Almár Iván csillagász és elismert tudományos ismeretterjesztő, aki az űrkorszak kezdetétől figyelemmel kíséri az űrkutatás fejlődését. Közérthető magyarázataival nemzedékekhez hozta közelebb az űrhajózás világát, többek között a Holdra szállás és a Szojuz–Apollo-program szakkommentátoraként.
Az ELTE TTK egykori matematika–fizika szakos hallgatója, a 94 éves Almár Iván egy Fejér Lipót aláírásával ellátott dokumentumot ajándékozott az ELTE TTK könyvtárának. A 72 évvel ezelőtt kézzel írt oklevél bekeretezve került Fejér Lipót festménye mellé a Kari Könyvtárba.
Ennek apropóján beszélgetett Almár Iván (A.I.), Szabó Noémi, az ELTE TTK könyvtárvezetője (Sz.N.), Oláh Judit nyugdíjas tanár és szerkesztő (O.J.), aki 1953-54-ben kezdte a mat-fiz szakot az ELTE-n, és Oláh Vera (Érintő), felelős szerkesztő. Az interjú után található néhány link azoknak, akik többet szeretnének tudni Almár Ivánról, továbbá ott olvasható az adományozást megelőző levelezés is.
(Sz.N.) – Hogyan lett az ötvenes évek elején Almár Iván matematika-fizika szakos hallgatóból demonstrátor, gyakorlatvezető?
(A.I.) – 1950 körül, amikor jelentkeztem az egyetemre, túl sok volt a diák és kevés volt a tanár az ELTE-n. Ezért két dolgot vezettek be: egyrészt a mat-fiz mellett létrehozták a fiz-mat-ot azoknak, akiket inkább a fizika érdekelt, mint a matematika – így csökkentve az évfolyamok létszámát. Másrészt, mivel nem volt elég tanársegéd és adjunktus, ezért megkapták a jogot a profok, hogy kijelöljenek egy-egy demonstrátort, aki segít gyakorlatvezetőként. Osztályozni nem osztályozhattunk, viszont azt odaírhattuk, hogy a hallgató elvégezte az adott kurzust. Engem az idén már 102 éves Fuchs László választott ki demonstrátornak algebrából. (Jóval később aztán tanítottam vagy 10 évig az ELTE-n űrkutatást a Csillagászati Tanszéken.)
(Érintő) – Almár Iván 75 évvel ezelőtti leckekönyvében, azaz indexében nemcsak Fejér Lipót (Komplex függvénytan), de Riesz Frigyes (Valós függvénytan és függvénysorok), Turán Pál (Algebra, Számelmélet), Varga Tamás (Matematikai gyakorlatok), Szász Pál (Analízis), Hajós György (Differenciálgeometria, Numerikus és grafikus módszerek), Kárteszi Ferenc (A geometria alapjai, Ábrázoló geometria), Surányi János (Algebra és számelmélet), Rényi Alfréd (Valószínűségszámítás) matematikusok – a 20. századi matematikatörténet híres egyetemi oktatói és tudósai –, és Pócza Jenő (Kísérleti fizika), Neugebauer Tibor (Elméleti fizika), Marx György (Elméleti fizika), Földes István (Bevezetés az égi mechanikába), Herczeg Tibor (Bevezetés az asztrofizikába) kiváló fizikusok, valamint Ágoston György (Pedagógia) aláírása szerepel.
Utólag visszatekintve ennyi nagynevű tudós tanítványának lenni szinte felfoghatatlan! Többükről tantermet neveztek el a TTK-n, sőt, utcát, iskolát, tudományos intézetet…
(Sz.N.) − Mi volt a nagy elődök titka?
(A.I.) − Nehéz ezt így megmondani, de az biztos, hogy akik tetszettek, azok törődtek azzal, hogy érthetően adjanak elő.
