KöMaL-Man és az ekvioptikusok

Facebook
Nyomtatás

– a KöMaL nyári táborában

A KöMaL nyári fizika-matek táborának ismét Dombóvár adott otthont 2023. június 23-29. között. A táborban részt vevő kétszer húsz középiskolás fiatal és kétszer négy táboroztató részvétele az NTP-TSZM-22-0116 projekt keretében, továbbá az Aquincum Institute of Technology és a Hotel Európa támogatásával vált lehetségessé. A közös étkezéseken, szabadidős és plenáris előadásokon kívül a fizikusok és a matekosok külön-külön szervezték napközbeni tevékenységeiket.

Következzék két beszámoló, elsőként egy tárgyszerű összefoglalás a fizika tábor egyik résztvevőjétől.

„A tábor szerkezete:

  • a legtöbb napon
    • reggelizés
    • 8:15-18:45-ig feladatmegoldás 3-4 fős csapatokban (közben ebéddel)
      • 6 elméleti, melyek közül 4-et kell beadni
      • 1 mérés
      • 1 numerikus
      • 1 bónusz
    • vacsora
    • feladatmegoldás- és témakör-megbeszélés (változó ideig tart)
    • kis szabadidő
    • lefekvés
  • különleges napokon egyéb programok
    • strand
    • konstrukciós feladat (ebben az évben minél lassabban földet érő parírrepülőt kellett építeni KöMaL-Man számára)
    • tábortűz
IMG 20230625 170436 1jpg msolata scaled
IMG 20230626 164250 1jpg msolata scaled
IMG 20230628 212529 2jpg msolata scaled

Néhány egyéb megjegyzés; ami szokásos más matematika- és informatikatáborokon, azt itt nem írom le:

+ A szálláson volt hűtő, légkondicionáló és szúnyogháló; tiszta volt.

+ Az ennivaló még válogatós embereknek is (nekem) szinte mindig megfelelt, a repeta mindig elfogyott.

  • Azt, hogy a feladatok érdekesek voltak, a tanárok/ifik segítőkészen elmagyarázták, ha valamit nem értettem, a szokásosba sorolom.

– Lehetett volna egy picit több az ebéd és vacsora, a repeta mindig elfogyott. (Ezen problémámat nem jeleztem a tábori tanároknak/ifiknek.)

– Hétfőn és kedden nem jutott idő közös feladatmegbeszélésre.”

 Molnár István Ádám

„A 2023-as Nemzetközi Matematikai Diákolimpiát (IMO) Japánban rendezték[1]. Idén először egy nemzetközi olimpiai felkészítő tábort szerveztek Kínában, Peking városában. Az a tábor közvetlenül az olimpia előtt volt, két hétig tartott, ezért az érettségire készülő olimpiai csapattagok nem utazhattak. A szervezőkkel való egyeztetés után a MEMO csapata vett részt a pekingi programon[2]. Mindez befolyásolta a szokásos dombóvári edzőtábort is, ahol immáron hagyományosan a KöMaL fizikatáborával, párhuzamosan folyik a matematikai szakmai program. Az IMO kerettagok mellett a kvalifikációs rendszerben legjobban szereplő diákok kaptak meghívást a matematika edzőtáborba. Ezúttal is ki kell emelni Kovács Benedek szervezőmunkáját, aki egész évben nagy gonddal nyomon követte az összes versenyt és a hivatalos honlapon naprakészen tájékoztatást adott a kvalifikáció állásáról.

A tábor szakmai programjában két fő elem van: a diákok előre készülnek, és hoznak feladatokat, amiket egymásnak feladnak. Ez azt jelenti, hogy már a tábor előtt gondolkoznak példákon, válogatnak közülük. A feladatok feldolgozását Kovács Benedek fogta össze. Ez szervezésben is nagy munka, másrészt a teljesen vegyes témakörök mindegyikében otthonosságot és magabiztosságot igényel.  Benedek igazán szívügyének érzi az olimpiai felkészülést, alapossága és hihetetlen munkabírása ott volt az egész heti intenzív munka mögött.

