Szeretettel várjuk a Budapest Graduate Seminaron!

Facebook
Nyomtatás

Októberben elindult a Budapest Graduate Seminar (BGS), egy elsősorban PhD-hallgatóknak szóló előadássorozat. A program célja, hogy bemutassa a matematika különböző területeit az érdeklődő fiataloknak, ezzel segítse a későbbi témaválasztásukat, és népszerűsítse a kutatói, oktatói pályát. Bár a célközönség elsősorban a doktori hallgatók köre, érdeklődő fiatalabbakat, valamint a közelmúltban fokozatot szerzett posztdoktori kutatókat is szeretettel látnak.

Egy félév során hat-hét találkozóra kerül sor a Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet nagytermében, ám a csatlakozás online is lehetséges. (A személyes részvétel egyelőre védettségi igazolványhoz és maszkviseléshez kötött.) 2021 őszén az előadásokat szerda délutánonként tartják. Minden alkalommal a matematika valamely érdekes ágáról hallhatunk (előismeret az általános matematikai alapokon túl nem szükséges). Rendszerint két előadás követi egymást: 16 órától először egy fiatal kutató vagy hallgató egy bevezető kurzus szintjén ismerteti a bemutatásra kerülő téma alapfogalmait. Példákkal illusztrálja a definíciókat, megemlíti a legfontosabb alkalmazásokat, hogy a közönség már az alapokat értve várhassa a főelőadást. Ezután, 17 órától, a téma egy neves képviselője ad átfogó képet a terület egy izgalmas kérdésköréről. Az elmúlt hetekben Lovász László, Pach János, Philippe Michel, Stipsicz András, Némethi András és Eduard Feireisl előadásait hallhattuk, és ez a változatos sorozat a következő félévben folytatódik!

A szeminárium kiváló lehetőség a hallgatók számára, hogy saját kutatásuk megkezdése vagy új téma választása előtt tájékozódjanak, és betekintést nyerjenek néhány népszerű terület központi kérdéseibe. A délutáni program során kellemes, kötetlen légkörben ismerkedhetnek hasonló korú, de esetleg más intézményben tanuló hallgatótársaikkal. Mivel a tudományos rész kollokvium jellegű, kérdezésre, beszélgetésre is jut idő. A kezdés előtt és a szünetben a szervezők kávéval, teával kínálják a jelenlévőket. Sőt, az előadások előtt, 15:15-től kis fogadással (süteménnyel, szendvicsekkel) is kedveskednek a Rényi Intézetbe látogatóknak.

A kezdeményezés eredetileg az ELTE és a BME matematikai doktori iskolái közötti együttműködést volt hivatott szorosabbra fűzni, ám most már kiemelt célja, hogy minél több intézmény hallgatóihoz eljusson. Néhány egyetemen az előadássorozat kurzusként is felvehető, így kreditértékkel bír. Az előadások nyelve angol.

Az itt köttetett ismeretségek vagy a beszélgetések során hallott kutatási témák nagyban segíthetik a hallgatók későbbi pályáját, kutatási munkáját, ezért minden érdeklődőt bátorítunk a csatlakozásra! Kérjük a témavezetőket, hogy diákjaik körében népszerűsítsék a programsorozatot! Szívesen fogadjuk továbbá az előadói jelentkezéseket vagy javaslatokat az oktatók és a hallgatók részéről is!

A részletes programért, és további tudnivalókért látogassanak el a szeminárium honlapjára: Budapest Graduate Seminar | bgs.renyi.hu.

Földvári Viktória
Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet

BGS logo
A rovat ajánlott cikkei
A 20. Közép-Európai Matematikai Diákolimpián induló magyar csapat 6 tizedikes-tizenegyedikes diákjának egyéni eredménye: 1 arany, 1 ezüst, 2 bronz és 2 dicséret, a csapatversenyben pedig a hetedik helyen végeztek. Vajon hogyan telt ez az egy hét Szlovéniában?
Hol dől el, hogy melyik városban talál otthonra a világ matematikusainak következő nagy találkozója? Kik választják ki a matematika legrangosabb díjainak bizottságait? És hogyan határozza meg egy nemzetközi szervezet a matematika fejlődésének következő négy évét?
Lax Péter születésének 100. évfordulója alkalmából emlékkollokviumot rendeznek a Rényi Intézet Nagytermében, 2026. szeptember 21-én 14 órai kezdettel. Magyar kutatók is bemutatják olyan munkáikat, amelyek szorosan kapcsolódnak a tavaly ehunyt Abel-díjas matematikus életművéhez.
Kiváló eredménnyel tért haza a Nemzetközi Matematikai Diákolimpiáról Sanghajból a magyar csapat: 117 ország közül a 16. helyet szerzték meg, és mindenkinek jutott érem: 1 arany, 1 ezüst és 4 bronz. Dobos Sándor, aki már 30 éve csapatvezető-helyettes, beszámolt az egész éves felkészülésről és a versenyről.
A Szegedi Tudományegyetem Bolyai Intézete egész évben várja színes programjaival az érdeklődőket, tanárokat és diákokat. Szeptembertől ismét elindítja csütörtök délutáni matematikát népszerűsítő előadásait, foglalkozásait. A 11. osztályosoknak pedig idén nyáron is megszervezték a LEMMA tábort, ahol a matematikát szerető középiskolások öt napon át rengeteg tudást és élményt szerezhettek.
Hírlevél feliratkozás