Például egy anekdota Fejér Lipótról: „édes fiam, tanuljál, mert én egyszer majdnem megbuktattam valakit”. Ezt sokszor elmondta, és soha nem buktatott. Ha jól tudom, a következő évfolyamon már sem ő, sem Riesz nem tanított, 80 év körüliek voltak már. Rieszt azért nem kedveltük, mert gyakorlatilag a saját könyvét olvasta föl nekünk, és a tanársegédje írta a táblára a képleteket. Hajós szenzációs előadó volt, a vizsgáit pedig bementünk meghallgatni, ami szinte cirkuszi attrakció volt. Három embert egyszerre vizsgáztatott a táblánál, mind a háromnak adott különböző, nehéz feladatokat, és ő csak úgy közbeszólt: ott az nem jó, itt ez hiányzik…Hogy hogyan tudta követni?
Turán előadásai nagyon jók voltak, Fuchs előadásai is, Rényi inkább érdekes volt…szumma szummárum, lényegében a matematika szakon nagyon sok jó tanár, és komoly színvonal volt. Analízisből Szász Pál adott elő, ő is a jó előadók közé tartozott, bár már ő is elég idős volt.
(O.J.) − Szász Pali bácsit a mi évfolyamunk is imádta. A könyve – Szász Pál: Analízis – az volt a mi bibliánk.
(A.I.) − Rényiről az az anekdota maradt fönn, hogy ahogy írta a táblára a képleteket jobb kézzel, ballal rögtön törölte. Ezt elnevezték Rényi-módszernek 😊. Rényi Katót is jól ismertük, vezetett nekünk gyakorlatot.
(Érintő) − Fizikából is nevesek voltak az egyetemi oktatói.
(A.I.) − Fizikában Marx György, Novobátzky, Neugebauer voltak a legemlékezetesebbek, de valahányszor a csillagászat oktatása szóba került az ELTE TTK-n, akkor mindenki megállapította, hogy ha valami tényleg hasznos dolgot akar tanulni az ember, úgy Herczeg Tiborhoz kell fordulni.
(O.J.) − Herczeg Tibor (1956-ban kivándorolt Magyarországról, Herczeg János, későbbi Berzsenyi gimnáziumi tanárkollégám testvére volt), engem is tanított elsőéves koromban, miután én is csillagásznak készültem. 1954 augusztusában férjhez mentem (Oláh Gyulához, aki akkor Turán tanszékén szintén gyakorlatot vezetett), nemsokára várandós lettem, és a férjem azt mondta, vagy csillagászat, vagy gyerek, a kettő egyszerre nem megy.
(A.I.) − Pedig megy, mert a feleségem is csillagász volt, akivel ugyanakkor járhattatok az egyetemre. Sajnos, nemrég halt meg. Most ez egy nehéz év, már nagyon beteg volt.
Feleségem, Illés Erzsébet, 1955-ben érettségizett, csillagász szeretett volna lenni, de nem tudta, hova lehet jelentkezni ehhez. Annyira nem tudta, hogy levelet írt az Élet és Tudomány szerkesztőségének: mondják meg neki, hol kell csillagászatra jelentkezni. Én abban az időben sokat dolgoztam már a lapnak, rám bízták, hogy a csillagászati témában beérkező leveleket válaszoljam meg. Ezt a levelet is én kaptam meg, és válaszoltam neki, hogy jöjjön az ELTE-re mat-fiz szakra, ahol tanulhat csillagászatot is. Életünkben először akkor találkoztunk, amikor feljött Pestre vizsgázni – ez 1955-ben volt. Ezután egyre sűrűbbek lettek a találkozások. Megvártuk, amíg 1959-ben befejezte az egyetemet, én pedig letettem a kandidatúrát, utána házasodtunk össze, és 66 évet éltünk együtt. Nagyon szép 66 év volt.
