Matematikatörténet és közgazdasági modellek középiskolásoknak

Facebook
Nyomtatás

Honlapokat ajánlunk

Diákok, tanárok, matematikatörténészek, matematikusok, figyelem! Kedves szerzőnk, Simonovits András két igazán közérdekű, érdekes és szép összeállítására szeretnénk ráirányítani a Könyvespolc reflektorának fényét. Az első honlap:

mattöri (Matematikatörténet középiskolásoknak és tanáraiknak)

Előadások bemutatóit tartalmazza (nyomtatható vagy vetíthető formában) néhány alapvető fontosságú témáról: a görög matematikáról, és külön Arkhimédészről, számokról, a kalkulus születéséről, végül a játékelméletről. Csak remélhetjük, hogy a végül ideiglenesen értendő, és a szerző további témák vázlatát is elérhetővé fogja tenni. Adatokon és matematikai fogalmakon túl térképek és képek, ábrák és táblázatok teszik kellemessé és felfoghatóvá az írásokat. Lényeges könyvekből, de keveset sorol fel az irodalomjegyzék, bízva abban, hogy néhány olvasó valamelyik hivatkozásnak utána fog nézni. A bemutatósorozatot tanárok is használhatják; ha ennek alapján tartanak előadást, akkor jelentős mennyiségű munkát takaríthatnak meg. Kár, hogy a számokról szóló fejezet még nincs ábrákkal kiegészítve. Természetesen további részletekről vég nélkül lehet (és feltehetőleg fogunk is) vitatkozni – ez is a sorozat érdemei közé sorolható. A kevésbé ifjú recenzens reméli, hogy ez a szép anyag a 8 másodpercnyi figyelemre képes ifjak némelyikét mégis le fogja kötni.

A második (ha valaki nem ismeri a szerzőt) meglepő lehet:

közgáz-modellek (Közgazdasági modellek középiskolásoknak).

Nem túlságosan nehéz ez a témakör középiskolás szinten? A kiválasztott témák: Arrow (ürügyén a matematika közgazdaságtan számos jeles képviselője előkerül, a logikus Tarski pedig a ráadás), népesedésdinamika, nyugdíjak. Bár Simonovits Andrásnak aktuálisan (1992 óta, amint a figyelmes olvasó kiderítheti) legfontosabb kutatási területe a nyugdíjmodellezés, fel lehet kelteni ez iránt középiskolások érdeklődését? Mennyire lehet elkerülni a politikai vonatkozásokat? Ez utóbbira egyszerű a válasz: a szerző más helyen több alkalommal is összefoglalta, hogy a nyugdíjjal kapcsolatos részproblémákat hogyan akarja megoldani a kormány, és hogyan az egyes ellenzéki pártok – az eredmény nagyjából egyenletesen siralmasnak mondható: hatáselemzés, átgondoltság nem nagyon fedezhető fel egyik cselekvési tervben sem. Ehhez ugyanis a nyugdíjmodelleket legalább középiskolás fokon jó lenne ismerni…

A szerző a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Gimnáziumban tartott előadásaihoz vetítette ki  a honlapon meg­je­len­te­tett vázlatokat.

Ha olvasóink közül bárkinek hasonló rejtett kincsei vannak, nagyon szívesen segítenénk azok népszerűsítésében.

TJ

A rovat ajánlott cikkei
Vegyészekhez beépített kiküldött tu­dó­sí­tónk (korábbi, az ajánlott irodalomban feltüntetett írásai nyomdokain) újfent kincset talált, amit szeretne megosztani olvasóinkkal. A jó szívvel ajánlott könyvecske tulajdonképpen egy mese – gyermekeknek, vagy inkább felnőtt, jelenlegi, jövendő és volt kutatóknak a tudományról.
Nemrég jelent meg A rövidítés tudománya – Hatékony gondolkodás a mate­ma­ti­ká­ban és a mindennapi életünkben című könyv. Alapgondolata, hogy a jól megválasztott rövidítés; jelölés, diagram, eljárás vagy definíció egyszerre gyorsítja fel a gondolkodást és teszi lehetővé az összetett problémák átlátható kezelését. A szerző, Marcus du Sautoy neve Magyar­or­szá­gon is ismert: a Park Kiadónál korábban megjelent tőle A prímszámok zenéje (2014) és A kreativitás kódja (2022) – mindkettő közérthető, tudo­mány­nép­sze­rű­sí­tő stílusban.
Fényes Imre (1917–1977) a magyar fizika egyik legendás alakja, ma is hatással van tanítványaira. Ropolyi László és Szegedi Péter most megjelent válogatása bemutatja 50 évvel ezelőtti termo­di­na­mi­kai és kvantummechanikai eredményeit, köztük kapcsolatát Heisenberg vagy éppen Neumann gondolataival.
A lineáris algebra a BME-n összeforrt Wettl Ferenc nevével. Könyvének bevezető gondolata: érthetővé tenni azt, amit sokan örök misztikumként élnek meg. Jóllehet ennek a terjedelmes témának az egyetlen tankönyvbe integrálása szinte lehetetlen vállalkozás volt a szerző részéről, mégis sikeresnek bizonyult, hiszen rövid időn belül már a második kiadására is sor került.
A kecskeméti MATEGYE Alapítvány a 2020-ban megjelent Hibás feladatmegoldások az általános iskolában című könyvének folytatásaként adta ki 2025-ben Orosz Gyula: Hibás feladatmegoldások a középiskolában című munkáját. Mindkét mű rendhagyó módon közelíti meg a matematikai gyakorlást: nem csak az „egyik helyes” útvonalat, azaz a megoldást mutatják be, hanem a tanulók és tanárok számára egyaránt rendkívül értékes hibaanalízist kínálnak...
Hírlevél feliratkozás