Romanian Master of Mathematics verseny 2019

Facebook
Nyomtatás

2019. február 20. és 25. között rendezték meg a 11. Romanian Master of Mathematics (RMM) versenyt, amelyre a magyar csapat szokás szerint meghívást kapott. A helyszín, mint mindig, idén is Bukarest volt, azon belül a Tudor Vianu nevét viselő középiskola.

A versenyzőknek most is 2 egymást követő nap 3-3 feladat megoldására volt lehetőségük, erre mindkét nap 4 és fél óra állt rendelkezésükre. A verseny és a feladatok nehézsége is olyan, mint a Nemzetközi Matematikai Diákolimpián.

A magyar versenyzők eredménye:
(A megszerezhető maximális pontszám 42.)
Haiman Milan (New York, Stuyvesant High School) 32 ponttal
 ezüstérmet,

Matolcsi Dávid (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium) 26 ponttal,
Weisz Máté (Szeged, Radnóti Miklós Gimnázium) 24 ponttal,
 bronzérmet,

Schrettner Jakab (Szeged, Radnóti Miklós Gimnázium) 15 ponttal
 dicséretet kapott.

rmm kep

Pár szó a feladatokról a résztvevő versenyzők tolmácsolásában:

1. ”Egy többféleképpen megoldható kombinatorikus számelmélet feladat volt, amelyben ketten játszottak egy játékot. Én nem találtam meg a legrövidebb megoldást, helyette egy erős tétel használatával sikerült nyerős stratégiát találni.” (Máté)

2. “Ebben a feladatban egy húrtrapézt tartalmazó elrendezés szerepelt. A feltételek nehezen megfoghatóak voltak, de néhány alkalmas ábra kiegészítés után hasonlóságokkal befejezhető lett a feladat.” (Jakab)

3. “Ez egy nehezebb gráfelméleti feladat volt. De nekem jobban kézre esett, mint a 2-es geometria, ezért inkább ezzel foglalkoztam. Így sok időt szánhattam a feladatra, és végül rá is jöttem egy elegáns megoldásra.” (Dávid)

4. “Egy konstrukciós kombinatorikus geometria feladat. Egyötletes feladat lévén nem találtam túlzottan érdekesnek.” (Máté)

5. “Ez a függvényegyenlet nehéznek bizonyult, a magyar csapatból senki sem adott rá teljes megoldást. Én többször is azt hittem, hogy a végeredmény közvetlen közelében vagyok, de sehogy sem tudtam megtenni az utolsó lépést. Ennek ellenére egészen messze jutottam a feladattal.” (Dávid)

6. “A feladat egy meglehetősen hosszú és bonyolult szövegű számelmélet feladat volt. Ebből és a sorszámából adódóan kifejezetten nehéznek gondoltam, ezért inkább a másik két feladattal foglalkoztam. A válaszlapra csak egy faviccet írtam. Sajnos, a magyar csapat többi tagja sem volt eredményesebb.” (Jakab)

Köszönünk minden segítséget a Bolyai János Matematikai Társulatnak, akik támogatták az utazást!

Lenger Dániel (csapatvezető) és Kiss Melinda Flóra (csapatvezető-helyettes)

A rovat ajánlott cikkei
A 20. Közép-Európai Matematikai Diákolimpián induló magyar csapat 6 tizedikes-tizenegyedikes diákjának egyéni eredménye: 1 arany, 1 ezüst, 2 bronz és 2 dicséret, a csapatversenyben pedig a hetedik helyen végeztek. Vajon hogyan telt ez az egy hét Szlovéniában?
Hol dől el, hogy melyik városban talál otthonra a világ matematikusainak következő nagy találkozója? Kik választják ki a matematika legrangosabb díjainak bizottságait? És hogyan határozza meg egy nemzetközi szervezet a matematika fejlődésének következő négy évét?
Lax Péter születésének 100. évfordulója alkalmából emlékkollokviumot rendeznek a Rényi Intézet Nagytermében, 2026. szeptember 21-én 14 órai kezdettel. Magyar kutatók is bemutatják olyan munkáikat, amelyek szorosan kapcsolódnak a tavaly ehunyt Abel-díjas matematikus életművéhez.
Idén 65. alkalommal rendezte meg a Bolyai János Matematikai Társulat a Rátz László Vándorgyűlést, ezúttal Esztergomban, közösen az Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnáziummal. Az újítások, az előadások és szemináriumok színvonala, a szabadidős programok, a helyi szervezők aktivitása és Esztergom város vendégszeretete mind hozzájárult a négynapos rendezvény sikeréhez.
Kiváló eredménnyel tért haza a Nemzetközi Matematikai Diákolimpiáról Sanghajból a magyar csapat: 117 ország közül a 16. helyet szerzték meg, és mindenkinek jutott érem: 1 arany, 1 ezüst és 4 bronz. Dobos Sándor, aki már 30 éve csapatvezető-helyettes, beszámolt az egész éves felkészülésről és a versenyről.
Hírlevél feliratkozás