Ki tud többet a KöMaL-ról?

Facebook
Nyomtatás

bevezetés

Az Érintő olvasói számára a KöMaL: örök – remélik a szerkesztők. Azt nem tudom, hogy az „örök” egy közeli oázist vagy inkább ködbe vesző távoli horizonton éppen felsejlő sziget kis foltját jelenti, de egy biztos: ez a sziget nem lakatlan, és közelebb van, mint sokan hinnék. Ebben a rövid írásban szeretnék érveket felsorolni a fenti két állítás mellett.

kvíz

Elsőként a kedves Olvasót rövid játékra invitálom. Előbb bemelegítésként egy kis statisztika. Mit gondolnak, hányan vettek részt a KöMaL pontversenyeiben a 2022/23-as tanévben?

A) kb. 600-an        B) kb. 1000-en      C) kb. 1200-an     D) kb. 1800-an

Összesen 1780 nevezést regisztráltunk – egy nevező több pontversenyben is részt vehet, de 1215-en küldtek be megoldásokat (legalább néhányszor). A bemelegítés helyes válasza tehát a C.

QR

A kihívás pedig egy 10 kérdéses kvíz megoldása, ami a KöMaL – és nem véletlen, hogy eddig nem oldottam fel ezt a rövidítést – múltjáról, jelenéről és jövőjéről tesz fel, remélhetőleg mulatságos vagy tanulságos kérdéseket. A Kahoot alkalmazásban készült kvíz az idei Rátz László Vándorgyűlés egyik délutáni beszélgetésének nyitóeseménye volt.

újságok

Az előző tanév újdonsága volt, hogy a feladatokat, beszámolókat, cikkeket illusztráló képek és ábrák immár színesben jelentek meg.

Betekintésnek íme itt a teljes 2022. szeptemberi szám.

rejtvények és ördöglakatok

A most induló tanév alatt megjelenő számokban Olvasóink egy új rovattal is találkozhatnak, ebben ismert és kevésbé ismert, régi és új rejtvényeket, kirakókat, ördöglakatokat mutatunk be, megvilágítva matematikai hátterüket és útmutatást nyújtva elkészítésükhöz.

emelt szintű érettségi gyakorlás beküldhető

A pontversenyek mellett állandó rovata a KöMaL-nak az emelt szintű matematika érettségire való felkészítéshez ajánlott gyakorló feladatsor. Az elmúlt két évben szerkesztőségünk és szerzőink törekedtek arra, hogy mind a feladatok hangulata, mind nehézségi foka megfeleljen az írásbeli érettségi feladatokénak.

A 2023/24-es tanévben lehetőséget biztosítunk arra, hogy a megoldott, kidolgozott feladatokat az érettségire készülő diákok beküldjék – a pontversenyektől függetlenül (emeltkomal@gmail.com). A megoldások kijavítása után a fiatalok visszajelzést kapnak munkájukról. A legszorgalmasabb és legügyesebb érettségire készülők között a tanév végén KöMaL ajándéktárgyakat sorsolunk ki.

versenykiírás felülvizsgálata

A KöMaL lényege, oka és léte a pontversenyek. A versenyszabályok kialakítása, kibővítése a körülményekre és korábbi tapasztalatokra reflektált. Mindenki számára jó hír, hogy a nyáron alaposan áttekintettük a versenyszabályzatot, ebben elsősorban a formai követelmények racionális csökkentését, illetve a kiszabható büntetés (a hírhedt NVSZ) szofisztikáltabb alkalmazását (0 pont helyett csak pontvesztést) foglalta írásba a szerkesztőbizottság.

webshop

A KöMaL-t augusztus végétől a lap webshopjából lehet megrendelni, csakúgy, mint a kiadó további kiadványait, termékeit. A webshop egy teljesen új rendszer, ezért megrendelőinknek első alkalommal regisztrálniuk kell. A megrendelői fiók használatával lehetségessé válik elektronikus kiadványok letöltése (pl. az előfizetés mellé járó lapszám elektronikus változata), vagy több szállítási és számlázási cím megadása. Az egyik legfontosabb változás ugyanakkor az, hogy csekket nem fogunk küldeni a legelső lapszámmal, viszont lehetővé válik az átutalás mellett a bankkártyás fizetés is: https://komalujsag.myshoprenter.hu.

elérhetőségek

Szeptembertől a szerkesztőségi iroda adott nyitvatartás mellett, illetve előre egyeztett időpontban nyitva lesz. (ELTE TTK D épület – 1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/c 3. emelet 3.404a)

Új telefonszámunk: +36 20/ 320-4311

E-mail címeink:

Kós Rita, MATFUND Alapítvány

komal logo voros
www.komal.hu
A rovat ajánlott cikkei
A matematikaoktatás értékelési gyakorlatának legújabb kutatási eredményeit és fejlesztési lehetőségeit mutatta be az immár másodszorra megrendezett FAME (Feedback and Assessment in Mathematics Education) konferencia 2026 június elején Budapesten a HUN-REN Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet és az MTA-Rényi-ELTE Matematikadidaktikai Kutatócsoport szervezésében, több mint 80 európai kutató részvételével.
A 2026-os Európai Lány Matematika Diákolimpia versenyzői, Sárdinecz Dóra, Zhai Yufan, Velich Nóra helyettes csapatvezető, Varga Vivien és Bodor Noémi a nevekkel díszített magyar zászlóval.
Mosóczi András, a mateking.hu alapítója sarkos véleményt fogalmaz meg cikkében a bennfoglalás tanításáról. Lehet vele vitatkozni, de olvassák el mellé C. Neményi Eszter: Áldás vagy átok című cikkét is ugyanebben a témában.
C. Neményi Eszter cikke Mosóczi András: Bennfoglalás – áldás vagy átok? című írására reflektál. Tanítóknak, tanároknak, szülőknek egyaránt érdemes mindkét cikket elolvasni a bennfoglalás tanításának szükségességéről, értelméről, hasznáról, illetve általában a kisgyermek matematikai fogalomalkotásának kialakításáról.
A Rényi Intézet egyik legújabb projektje az MTA Közoktatás-fejlesztési Kutatási Programjának részeként zajló kutatásban középiskolai tanárok részére készít nem mindennapi segédanyagokat, óraterveket. Ezek az Órák a Könyvből; utalva az Erdős Pál által sokat emlegetett nagybetűs Könyvre, amely a legszebb matematikai bizonyításokat tartalmazza.
Hírlevél feliratkozás