(O.J.) – …Sajnálom, hogy nem tartottam meg a csillagászatot, bár az élet bizonyos szempontból kárpótolt az álmaimért, mert egy évtized tanárság után elmentem szerkesztőnek a Műszaki Kiadóhoz, majd a Tankönyvkiadóhoz. Aztán a nyugdíjazás után is folytattam a szerkesztést a Talentum Kiadónál, még tavaly, 92 évesen is kaptam munkát. Főleg eredetileg angol nyelven megjelent, magyarra fordított könyveket szerkesztettem, köztük nagyon sok űrkutatással foglalkozó, népszerűsítő írást. Végülis ilyen módon nagyon sokszor közel kerültem a csillagokhoz. 😊 A mi évfolyamunkról, ha jól emlékszem, Paál György lett még csillagász.
(A.I.) − Persze, Paál Gyurka jó barátom volt. Kevés igazi barátunk volt, de ők a feleségével azok voltak. Zseniális csillagász volt, sajnos korán, 58 évesen meghalt. Erzsi sokat foglalkozott a munkásságával, össze is gyűjtött mindent róla. Aliz, Gyurka felesége pedig matematikatanárként a fiunkat tanította informatikára.
(O.J.) − Igen, Dravucz Aliz, ő is a mi évfolyamtársunk volt.
(A.I.) − Dömölki Bálint is abba az osztályba járt?
(O.J.) − Igen, ő volt az évfolyam egyik legjobbja.
(A.I.) − Én meg Bálinttal egy gimnáziumba jártam, bár nem egy osztályba, a Mintagimnáziumba (a mai Trefort gimnáziumba). Vele dolgoztunk is együtt: sok évvel később az Informatikai Tanácsban találkoztunk újra. Sajnos ő sem él már.
(Sz.N.) − Hogyan alakult a sorsa a diplomaszerzés után?
(A.I.) − Nekem elég sima volt az utam, mert én kezdettől fogva csillagász akartam lenni. Nemcsak az egyetemre jártam be az órákra, hanem nyári gyakorlatra – ingyen, persze – feljártam a Csillagászati Intézetbe, ott valami érdektelen munkát rám bíztak. Volt egy olyan mondás, hogy aki még ezt is kibírja, az jöhet csillagásznak. Mert a csillagászatban is nagyon sok, nehéz, aprólékos, unalmas munka van, ami egyáltalán nem lelkesítő: kell hozzá türelem.
(Sz.N) − Abban az időben mennyire kellett matematika a csillagászathoz?
(A.I.) − Erre nehéz egy szóban válaszolni, merthogy a csillagászat is nagyon sokféle. Akármennyire is kis témának látszik, kevesen műveljük, de azért nagyon sokféle csillagászat van. A Nemzetközi Csillagászati Uniónak van vagy húsz szekciója, az mind különböző téma. Van olyan, ahol fontos a matematika, van, ahol nem.
(Sz.N.) − Arra gondolok, hogy most már sok mindent kiszámolnak számítógéppel vagy AI-jal, de az ötvenes években még kézzel számolták ki a röppályákat, és minden mást is?
(A.I.) − Erről a feleségem, Erzsi tudott volna mesélni. Ő volt az első magyar csillagász, aki számítógépet használt és programot írt, 1959 körül. Az első gyerekünk születésekor már az Intézetben dolgozott. Anekdotának tűnik, de tény, hogy amikor nőgyógyász barátunk bevitte őt a kórházba, hogy most már jön a gyerek, akkor egy fiatal kollégája ment utána, mert ő még a szülés előtt kicsit tanította programozni.
(Sz.N.) − Hol volt akkoriban számítógép?
(A.I.) − Több helyen, volt a SZTAKI-ban, a KFKI-ban, a Várban… Eliot, Ural1, illetve Ural2 számítógépekkel dolgozott.
Erre is mondok egy anekdotát: Az Intézet igazgatója, Detre László már idősebb ember volt. Amikor elmondta neki, hogy számítógéppel lett kiszámítva, amit kért, akkor azt mondta: „Hát ez nagyon érdekes, de nem bízom benne, azért számolja ki kézzel is!”
