Újabb ERC pályázat a Rényi Intézetben

Facebook
Nyomtatás
ERC

Az Európai Kutatási Tanács (European Research Council, ERC) minden évben 4 kategóriában hirdet meg pályázatokat: a PhD-t legfeljebb 7 éve szerzett kutatók „Starting”, a legfeljebb 12 éve szerzettek „Consolidator Grant”-re pályázhatnak, míg az „Advanced Grant” kiírásában nincs ilyen időbeli korlát. A Synergy Grant pedig nagyobb lélegzetű (esetleg tudományágakon átívelő) kooperációk támogatását tűzi ki célul. A pályázatok rangját az adja, hogy összeurópai szinten is csak kevés nyertes pályázat kap támogatást, például az első három kategória egyenként évente 8–10 nyertes matematikapályázatot számlál, míg a Synergy Grant matematikából ritka, mint a fehér holló (de azért van).

A Rényi Intézet hagyományosan élen jár a részvételben ezeken a pályázatokon, és méretéhez képest magas nyerési aránnyal büszkélkedhet: az intézet – mintegy 60 határozatlan idejű szerződéssel rendelkező (tehát „tenure” pozícióban lévő) kutatójával – idén nyerte el a 12. pályázatot. A 11. nyertes pályázat után még egy fotó is készült, amelyen a nyertesek a magyar futballválogatott meggypiros mezében álltak (egy labda társaságában) – na nem futballtudásuk hangsúlyozására, hanem utalva arra, hogy így a legkönnyebb megjegyezni a 11-et. (A fotót a Rényi Intézetben Szilágyi Gergely készítette.)

1678358244 temp nOAEhe facebook
Álló sor, balról jobbra: Abért Miklós, Szemerédi Endre, Pintz János, Bárány Imre, Lovász László, Pyber László, Pach János. Első sor, balról jobbra: Stipsicz András, Pete Gábor, Tardos Gábor, Szegedy Balázs.

2024-ben két magyar tudós kapott „Advanced Grant” támogatást, Pál Csaba a Szegedi Biológiai Központ munka­társaként, Stipsicz András pedig (pályafutása során másodszor) a Rényi Intézet képviseletében. Egy „Advanced Grant” tipikus költségvetése 2-2,5 millió euró szokott lenni, elosztva a futamidő öt évére. A kísérleti tudományokban nem nehéz elképzelni, mire lehet ekkora támogatást elkölteni, de mit tud ezzel kezdeni egy matematikus? A szokásos válasz erre az, hogy a matematikusok is műszerekkel dolgoznak, csak azok kicsit máshogy néznek ki, és máshogy működnek: ezek az eszközök kollégáik korábbi és most futó kutatásai, gondolatai, a velük való közös munka, együtt gondolkodás. Nem meglepő módon, ennek fenntartása-fejlesztése komoly anyagi hátteret kíván.

Stipsicz
Stpsicz András (Forrás: mta.hu/Szigeti Tamás.)

Stipsicz András korábbi pályázata lehetőséget adott arra, hogy a topológia egy napjainkban népszerű és dinamikusan fejlődő ágában, az alacsony dimenziós (legfeljebb négydimenziós tereket vizsgáló) topológiában építsen fel, tartson fenn és fejlesszen tovább egy (most már Európa-szerte elismert és megbecsült) kutatócsoportot. A második elnyert pályázat célja a csoport megszilárdítása, továbbépítése, és a társtudományokhoz való minél szorosabb és tartósabb kapcsolatok kiépítése – ami záloga lehet a csoport hosszútávú sikeres működésének.

De mit is csinál egy „alacsonydimenziós topológus” csoport? Mit tűztek ki maguk elé az elkövetkező öt évre? Mivel is akar foglalkozni a „Csomók és felületek 4-dimenzióban” című projekt? Természetesen a részletes leírásra itt nincs hely, és a lényeg megértéséhez is egy kis kirővel kell kezdenünk. Az egy- és kétdimenziós terek áttekintése, amely a matematika egy klasszikus fejezete,   a 19. század végéig megtörtént. Meglepetésre, ezután az 5 vagy magasabb dimenziós terek    áttekintésében értek el áttörő eredményeket a 60-as években, és Smale, Milnor, Stallings és számos más matematikus erőfeszítéseinek köszönhetően mára számos alapkérdés tisztázott. (Ez nem jelenti azt, hogy mindent értünk a „magas” dimenziókban, de megvannak a hatékony eszközeink a kérdések vizsgálatára, és egész jó a képünk a lehetőségekről.) A háromdimenziós kérdés már Poincaré-t is izgatta, 1905-ben írt cikkében fel is vetette a téma kulcskérdését, amit a 70-es években Thurston foglalt rendszerbe, majd 2002-ben Grigori Perelman orosz matematikus oldott meg.

