Nagyon nehéz elfogulatlanul írnom Staar Gyula: A matematika emberi arca c. (2020-ban a Vincze kiadónál megjelent 500 oldalas) könyvéről. Hiszen az ember elfogult azokkal szemben, akiket szeret. A könyv csaknem összes „szereplőjét” régóta ismerem, tisztelem, és nagyon örültem, amikor újra szembekerültem velük a könyv lapjain. A szerzővel még mint a Természet Világa főszerkesztőjével több mint 25 évvel ezelőtt találkoztam először. Közös célunk, a természettudományos ismeretterjesztés érdekében többször hosszasabban is elbeszélgettünk, innen és korábbi interjúköteteiből [A megélt matematika (Gondolat Kiadó, 1990), De mi az igazság… Beszélgetések Simonyi Károllyal (Közlöny-és Lapkiadó, 1996), Matematikusok és teremtett világuk (Vince Kiadó, 2002), Fizikusok az Aranykorból (Vince Kiadó, 2006)] ismerhettem meg a szerény, céltudatos, egy-egy interjúra maximálisan felkészült újságírót, szerkesztőt, aki eredetileg maga is matematika-fizika szakos tanár volt. A két lektor, Herczeg János és Márki László is régi ismerősöm, előbbit gimnáziumom egyik legjobb tanáraként, később az Élet és Tudomány főszerkesztőjeként, utóbbit a Bolyai Társulat vezetőségében a Rényi Intézet kutatójaként ismertem meg. Az előszót író Szász Domokos és a könyv 21 interjúalanya közül is 12 személyes ismerősöm, további 7 hírét-nevét is hallottam már. Mégis rengeteg újat tudtam meg a könyvből a matematika sok-sok régi és legújabb ágáról, matematikatörténeti csemegékről, kis kitekintésekkel magáról a magyar matematikáról és annak számos (21-nél jóval több) képviselőjéről, akik arcot adnak a mai matematikának.
De vajon mit nyújt ez az interjúkötet olyanoknak, akik nem sokat tudnak a matematikáról, és akiknek a fejezetcímekben szereplő nevek sem ismerősek? Nekik is átad, üzen a könyv egésze. Ha átugorják a szakmai részeket, akkor is teljes képet kapnak egy csodás világról, egy olyan, ma már a világot átfogó közösségről, ahol az ész, az igazság, a befektetett munka és egymás tisztelete számít, akkor is, ha előfordul benne emberi hiúság, megbántottság, véleménykülönbség. A szerző így ír erről a bevezetőben: „…közel áll hozzám ez a világ, mivel a matematika igazságait nem lehet csűrni-csavarni, itt a rendkívüli tudás már fiatalon megmutatkozhat, amit a matematikustársadalom egy emberként elismer. A matematika szövete összeköt tehetségeket, nemzedékeket.”
Staar Gyula nem véletlenül választotta ki beszélgetőtársait. A szakma iránti feltétlen alázattal, ugyanakkor hihetetlenül felkészülten, empátiával kérdezi-beszélteti riportalanyait, amiből őszinte, érdekes történetek kerekednek ki, túl a megszólaltatott matematikusok egyéni sorsán. Olyan világszerte ismert eredményeket elért tudósokkal ismertet meg, mint Szemerédi Endre, Pálfy Péter Pál, Pintz János, Alexander Lubotzky. Néha a történeteket egymás mellé rakva képet kapunk régebbi, akár 50 vagy 75 évvel ezelőtti eseményekről, amelyek így, több szempontból megközelítve lesznek igazán hitelesek. Mire gondolok? Például a Fazekas első matematika tagozatos osztályára (Lovász László, Pelikán József, Rábai Imre) vagy a szovjet illetve az amerikai matematikaoktatás jó és rossz oldalaira (Szemjon Gingyinkin, Jefim Zelmanov, Charles Simonyi), a második világháborút átéltek élményeire (Aczél János, Császár Ákos, Czapáry Endre, Katona Gyula, Vekerdi László), a magyar kisebbségek életére a határon túl (Némethi András, Balázsi Borbála, Kalácska József, Bencze Mihály, Szabó Magda, Szabó Péter Gábor), apák és fiaik kapcsolatára, ami szinte mindegyik interjúban megjelenik. A 21 megszólaló túlnyomó többsége matematikus vagy matematikatanár. Van köztük 80 év fölötti (miután a beszélgetések részben a 2000-es évek elején zajlottak, sajnos többen már nem élnek közülük) és van, aki negyvenes éveinek közepén jár. Többen világhírűek, mások egy-egy vidéki iskolában tanítottak egész életükben. Miért kerültek mégis épp ők egybe egy kötetbe? Azt hiszem, ezt már az olvasónak kell megfejtenie.
A beszélgetések során kibontakozó történetek közül sok ismerős van (több már korábban megjelent a Természet Világa, a Forrás, vagy a Magyar Tudomány lapjain), ezeket újra olvasni is jó, de a többi fejezetből rengeteg eddig ismeretlen részlet is kiderül. Nemcsak a matematika emberi arca, a szereplők személyisége kerül közel hozzánk, az élettörténetek egyfajta példát is szeretnének mutatni. A könyv különböző utakat bejárt szereplőiben közös nemcsak a tehetség, de szokatlanul széleskörű az érdeklődés, hatalmas a kitartás, az ifjúság jövője iránti felelősség, a család iránti szeretet. Az ő életükben is voltak buktatók, szomorúság, de sikereik, örömeik, kitűzött céljaik elérése jellemzi mindegyiküket. Egyvalamiben sosem csalódtak: a matematikában. Azt tették-teszik egész életükben, amit szerettek: ugyanaz a hivatásuk, mint a hobbijuk. És mindabból, amit a kérdezőnek elmondanak, az derül ki, hogy jól csinálták. Ebben a könyvben (beleértve a készítőit is) csupa jó ember van, már csak ezért is érdemes elolvasni.
Oláh Vera