Legnagyobb hatással rám az egyetemen Hajós György volt. Hajós órái felejthetetlenek. S aztán mit hozott a sors? 10 évvel később felvettem az egyik fiát, Tamást, amikor én voltam a vezetője a penci Kozmikus Geodéziai Obszervatóriumnak (https://filmhiradokonline.hu/watch.php?id=21920). Előtte ő az Intézetben volt, a Csillagdában, és informatikával foglalkozott, de nem érezte igazán jól magát. 1972-ben kaptam egy olyan ajánlatot, hogy szervezzem meg az első kozmikus geodéziai obszervatóriumot, műszerekkel, emberekkel – komoly feladat volt –, akkor akit lehetett az Intézetből, azt átvittem.
(Érintő) − Hol is van Penc?
(A.I.) − Penc Vác mellett egy falu, ahol az Obszervatórium ma is dolgozik. Ez volt az első, csak űrkutatási célú intézmény, és én voltam az első vezetője, 10 évig.
(Sz.N.) − És 10 év után visszament a Csillagászati Intézetbe?
(A.I.) − Igen, igazgatóhelyettesnek visszahívtak. Ugyanis úgy vezettem a geodéziai obszervatóriumot, hogy én nem voltam geodéta – zavart is engem, mert nem éreztem magamat otthonosan a nyelvezetben. Viszont jól sikerült ennek az intézménynek a létrehozása, és a minisztérium elkezdte hozzám irányítani az összes teendőt, amit csak lehetett. Úgy alakult a helyzet, hogy meghalt Detre, és az új igazgató, Szeidl Béla 1982-ben visszahívott az Intézetbe. Erzsi közben végig ott dolgozott.
A Csillagászati Kutatóintézetet Konkoly Thege Miklós alapította a 19. század végén, Ógyallán. Az Intézet állami átvételekor – mivel az szlovák terület lett – áthozták onnan a műszereket. Nemsokára 100 éve lesz, hogy létrehozták a Svábhegyen a mostani Intézetet, Budapest Székesfőváros adta hozzá a pénzt. Azóta persze sok mindent átépítettek, megváltoztattak, a megfigyelések átkerültek a Mátrába.
(Érintő) − Hogyan kezdhetett el valaki Magyarországon már 1955-ben űrkutatással foglalkozni?
(A.I.) − Az Intézetnek nagyon jó könyvtára van. (Kepler első kiadástól kezdve egész sok fantasztikus könyv van ott.) 1849-ben Buda ostrománál a, amikor a Várat az osztrákok birtokolták és lőtték őket a Gellérthegyről, akkor ott állt az Uránia Csillagvizsgáló. Az osztrákok visszalőttek, és szétlőtték a csillagvizsgálót, de a magyar csillagászok szerencsére a könyveket és a műszereket megmentették. Így maradt meg a könyvtár sok értékes ősi darabja.
Szóval szabadidőmben beültem, és kiderült, hogy egy csomó külföldi szakfolyóirat megvan, ami abban az időben nem jutott be az országba. Korábban angolul privát különórákon megtanultam annyit, ami ehhez kellett, németül meg az iskolában tanultunk. Azokból szedtem össze a tudást, és ezt továbbítottam magyarul.
(O.J.) – Jópár könyvet szerkesztettem a 60-as évek kezdeti kutatásairól, majd Armstrongékról, és akkoriban Te voltál az űrkutatás legnagyobb szakértője, szinte sztár.
(A.I.) − Hát, nekem volt 6-8 év előnyöm azokkal szemben, akik csak akkor kezdtek el a témával foglalkozni, ezért lettem én a „szakértő”.
Az első szputnyik felbocsátása 57-ben volt, én pedig már 1955-ben írtam cikkeket, amikor még senki más. Ez az előny megmaradt hosszú ideig. A legcsattanósabb dolog az volt, amikor 69-ben közvetítettem az első holdraszállást. Ez az, amiről általában mindenki tud. Ez tényleg nagy élmény volt. Annyira „híres” lettem, hogy még Hofi Géza is kigúnyolt engem egyszer név szerint, egy ismert dalban. Arra nagyon büszke voltam. Egyébként sokat szerepeltem a rádióban, tv-ben, előadásokat tartottam – előadásra még most is felkérnek.