Thruston Perelman
W. Thurston és G. Perelman

Mint látható, a négydimenziós eset kimaradt a felsorolásból. Donaldson és Freedman 80-as években elért eredményei megmutatták, hogy a négydimenziós eset nagyon más, mint a többi – de hogy mire számítsunk, arról nem tudtak akkor mit mondani. Az eltelt évtizedekben kristályosodott ki, hogy a négydimenziós terek megértéséhez mindenképpen jól kell értenünk a bennük lévő felületeket. Azonban az is világossá vált, hogy ezek megértése nem adhatja meg a végső kulcsot – vannak olyan négydimenziós terek, amelyekben alig van érdekes felület. Az ötlet a háromdimenziós csomók elméletének kiterjesztése és beemelése a kérdésbe: ne csak a térben lévő felületeket vizsgáljuk, hanem hagyjunk el a terünkből egy kis részt (így keletkezik egy háromdimenziós perem), és tekintsük azokat a felületeket, amelyek erre a háromdimenziós peremre támaszkodnak valamilyen meghatározott (a háromdimenziós térben lévő, egydimenziós) csomó mentén. A pályázat lényege, hogy ez a kiterjesztett (csomók és felületek négydimenziós kölcsönhatására épülő) tudáshalmaz talán már mindent elmond a négydimenziós térről.

csomk
Csomók

Milyen kérdéseket is vizsgál valójában egy csomóelmélettel foglalkozó matematikus (egy csomóelmélész)? Azt gondolhatnánk, a csomókról már mindent tudunk, végtére is nagyon egyszerű ezeket az objektumokat elképzelni-ábrázolni, és talán fő alkalmazási területük, hajók vitorláinak mozgatása és rögzítése már a múlt ködébe vész. Valójában a csomók kulcsszerepet játszanak a három- és négydimenziós terek ábrázolásában is – egy bonyolult, és itt nem részletezett módszer szerint – minden három- és négydimenziós (kompakt) tér lerajzolható csomók segítségével, és (elvileg) az is eldönthető, mikor reprezentálja két rajz ugyanazt a teret. Emögött az állítás mögött a Kirby-kalkulus alaptétele húzódik meg, erről Stipsicz (Robert Gompffal közösen) meghatározó  monográfiát jelentetett meg a 90-es évek végén.

konyv

Visszatérve tehát a csomók elméletéhez: azt nem nehéz látni, hogy minden csomó felületet határol a háromdimenziós terünkben, és amennyiben ezt a teret valamely négydimenziós tér peremének tekintjük, a felületnek megengedhetjük, hogy a negyedik dimenzióba is behatoljon. A feladat abban áll, hogy a csomó tulajdonságaiból meg tudjuk mondani, melyik a legegyszerűbb felület, amit így a csomónkra illesztettünk. Például a háromdimenziós térben csak a triviális (nemcsomózott) csomóra tudunk körlapot illeszteni, de sokkal több csomó határol egy körlapot a standard euklideszi négydimenziós felső féltérben. (Ezen csomókat „metszet-csomóknak” nevezzük, és megismerésük központi probléma, egy általuk definiált ekvivalenciareláció a csomókat egy csoporttá teszi, amely valószínűleg a topológia egyik legbonyolultabb algebrai objektuma.)

metszet csom
Metszet-csomó

A pályázat egyik célja például annak eldöntése, hogy változó négydimenziós terekben mely csomók lesznek metszetek. Ezen tulajdonság általános feltérképezése mind a csomóelmélet, mind a négydimenziós terek elméletének előrehaladását eredményezné.

A kezdeti (egyelőre tapogatózó) kutatások már el is kezdődtek, a májusban induló csoport szeptember elsejétől teljes gőzzel és személyzettel (három doktorandusszal, egy amerikai és egy hazai posztdoktorral és három szenior kutatóval) ezt a kérdést fogja vizsgálni több szempontból és rengeteg explicit példán keresztül. A korábban írtaknak megfelelően a pályázati pénzből nem műszereket fognak beszerezni, hanem a kutatásokhoz kapcsolódó kollégákat hívnak meg rövidebb-hosszabb látogatásra, és konferenciákat terveznek a Rényi Intézeten belül működő Erdős Központ szervezésében. Ha nem is értjük meg a negyedik dimenziót teljes szépségében és komplexitásában, reméljük, hogy a pályázat zárásával sokkal közelebb érünk ehhez a régi célhoz.

Szerkesztők

A rovat ajánlott cikkei

A Debreceni Egyetem kutatói diszkrét választási kísérlettel közelítik meg a felsőoktatás egyik valós problémáját: hogyan lehetne a sokszor nehéz, kevéssé motiváló tárgy, a matematika oktatását a hallgatói igényekhez igazítani. Az I. rész a kísérlet felépítését adja; az eredmények és a képzési területek szerinti különbségek a folytatásban lesznek igazán tanulságosak.

Az Érintő, és benne a Tudomány rovat mostanában sokat foglalkozik a mesterséges intelligencia egyre növekvő szerepével a matematikában. Pach János írása Pálvölgyi Dömötöréhez hasonlóan az Erdős-sejtés cáfolatától indul, de más vizekre hajózik…
A lefedőkongruenciák elmélete Erdős Pál egyik legkedvesebb kutatási területe volt. Gyarmati Katalin cikke egy olyan problémájának történetét vázolja, amelynek megoldására kezdetben 10, majd 1000 dollárt ajánlott fel. Sejtésének az ellenkezőjét bizonyították be a 2000-es években. Itt egy elemi bizonyítást láthatunk a probléma továbbgondolására.
Ez a cikk több szempontból is Pálvölgyi Dömötör MI-ről és matematikáról szóló írásának folytatása. Az eredmény, amelyről beszámolunk, ugyanabból a gondolatkörből nőtt ki, amely az egységtávolságok problémájánál is fontos szerepet játszott és sok szálon kapcsolódik magyar matematikusok munkájához.
Ez a szöveg a ChatGPT 5.5 Thinking modell segítségével készült: ő írta az első verziót, majd visszajelzéseim alapján újra és újra átírta, végül a végső verziót átszerkesztettem és kiegészítettem. Már önmagában ez is jól mutatja, mennyire témába vág, amiről a cikk szól. – Pálvölgyi Dömötör.
Hírlevél feliratkozás