesterséges intelligencia kihívásairól.

Korandi
Korándi József

Molnár-Sáska Gábor, A Gondolkodás Öröme Alapítvány kuratóriumi tagja tartotta meg Juhász Péterrel közösen készített előadását: Pillanatképek a magyar matematikai tehetséggondozás történetéből. A hazai tehetséggondozás sokszínű világának meghatározó elemeit mutatta be az előadó, megemlítve a népszerűbb országos matematikaversenyeket, táborokat, a nemzetközi versenyekre való felkészítés fontosabb állomásait, a szakkörök és a speciális matematika tagozatos osztályok jelentőségét.

MTA Molnar SaskaG
Molnár-Sáska Gábor

 Az IMO és más nemzetközi matematikaversenyek – a színfalak mögött címmel következett Kunszenti-Kovács Dávid előadása annak apropóján, hogy 2027-ben Magyarország lesz a házigazdája a Nemzetközi Matematikai Diákolimpiának (IMO). Az előadó, aki a jövő évi esemény fő szervezője (maga is aranyérmet nyert az IMO-n 2002-ben norvég színekben), tagja a versenysorozat folytonosságát biztosító IMO Boardnak, áttekintést adott a nemzetközi diákolimpiákról (IMO, EGMO, MEMO), beavatva a jelenlévőket a versenyek lebonyolításának kulisszatitkaiba.

Kunszenti
Kunszenti-Kovács Dávid

Páles Zsolt minden fellépőnek egy emléklappal, egy MTA200 éremmel és kitűzővel köszönte meg az előadását.

Rövid szünet után folytatódott a program a Bolyai János Matematikai Társulat 2025. évi díjainak átadásával. A díjazottak méltatását másik cikkünkben mutatjuk be.

GRÜNWALD GÉZA EMLÉKÉREM

Az indoklást felolvasta Garab Ábel, a bizottság titkára; a díjakat átadta Buczolich Zoltán, a bizottság elnöke. Az Emlékérmet kapta:

  • Kovács Benedek, az ELTE PhD hallgatója és az ELTE Lineáris Hipergráfok Kutatócsoport tudományos segédmunkatársa.
MTA BJMTdijatado Buczo kovacs
Buczolich Zoltán és Kovács Benedek

FARKAS GYULA EMLÉKDÍJ

Az indoklást felolvasta Molnár-Sáska Gábor, a bizottság titkára, a díjakat átadta Röst Gergely, a bizottság elnöke. 

MTA BJMTdijatado FGYE RostG KeligerDaniel 20260109 122724
Röst Gergely és Keliger Dániel

Az Emlékdíjat kapták:

  • Keliger Dániel,a HUN-REN Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet Dynasnet csoport kutatója és a BME Matematika Intézet Sztochasztika Tanszékének adjunktusa;
  • Madarasi Péter, a HUN-REN Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet tudományos munkatársa és az ELTE TTK Matematikai Intézet oktatója;
  • Szentpéteri Szabolcs,a HUN-REN SZTAKI munkatársa;
  • Tamás Ambrus,a HUN-REN SZTAKI Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratóriumának munkatársa.

RÉNYI KATÓ EMLÉKDÍJ

Az indoklást felolvasta Kiss Gergely, a bizottság titkára, a díjat átadta Elekes Márton, a bizottság elnöke.

Az Emlékdíj első fokozatában részesült:

  • Dávid Levente, a BME Matematika és Számítástudományok Doktori Iskola elsőéves doktorandusza;

az Emlékdíj második fokozatában részesült:

  • Christ Miranda Anna, a Berkeley Egyetem hallgatója.

 

SZELE TIBOR EMLÉKÉREM

Az indoklást felolvasta Laczkovich Miklós, a bizottság elnöke; a díjat átadta Pálfy Péter Pál, a BJMT elnöke. Az Emlékérmet kapta:

  • Pyber László, a HUN-REN Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet kutatóprofesszora.
MTA BJMTdijatado SzeleTE P3 PyberL LaczkovichM 20260109 125259

Pálfy Péter Pál, Pyber László és Laczkovich Miklós

Podoski
Podoski Károly

A progamot Podoski Károly, Pyber László korábbi tanítványa Út a kombinatorikától a csoportelméletig – Három fontos állomás fél órában címmel tartott előadása zárta, a 2025. évi Szele Tibor-emlékdíjjal kitüntetett matematikus munkásságához kapcsolódó három kiváló matematikai eredménynek, azok hatásának és utóéletének bemutatásával:

– Gráfok 3-reguláris részgráfokkal

– Az n-ed rendű nem izomorf csoportok száma

– Szorzattétel a csoportelméletben.

Az eseményről készült videófelvételek megtekinthetők az MTA Youtube csatornáján:

A nap folyamán lehetőség nyílt az MTA épületének aulájában január 5-én nyílt matematikai kiállítás megtekintésére, amely az egész hónap során várja látogatóit.

mta200 kiallitas

A további januári programokról az MTA Eseménynaptárában lehet tájékozódni, továbbá a honlapon található a Nekem a tudomány című rövidfilmsorozatban Matolcsi Máté: Az emberiség tudományokban fölhalmozott tudása felbecsülhetetlen értékű.

A rovat ajánlott cikkei
Minden érdeklődőt várnak a Magyar Tudományos Akadémia székházában az MTA Matematikai Tudományok Osztályának ünnepi rendezvényein 2026. január 5.-től 29.-ig. Nemcsak előadások, de kiállítás, filmvetítések is színesítik a sűrű programot.
2025. december 10-én a 200 éves jubileumát ünneplő Magyar Tudományos Akadémia dísztermében 25. alkalommal adták át a Rátz Tanár Úr Életműdíjakat reáltárgyakat tanító kiemelkedő pedagógusoknak. A 8 díjazott között volt az országosan is jól ismert, a matematikatanítást egész életében szívügyének tekintő Kántor Sándorné és Pintér Klára. Gratulálunk nekik és a többi kitüntetettnek!
Budapest, Kecskemét, Gödöllő és Szeged kiváló iskoláiból érkeztek a hatfős MEMO diákolimpiai csapat 11. osztályos tanulói, akik 2025. augusztusában Chemnitzben versenyeztek, egy arany-, két ezüst-, egy bronzérmet és két dicséretet szerezve. A diákok élménybeszámolójából kiderül, mi minden történt még azon a héten.
Kétnapos előadás-sorozattal ünnepli fennállásának 75. évfordulóját a HUN-REN Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet. 2025. október 27-én a Rényi Intézetben, 28-án pedig a Magyar Tudományos Akadémián előadásokkal emlékeznek az Intézet 1950-es megalapítása óta eltelt háromnegyed évszázadra.
Katona Gyula: Egy fiatalember kalandjai c. önéletrajzi könyvét ajánljuk azoknak, akik ismerik a 2024. évi Euler-éremmel nemrég kitüntetett akadémikus matematikust...
Hírlevél feliratkozás