Matematikus történetek: Bollobás Béla

Facebook
Nyomtatás

Bollobás Béla Széchenyi-díjas matematikus, a Cambridge-i Egyetem professzor emeritusa, a Trinity College örökös tagja, a Memphisi Egyetem címzetes professzora, az MTA külső tagja. Diákkorában éveken át szinte minden matematikaversenyt megnyert, 3 alkalommal a Kürschák, majd a Schweitzer versenyt is 3 egymást követő évben. (Talán ezért cserélte fel megbocsátható módon a következő riportfilmben a két verseny nevét.) A Nemzetközi Matematikai Diákolimpiákon egy ezüst- és két aranyérmet nyert. Egyetemi évei alatt Erdős Pál ajánlására ösztöndíjat kapott Cambridge-be. 1969-ben feleségével együtt elhagyta Magyarországot, hogy Cambridge-ben tehesse le a PhD-t. Azóta külföldön él, magyar születésű brit matematikusként. A távozás okairól, kombinatorikai és gráfelméleti kutatásairól, Erdős Pálról beszél a 20 évvel ezelőtt készült interjúban, ahol rajta kívül megszólal Ronald Graham, Katona Gyula és Bollobás Gabriella is, aki még a félelmetes Littlewooddal is jóban volt, sőt szobrot is készített róla. A magyar televízióban 2004-ben leadott riportfilm (rendező: Pataki Éva, szakértők Ács Katalin, Pataki János, hossz: 28.51 perc, Presidents Productions Kft 2001-2002), a Matematikus történetek sorozat része.

A most következő videó közlési jogát 3 évre vásárolhattuk meg. Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy az MTVA által az Érintő elektronikus folyóirat weboldalán 3 éves felhasználásra átadott 2004-ben műsorra tűzött felvételt harmadik fél semmilyen formában nem használhatja!

A rovat ajánlott cikkei
Két negyedéves ELTE-s matematikatanár-hallgató fogta magát, és elment egy félévre egy közép-finnországi nagyvárosba, Jyväskylä-be tanulni. Közben azt próbálták megfejteni, miért jártak-járnak az emberek csodájára a finn oktatásnak, és vajon mi magyarázza a közelmúlt visszaesését? Kétrészes interjúsorozatuk első darabja a Finnországban élő Fenyvesi Kristóf oktatáskutatóval készült.
Almár Iván csillagász és elismert tudományos ismeretterjesztő már az 1950-es évek elejétől figyelemmel kísérte az űrkutatás fejlődését. Közérthető magyarázataival nemzedékekhez hozta közelebb az űrhajózás világát, többek között a Holdra szállás és a Szojuz–Apollo-program szakkommentátoraként. A 94 éves tudóssal, egykori matematika-fizika szakos ELTE-s hallgatóval júniusban készítettünk interjút.
Járy Viola magyar származású, Németországban élő matematika–fizika tanár és tehetséggondozó. A vele készült interjúban betekintést nyerhetünk abba, hogyan épül fel a német matekolimpia rendszere. Kiderül, miként működik a szakköre, és milyen módszerekkel igyekszik a kíváncsiságot és a kreatív problémamegoldást ösztönözni a tanulók körében.
Két matematikatanár beszélget a statisztika középiskolai oktatásáról, változásairól az utóbbi évtizedekben, kapcsolódásairól a hétköznapi élettel, a sporttal. Eközben kicsit megismerhetjük Tamásné Kollár Magdolnát és Jánvári Zsuzsát. Képünk egy kézilabdapálya méretezését mutatja. Hogy miért? Kiderül a cikkből.
Az első magyar női matematikus akadémikus, akit külföldön is a matematikai logika, a rekurzív függvények úttörőjeként tartottak számon, egyaránt volt tudós, (tan)könyvíró, a matematika tanításának elkötelezettje, és mindig szenvedélyesen és önzetlenül kiállt igazsága mellett.
Hírlevél feliratkozás