IMG 20230628 182309jpg msolata scaled

A másik pillér a tanárok által irányított tematikus rész. Kiss Géza tanár úr idén számelméleti feladatokat hozott, ennek része volt a bevezetés a Frobenius-féle problémakörbe. Az alapvető pénzváltási problémát talán sokan ismerik. A táborozók ennél sokkal többet kaptak, láthatták, milyen mélyre vezető és szerteágazó kérdéskör tárul fel ennek kapcsán. Dobos Sándor tanár úr geometriai problémákat hozott, ennek egy részében az ekvioptikusokkal ismerkedhettünk. 2015-ben a KöMaL májusi számában jelent meg Fehér Zsombornak – korábbi aranyérmes diákolimpikonnak – evvel kapcsolatos cikke, amit ezúton is ajánlunk az érdeklődőknek.

IMG 20230628 111317 2jpg msolata scaled

A tábor szakmai része a motivált, egymást ösztönző diákcsapat nélkül nem működhetett volna ilyen jól. Ehhez nagy mértékben hozzájárult, hogy a dombóvári Európa szálló minden tekintetben ideális helyszínt biztosított: kényelmes szobák, a nyári melegben is hűvös, tágas alagsori nagyterem, a közeli strand, nyugodt és csendes környezet. Nagy-nagy köszönet Salamon Marikának, aki a tábor finanszírozását biztosító MATFUND-pályázat minden munkáját elvégezte, a táborban pedig végig ott volt a háttérben.

IMG 20230625 194105 1jpg msolata scaled

Reméljük, jövőre is folytatódhat ez a szép hagyomány!”

Dobos Sándor

[1]Az IMO-ról szóló cikk itt található

[2]A pekingi felkészülésről szóló cikk itt található.

A rovat ajánlott cikkei
Budapest, Kecskemét, Gödöllő és Szeged kiváló iskoláiból érkeztek a hatfős MEMO diákolimpiai csapat 11. osztályos tanulói, akik 2025. augusztusában Chemnitzben versenyeztek, egy arany-, két ezüst-, egy bronzérmet és két dicséretet szerezve. A diákok élménybeszámolójából kiderül, mi minden történt még azon a héten.
Kétnapos előadás-sorozattal ünnepli fennállásának 75. évfordulóját a HUN-REN Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet. 2025. október 27-én a Rényi Intézetben, 28-án pedig a Magyar Tudományos Akadémián előadásokkal emlékeznek az Intézet 1950-es megalapítása óta eltelt háromnegyed évszázadra.
Katona Gyula: Egy fiatalember kalandjai c. önéletrajzi könyvét ajánljuk azoknak, akik ismerik a 2024. évi Euler-éremmel nemrég kitüntetett akadémikus matematikust...
Lehet, hogy nem minden olvasónk ismeri a lemma szó jelentését? De azok a tizenegyedikes diákok, akik részt vettek a szegedi táborban, már biztosan tudják. Lehet, hogy ők a leendő magyar matematikusok vagy csak az a cél, hogy legyen esélye matekozni mindenkinek akárhol, a szegedi Bolyai Intézetben kiválóan megszervezett ötnapos prog­ram­dús tábor rengeteg élményt adott a fiataloknak.
Köszöntjük olvasóinkat megújult hon­la­pun­kon, ahol a jövőben folyamatosan jelennek majd meg cikkeink. Aki feliratkozik hírlevelünkre, az alkalmanként tájékoztatást kap újdonságainkról. Elérhetőségeink nem változtak, régebbi írásainkat az archiv.ematlap.hu címen találhatják, a későbbiekben előbb-utóbb ezek is átkerülnek az ematlap.hu oldalára. Rovataink sokféle írása szándékaink szerint arról tanúskodik: A matematika mindenkit érint!
Hírlevél feliratkozás