Akinek a matematika munka és szórakozás is

Facebook
Nyomtatás

Az Innotéka (tudomány, innováció, zöld környezet) magazin 2023. júniusi számában jelent meg a Röst Gergellyel készült  legfrissebb riport.

„Manapság az iparban, a gazdaságban, a bank­szektorban nagyon sok matematikus dolgozik, mint ahogy más tudomány­területeken is szükség van ránk” – kezdi a lényeggel a Szegedi Tudományegyetem tanszékvezetője. Elmondja, hogyan szerette meg a matematikát és a focit. Beszél arról, hogyan szervezte meg Magyarországon az első matematikai járványtani kutatócsoportot, hogyan változott meg az élete 2020 tavaszától, amikor a koronavírus-járvány miatt élesben kellett alkalmaznia a matematikát.

2022 novembere óta Röst Gergely a szakmai vezetője az Egészségbiztonság Nemzeti Laboratóriumának, ahol 16 egyetem 160 kutatójának munkáját koordinálja. A laboratóriumban a járványmatematikai, a járványökológiai, az invázióbiológiai és az adatvezérelt egészség divízióban az első megfigyelésektől a járványterjedés modellezésén át az egészségügyi ellátórendszer felkészítéséig folynak a kutatások. Monitorozzák a magyar társadalmat a jövőben lehetségesen veszélyeztető kórokozókat, terjesztőiket, élőhelyeiket, kockázatelemzéseket, epidemiológiai előrejelzéseket készítenek.

kotnyek
A festményt Kotnyek István neves nagykanizsai festőművész (Röst Gergely apósa) készítette vejének ajándékba. Fotó: Innotéka/Karnok Csaba

A teljes riportot itt olvashatják:
https://www.innoteka.hu/cikk/akinek_a_matematika_munka_es_szorakozas_is.2741.html.

A rovat ajánlott cikkei
2026. január 12-én, életének 87. évében szelíden, csendesen örökre elaludt a mindenki által nagyon szeretett és tisztelt oktató és kutató, Károlyi Katalin.  Hosszú éveken át az ELTE TTK Alkalmazott Analízis és Számításmatematikai Tanszékén (korábban Alkalmazott Analízis Tanszék) dolgozott. Generációkat tanított matematikára, különösen az analízis területén.
A Bolyai János Matematikai Társulat 2025-ben odaítélt díjait ezúttal az MTA200 ünnepi rendezvényeinek keretében 2026. január 9-én a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében adták át. Cikkünkben bemutatjuk a díjazottak eredményeit. A Szele Tibor Emlékérmet Pyber László, a HUN-REN Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet ku­ta­tó­pro­fesszo­ra vette át, nyitóképünkön kollégáival, a Bolyai Társulat elnökével, Pálfy Péter Pállal és a díjbizottság elnökével, Laczkovich Miklóssal. (Fotó: MTA, Szigeti Tamás.)
2026 januárja a matematika hónapja a Magyar Tudományos Akadémián. A jan. 5-i kiállítás megnyitója után jan. 9-én került sor a Matematikai Társulat, a KöMaL, a tehetséggondozó rendszer és a nemzetközi diákolimpiák bemutatására, és a Bolyai Társulat 2025. évi díjainak átadására.
Minden érdeklődőt várnak a Magyar Tudományos Akadémia székházában az MTA Matematikai Tudományok Osztályának ünnepi rendezvényein 2026. január 5.-től 29.-ig. Nemcsak előadások, de kiállítás, filmvetítések is színesítik a sűrű programot.
2025. december 10-én a 200 éves jubileumát ünneplő Magyar Tudományos Akadémia dísztermében 25. alkalommal adták át a Rátz Tanár Úr Életműdíjakat reáltárgyakat tanító kiemelkedő pedagógusoknak. A 8 díjazott között volt az országosan is jól ismert, a matematikatanítást egész életében szívügyének tekintő Kántor Sándorné és Pintér Klára. Gratulálunk nekik és a többi kitüntetettnek!
Hírlevél feliratkozás