Aztán átcsúszott a súlypont külföldre, ugyanis az űrkutatás témája Magyarországon nem nagyon megy. Ezt mutatja, hogy a Magyar Tudományos Akadémiának mind a mai napig nincs Űrkutatási Bizottsága, vagy osztálya. Nekem sikerült bekerülnöm a Nemzetközi Asztronautikai Akadémia soraiba, és én lettem az első elnöke (1997 óta pedig örökös tiszteletbeli elnöke) a Magyar Asztronautikai Társaságnak.
(Érintő) – Több könyvet is írt, jól tudom?
(A.I.) − Nekem úgy 10 könyvem jelent meg, ezek egy kivétellel mind felkérésre készültek. Egy kollegámmal, Galántai Zoltánnal közösen írt könyvünket (Ha jövő, akkor világűr) azonban először megírtuk, és azután kezdtünk el keresni hozzá kiadót. Nem találtunk. Ekkor jutottunk el a Typotex-hez. A kiadó alapítója és vezetője, Votisky Zsuzsa nagyon kedves volt, kiadta a könyvet, és ezután Zsuzsával nagyon jóban lettünk.
Most szintén a Typotex (mostani vezetője, Németh Kinga) jelenteti meg azt a kis könyvet, amit nemrég elhunyt feleségemről, Illés Erzsébetről írtak a kollégái – kifejezetten fiatal lányok figyelmébe ajánlva a természettudományos pályát. Megírták, megrajzolták, de pénz nem volt a kiadására. A Typotex elvállalta, ha szerzek kétmillió forintot a kiadói munkálatokra. Sokáig húzódott a dolog, sajnos Erzsi végül nem érte meg, de most tavasszal meghirdették, hogy hozzá lehet járulni pénzadományokkal, és hihetetlen gyorsan összejött a kétmillió. Nem hittük volna, de sikerült. Most novemberben lett volna Erzsi 90. születésnapja, erre az alkalomra fogják kiadni.
(Sz.N.) – Visszatekintve, tudományos szempontból mi volt a legnagyobb vállalkozása?
(A.I.) − Az egész országban négy helyen van optikai megfigyelőhálózat, ezeknek a 60-as években létrehozója és működtetője voltam, foglalkoztam a mesterséges holdkövetés optikai követésével és a levonható tanulságokkal. Erzsivel egy idő után arra gondoltunk, hogy létrehozhatnánk valami hasznosabbat is annál, mint hogy követjük a szputnyikokat és kiküldjük az eredményeket Moszkvába. Nekiálltunk, és eleinte mások munkájára támaszkodva a földi felső légkörnek (500 km fölött) vizsgáltuk a változásait és az összefüggéseit a Naptevékenységgel. Együtt dolgoztunk egy kisebb csoporttal. Nagyon sok eredmény született ebből, mivel annyira nem ismertük akkoriban a felső légkör tulajdonságait, hogy ezek mind a mai napig sokat idézett cikkek. Nemzetközi folyóiratokban jelentek meg – talán ezek voltak a legfontosabbak.
(O.J.) − Szerkesztettem könyveket a Mars felfedezéséről is, gyönyörű képekkel. Szinte meg sem merem kérdezni, mi a véleményed a Marsutazásról, a Holdbázis létrehozása mit tud ebben segíteni?
(A.I.) − Azért nagyon sok tanulság van egy ilyen úton. A Mars túl messze van, ezért nem lehet gyorsan beavatkozni, vagy segíteni. Meg kell tanulniuk az űrhajósoknak saját magukat segíteni és megoldani a problémákat. A Marson ez még inkább így lesz.
A Holdon sok mindent ki lehet próbálni: harmad gravitáció, vagy súlytalanság, szkafander, amibe egy porszemnek sem szabad bejutni. Az egyesületünkben épp a múlt héten Kapu Tibor adott elő a kiképzésükről, ami nagyon nehéz volt. Persze nagyon sokba kerül, és kiképezik őket olyanokra is, amikre nem volt végül szükség, de hát ezt meg kell tanulni.
Van-e értelme Magyarországon űrhajóst képezni? Az embereket ez nagyon érdekli, már Farkas Bertalannál is így volt, és ez jót tett az űrhajózásnak és az űrkutatásnak Magyarországon.
(Érintő) − Miért fontos, hogy a Marsot elérjük?
(A.I.) − Mert a Mars az egyetlen a Naprendszerben, ahol nem kizárt, hogy volt, vagy bizonyos értelemben van még élet. Nagyon tisztázatlanok az élet létrejöttének feltételei, ezért óriási jelentősége lenne, ha találnának – akár csak megkövesedett nyomait (hiszen sok millió év telt el). És erre van esély.
Oláh Vera
Megjegyzések:
Az ELTE TTK honlapján megjelent Fejér Lipót nyomában címmel egy kiváló összefoglaló cikk a találkozóról. https://ttk.elte.hu/fejer-lipot-nyomaban
Érdemes megtekinteni még ezt a 2025-ben készült videót is: Almár Iván élőben közvetítette a Holdra szállást.
Előzmény – a levelezés
Az ELTE TTK Matematikai Intézete egy „Fejér Lipót levele” tárgyú e-mailt kapott 2026. márc. 17-én:
„…Bemutatkozom: Dr. Almár Iván csillagász és űrkutató vagyok, az MTA doktora és az ELTE c. egyetemi tanára. Már 94 éves vagyok, nem mellesleg a Nemzetközi Asztronautikai Akadémia tiszteleti tagja, a Nemzetközi Asztronautikai Szövetség „Hall of Fame” kitüntetettje stb. (Részletesebben lásd az internetet.)
Az eredeti levél nemrég került elő régi irataim közül. Nem is emlékeztem már arra, hogy ezt egykori professzoromtól, Fejér Lipóttól kaptam. Azokban a nehéz években nagyon sokan jelentkeztek a politikamentes természettudományi szakokra, ehhez a létszámhoz a matematikai tanszékeken nem volt elég gyakorlatvezető, ezért felkértek néhány tehetségesebb hallgatót, hogy vezessék az alattuk tanuló évfolyamok hallgatóinak gyakorlati foglalkozásait. Engem konkrétan Fuchs László (később akadémikus, professzor amerikai egyetemeken) kért fel 1951-ben hogy „demonstrátorként” legyek a Bevezetés az algebrába tárgy gyakorlatvezetője.
Az 1951-52, 1952-53 és az 1953-54 években segíthettem Fuchs professzornak, e tevékenységemet ismerte el a Matematikai Intézet és Fejér Lipót (tudomásom szerint a mi évfolyamunk volt az utolsó, amely még Fejért és Rieszt hallgathatta az ELTE-n). Későbbi munkásságom nem kapcsolódott a matematikához, vagy konkrétan az algebrához, de változatlanul örömmel emlékezem vissza a TTK-n töltött éveimre.
Ha érdemesnek tűnik az eredeti levelet elhelyezni valahol az ELTE dokumentumai között, akkor erről is beszélhetünk.
Válaszát várom, üdvözlettel
Almár Iván
Rubin okleveles”
3 nap múlva újabb e-mail jött:
„…A feleségemet tegnap súlyos állapotban kórházba kellett vitetni, ezért sajnos most nem tudok a Fejér-levél ügyével foglalkozni. Mihelyt lehet, visszatérek majd az ügyre. Elnézést kérek.”
Majd április végén érkezett a szomorú hír:
„…A feleségem sajnos április 2-án a kórházban elhunyt. Azóta a temetés előkészítésével voltam elfoglalva…
Örülnék, ha felkeresnének, szívesen beszélgetnék kicsit a matematika oktatásáról az ELTE TTK-n az 1950-54-es években. Sok érdekes tanárunk volt akkoriban.
Válaszát várva, üdvözlettel Almár Iván.”
